Az építőipari árképzés

Wéber László
létrehozva: 2017-12-04 / módosítva: 2017-12-04

Az építőipari termelés sajátosságaiból fakadóan az erre az iparágra jellemző, világszerte alkalmazott árképzési módszer eltér a hagyományos ipari termeléshez szolgáló előkalkulációs metódustól. Az ebben a szakmában általános, úgynevezett „ajánlati ár – jellegű” árképzés általában arra a termelő, szolgáltató szektorra jellemző, amelynek vállalatai döntően nem raktárra termelnek, hanem megrendelésre dolgoznak és így az adott konkrét munkára tesznek ajánlatot. Elterjedt az „önköltség alapú árképzés” elnevezés is, ami igen plasztikusan fejezi ki a lényegét, hiszen az ajánlatot adó cég

  • pontosan ismeri a költségeit és
  • jól prognosztizálja a várható keresletet, ugyanakkor
  • döntő szempontként kezeli a versenytársakra vonatkozó ár-előrejelzéseket is.

 

Pontosan érzékeli azt a helyzetet, hogy nem csökkentheti az árát egy adott szint alá (azaz romlana a gazdasági helyzete, ha a költségei alatti áron vállalkozna) – ugyanakkor minél inkább meghaladja a vállalási ára a költségeit, annál inkább romlanak az esélyei a megbízás elnyerésére. Az úgynevezett várható nyereség kalkulációs módszerével elemezni lehet az ajánlat összege, a benne foglalt nyereségtartalom és az ajánlat elfogadása esélyeinek összefüggését. A szisztémát elsősorban a hosszú távon működő nagyforgalmú vállalkozások alkalmazzák, amelyeknek a folyamatosan elnyert megrendelések következtében kiegyenlítődik a nyereségek, hozamok különbözősége.

Témánk szempontjából különösen fontos, hogy az építmény árát előre, azaz bizonyos mértékig kidolgozott tervek alapján, tehát látatlanban, azonos termék ismerete, illetve prototípus nélkül kell meghatározni. Az épületet, építmények létrehozása során nincs „nullszéria”, nincs próbagyártás, amelyek keretében, illetve eredményeképpen véglegesíteni lehetne a korábban, a termék elgondolásakor, megtervezésekor kiszámított ellenértéket. Az is idetartozó fontos ismérv, hogy az épület, építmény említett bonyolultsága miatt annak ára mindenkor az egyes részeinek elemeiből, szerkezeteiből állapítható meg, vagyis az értékét az egyes szerkezetek, a munkafolyamatok egységnyi elemére előkalkulált rész-árak összesítésével lehet meghatározni. Ehhez az előre kialkudott, szerződésben rögzített árhoz később, a szerződés teljesítése, a kivitelezési munka végzése közben helyszíni szervezéssel, műszaki tudással és a gazdálkodási feltételek megteremtésével kell alkalmazkodni; ezért különösen fontos valamennyi, a kivitelezés során előfordulható körülmény előzetes tisztázása és figyelembe vétele.

 

Mindezzel együtt szinte általános, hogy – a relatíve hosszú átfutási idő adta lehetőségek és kényszerek miatt – az építési időtartam alatt az építtető, illetve mindkét szerződő fél változtat a műszaki tartalmon, egyéb szerződéses feltéteken (például a befejezési határidőn); ezek a változások, változtatások azzal járnak, hogy az épület, építmény árát az első szerződéses árhoz képest szintén változtatni kell – ilyen módon az nemegyszer csak a kivitelezés utolsó fázisában lesz végleges.

 

Az építőipari árképzésre konkrét jogszabályok lényegében nem vonatkoznak; fontos elvi követelményeket azonban tartalmaznak a következők.

  • 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról,
  • 1990. évi LXXXVII. törvény az árak megállapításáról,
  • 191/2009. (IX.15.) Kormányrendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről.

 

Az elsőnek említett törvény a piaci verseny tisztaságát hivatott biztosítani és többek között rögzíti, hogy

  • tilos a versenyeztetés … tisztaságát bármilyen módon megsérteni,
  • tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, … amely

a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejt ki,

  • tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni.

