Megváltozott világunk egyik alapkövetelményévé vált, hogy az alapképzéseken túlmenően aktív pályafutásunk befejezéséig folyamatosan szakmailag fejlődjünk, továbbtanuljunk. Ennek szellemében tevékenykedik 1999 óta a TERC Kft. Oktatási Stúdiója, amely az iskolarendszeren kívüli OKJ-s államilag elismert szakképzések, szakmai tanfolyamok, kamarai továbbképzések és számítástechnikai oktatások szervezésével, lebonyolításával foglalkozik.
Kezdeményezésünkre a felnőttoktatás hazai palettája gazdagodott a 2004-ben bevezetett OKJ-s Közbeszerzési referens szakképzéssel, mely oktatás szakmai és vizsgakövetelményeinek kidolgozásában a TERC Kft. jelentős részt vállalt.
Szakképzéseink közül kiemelkedik az Építési műszaki ellenőr I. és II., oktatás, melyet 2000 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel szorosan együttműködve végzünk igen eredményesen, melyet jól bizonyít a több ezer sikeresen végzett hallgató.
Kiegyensúlyozott szakmai teljesítményünknek köszönhetően részt vehettünk a 25/2008. (IV.29.) ÖTM rendelet szerinti, az új szakképzési szerkezetnek megfelelő, modul rendszerű Építési műszaki ellenőr I. és II. szakképesítés, és rész-szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek kidolgozásában, valamint a tanulmányi segédletek és jegyzeteknek fejlesztésében.
2007. évtől a 103/2006. (IV.28.) Kormány rendelet alapján a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) által akkreditált kötelező és szabadon választott témakörű szakmai továbbképzéseket is szervezünk. Folyamatosan bővülő képzésekkel várjuk a szakmagyakorlókat.
Számítástechnikai tanfolyamaink is igen népszerűek, így TERC V.I.P. Összevont Költségvetés-készítő programrendszer és az AutoCAD 2D-s számítástechnikai program oktatása.
TERC V.I.P. klubtagsággal rendelkező partnereink egyes oktatások részvételi díjából 20 % kedvezményre jogosultak.
A TERC Irodaházban 40 fős oktatóterem, 60 fős nagyelőadóterem hozzákapcsolódó aulával, 10 férőhelyes számítástechnikai oktatóterem és irodahelyiségek bérelhetők (Érdeklődni lehet: titkarsag@terc.hu).
Egyedi termékbemutatók, konferenciák szervezését vállaljuk.