Építésügyi Szolgáltatási Pontok

Dr. Bedő Katalin
létrehozva: 2015-11-23 / módosítva: 2016-07-13

Meghatározott települési önkormányzatok kormányrendeletben meghatározottak szerint egyes – nem hatósági – építésügyi igazgatási és települési műszaki feladatokat látnak el. Ennek keretében Építésügyi Szolgáltatási Pontként a meghatározott városi és 5000 fő lakosságszám feletti települési önkormányzat a következő építésügyi szolgáltatási feladatokat látja el:

  • információszolgáltatás az állampolgárok részére az építésügyi hatósági ügyintézésük és az egyszerű bejelentés alapján megépíthető lakóépületek építésének elősegítése érdekében,
  • az építésügyi feladatok intézéséhez az állampolgári kérelmek átvételének és továbbításának, hiánypótlás befogadásának, nyilatkozatok felvételének és továbbításának, digitalizálásának és feltöltésének biztosítása az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe (a továbbiakban: ÉTDR),
  • kérelmek papír alapon vagy elektronikus adathordozón való fogadása, szükség szerinti szkennelése és az ÉTDR-be történő feltöltésének biztosítása,
  • az építésügyi hatósági eljárás illetékének és az építésügyi igazgatási szolgáltatási díjak befizetésének lehetővé tétele, továbbá
  • települési önkormányzati egyéb műszaki, üzemeltetési feladatok.

 

Építésügyi Szolgáltató Pontok

 

 

 A

 B

 1.

 Önkormányzat neve

 Megye

 2.

 Tiszaalpár

 Bács-Kiskun

 3.

 Mélykút

 Bács-Kiskun

 4.

 Izsák

 Bács-Kiskun

 5.

 Kerekegyháza

 Bács-Kiskun

 6.

 Szabadszállás

 Bács-Kiskun

 7.

 Solt

 Bács-Kiskun

 8.

 Soltvadkert

 Bács-Kiskun

 9.

 Kecel

 Bács-Kiskun

 10.

 Lajosmizse

 Bács-Kiskun

 11.

 Kozármisleny

 Baranya

 12.

 Csorvás

 Békés

 13.

 Nagyszénás

 Békés

 14.

 Kondoros

 Békés

 15.

 Újkígyós

 Békés

 16.

 Mezőhegyes

 Békés

 17.

 Füzesgyarmat

 Békés

 18.

 Battonya

 Békés

 19.

 Tótkomlós

 Békés

 20.

 Vésztő

 Békés

 21.

 Dévaványa

 Békés

 23.

 Mezőberény

 Békés

 24.

 Nyékládháza

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 25.

 Emőd

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 26.

 Tiszalúc

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 27.

 Alsózsolca

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 28.

 Felsőzsolca

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 29.

 Sajószentpéter

 Borsod-Abaúj-Zemplén

 30.

 Algyő

 Csongrád

 31.

 Mindszent

 Csongrád

 32.

 Sándorfalva

 Csongrád

 33.

 Csákvár

 Fejér

 34.

 Velence

 Fejér

 35.

 Pusztaszabolcs

 Fejér

 36.

 Ercsi

 Fejér

 37.

 Győrújbarát

 Győr-Moson-Sopron

 38.

 Jánossomorja

 Győr-Moson-Sopron

 39.

 Vámospércs

 Hajdú-Bihar

 40.

 Egyek

 Hajdú-Bihar

 41.

 Komádi

 Hajdú-Bihar

 42.

 Hosszúpályi

 Hajdú-Bihar

 43.

 Kaba

 Hajdú-Bihar

 44.

 Téglás

 Hajdú-Bihar

 45.

 Létavértes

 Hajdú-Bihar

 46.

 Polgár

 Hajdú-Bihar

 47.

 Hajdúdorog

 Hajdú-Bihar

 48.

 Nádudvar

 Hajdú-Bihar

 49.