 

Az árak megállapításáról rendelkező jogszabály kategorikusan fogalmaz a jogszabály preambulumában:

„Az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny.” A továbbiakban rögzíti, hogy „Az árakra vonatkozó közvetlen kormányzati beavatkozás csak ott indokolt, ahol a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem elégségesek a káros versenykorlátozás és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására.” Ennek megfelelően a mellékletében mindössze néhány termék és szolgáltatás ármegállapítását tartalmazza a törvény.

 

Az említett kormányrendelet a 3. § (5) bekezdésében ad támpontot az építőipari ár, azaz a vállalkozási díj tartalmát illetően:

A vállalkozói díjnak magában kell foglalnia

a) a közvetlen költséget, ennek keretében

aa) az anyagköltséget és a közvetlen gépköltséget a fuvarozási és rakodási költséggel együtt,

ab) az építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíjat,

b) a fedezetet, ennek keretében

ba) a közvetlen költségek között nem szereplő általános költségeket,

bb)a tervezett nyereséget, amennyiben azt a rezsióradíj nem tartalmazza.”

 

Ezen túlmenően ad definíciót az építőipari rezsióradíjra a 2. § h) pontjában:

építőipari rezsióradíj: a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített – a kivitelező tényköltségei alapján számított vagy tervezett – összes költsége. Az építőipari rezsióradíj nem tartalmazza a beépítésre kerülő betervezett és az üzemszerű használathoz szükséges beépítésre kerülő építési anyagok, szerkezetek és berendezések közvetlen költségeit, a közvetlen anyagok fuvarozási és rakodási költségeit, a közvetlen gépköltségeket, a kivitelezési dokumentáció tervezési díját, a hatósági eljárások díját, a szükségessé váló minőség-ellenőrzések díját, az üzempróba, beüzemelés szolgáltatási díját. Az építőipari rezsióradíj számítási alapját az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésben évente meghatározott Ágazati Bértarifa Megállapodásban szereplő minimális szakmunkás alapbér alapján kiszámított, szakmai ajánlásban rögzített órabér és a jogszabályokban meghatározott közterhek képezik. Az építőipari rezsióradíj tartalmazza a személyi jellegű költségeket, az ellátási költségeket, a fizikai dolgozók rezsi jellegű költségeit, az irányítási és az ügyviteli költségeket”.

 

Ugyancsak ez a jogszabály tartalmaz az aránytalanul alacsony árra vonatkozó meghatározást – amely nincs teljes összhangban a jelenleg hatályos közbeszerzési előírásokkal, ezért a közbeszerzési eljárásokban nem alkalmazható, ám a szabadkezes vállalatba adás során érvényes a definíció a 3. § (6) bekezdés szerint:

„Aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha a vállalkozó kivitelező által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél. A kivitelezési szerződés megkötésekor az aránytalanul alacsony ár vizsgálata során az építésügyért felelős miniszter által működtetett honlapon található elektronikus költségvetési kiírási programban meghatározott élőmunka szükségleti normatívákat irányadónak lehet tekinteni.”

 

Ezek között a jogszabályi keretek között, az építési vállalkozó gazdasági-gazdálkodási érdekeinek megfelelően, az adott épület, építmény műszaki dokumentációja (tervei, műleírásai, költségvetése, stb.) alapján lehet és kell meghatározni a kivitelezési munka árát, a vállalkozási díjat. Ennek formája többféle lehet – ez függ attól, hogy milyen árképzési metódust alkalmaz az építési vállalkozó és milyen rendszerben kéri az árat meghatározni az ajánlatkérő. Az előkalkulációs munkának többféle útja lehet – vannak a hazai szakmagyakorlás bevett gyakorlatán alapuló módszerek, vannak a német DIN, az osztrák ÖNORM alkalmazásán alapuló szisztémák, ismertek az angolszász árképzési sémák; a lényegük azonos: tudatos vállalkozói tevékenység eredményeként, a szócikkünk elején említett önköltség alapú árképzési elv szerint kell az árképzési munka során

  • megtervezni a várható költségeket,
  • számításba venni a piaci helyzetből fakadó korlátokat vagy lehetőségeket.

 

scrollUp