 Hajdúsámson

 Hajdú-Bihar

 50.

 Lőrinci

 Heves

 51.

 Rákóczifalva

 Jász-Nagykun-Szolnok

 52.

 Jászkisér

 Jász-Nagykun-Szolnok

 53.

 Jászfényszaru

 Jász-Nagykun-Szolnok

 54.

 Kunmadaras

 Jász-Nagykun-Szolnok

 55.

 Jászladány

 Jász-Nagykun-Szolnok

 56.

 Újszász

 Jász-Nagykun-Szolnok

 57.

 Martfű

 Jász-Nagykun-Szolnok

 58.

 Fegyvernek

 Jász-Nagykun-Szolnok

 59.

 Jászárokszállás

 Jász-Nagykun-Szolnok

 60.

 Túrkeve

 Jász-Nagykun-Szolnok

 61.

 Tiszaföldvár

 Jász-Nagykun-Szolnok

 62.

 Kisújszállás

 Jász-Nagykun-Szolnok

 63.

 Lábatlan

 Komárom-Esztergom

 64.

 Tát

 Komárom-Esztergom

 65.

 Ács

 Komárom-Esztergom

 66.

 Nyergesújfalu

 Komárom-Esztergom

 67.

 Dorog

 Komárom-Esztergom

 68.

 Szentmártonkáta

 Pest

 69.

 Alsónémedi

 Pest

 70.

 Bugyi

 Pest

 71.

 Zsámbék

 Pest

 72.

 Tápiószentmárton

 Pest

 73.

 Tahitótfalu

 Pest

 74.

 Kartal

 Pest

 75.

 Dömsöd

 Pest

 76.

 Tápiószele

 Pest

 77.

 Taksony

 Pest

 78.

 Tápiószecső

 Pest

 79.

 Mogyoród

 Pest

 80.

 Páty

 Pest

 81.

 Nagykovácsi

 Pest

 82.

 Őrbottyán

 Pest

 83.

 Üröm

 Pest

 84.

 Dunavarsány

 Pest

 85.

 Piliscsaba

 Pest

 86.

 Erdőkertes

 Pest

 87.

 Tura

 Pest

 88.

 Sülysáp

 Pest

 89.

 Csömör

 Pest

 90.

 Kiskunlacháza

 Pest

 91.

 Diósd

 Pest

 92.

 Tárnok

 Pest

 93.

 Ócsa

 Pest

 94.

 Halásztelek

 Pest

 95.

 Tököl

 Pest

 96.

 Kerepes

 Pest

 97.

 Solymár

 Pest

 98.

 Budakalász

 Pest

 99.

 Isaszeg

 Pest

 100.

 Üllő

 Pest

 101.

 Pilis

 Pest

 102.

 Maglód

 Pest

 103.

 Kistarcsa

 Pest

 104.

 Biatorbágy

 Pest

 105.

 Albertirsa

 Pest

 106.

 Törökbálint

 Pest

 107.

 Abony

 Pest

 108.

 Pécel

 Pest

 109.

 Gyömrő

 Pest

 110.

 Veresegyház

 Pest

 111.

 Pomáz

 Pest

 112.

 Szigethalom

 Pest

 113.

 Göd

 Pest

 114.

 Százhalombatta

 Pest

 115.

 Fót

 Pest

 116.

 Dunaharaszti

 Pest

 117.

 Budaörs

 Pest

 118.

 Balatonlelle

 Somogy

 119.

 Balatonboglár

 Somogy

 120.

 Tiszalök

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 121.

 Nagyhalász

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 122.

 Balkány

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 123.

 Nagyecsed

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 124.

 Nyírtelek

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 125.

 Újfehértó

 Szabolcs-Szatmár-Bereg

 126.

 Bátaszék

 Tolna

 127.

 Dunaföldvár

 Tolna

 128.

 Berhida

 Veszprém

 

scrollUp