Felelősségbiztosítás

létrehozva: 2015-11-26 / módosítva: 2015-11-26

Szakmai javaslat a felelős műszaki vezető és a kivitelező kötelező szakmai felelősségbiztosítására

 

A szakmai javaslat figyelembe veszi a kötelező szakmai felelősségbiztosítás hazai és külföldi szabályozási megoldásait, az építész szakmai szervezetekkel, a belföldi biztosítókkal és a külföldi viszontbiztosítókkal folytatott egyeztetések eredményeit, a hatályos jogi szabályozást, valamint a gyakorlatban felmerülő problémákat is.

 

Jogi felelősség és érvényesíthetősége az építőiparban

 

Az építőiparban rejlő kár-kockázati tényezők két irányban hatnak. Egyrészt a károsult, másrészt pedig a károkozó vonatkozásában. Az előbbi felé akként, hogy a károkozó felelősségének megállapítása estén sem biztos, hogy a károsult hozzájut az őt megillető kártérítés összegéhez. Az utóbbinál pedig úgy, hogy az esetleges károsulti kielégítés esetén a károkozó csődbe megy, ezáltal munkahelyek, megélhetések, emberi életek mennek tönkre. Vagyis a kár bekövetkezése negatív hatással lehet mind az okozójára, mind a károsultjára.

 

A kockázati tényezőknél megkülönböztethetünk általánosakat, valamint az egyes szabályozott szakmákhoz kapcsolódó különös rizikókat is.

 

Általános kockázaton azokat értjük, amelyek sok tekintetben azonosak a négy szabályozott szakma, valamint a kivitelező vonatkozásában. Ezek ugyanis áthatják az egész építőipart. Így jelentős hatással volt a rendszerváltás a kockázatokra nézve, ugyanis a vállalkozás szabadságának megjelenésével liberalizálódtak e szakmák is. Tömegével jöttek létre a magánszervezetek, amelyek építőipari tevékenységet kívántak folytatni. A jogi környezet teljesen megváltozott a jogrendszer átalakulásával, és rövid időn belül, gyakran többször is ismételten módosult.

 

A piacgazdaság kialakulásával a külföldi befektetések Magyarországot is célba vették, amelyek hatottak azáltal egyrészt, hogy közvetlenül is az építőiparba folytak be, másrészt, hogy a más irányú befektetések infrastruktúráinak kialakításához az építési tevékenység megtöbbszörözésére volt szükség.

 

Olyan építési projectek kerültek megfogalmazásra, amelyek addig Magyarországon a tőke, és a megfelelő szakismeret, technika hiánya miatt elképzelhetetlenek voltak.

Az építőiparban tevékenykedők száma jelentősen megnőtt, összetételük megváltozott. Működési feltételeik megváltoztak, amelyekhez csak lassan alkalmazkodtak.

A számos új jogszabály, és a technikai fejlődés bonyolultabbá tette a tevékenységeket, nagyobb szakmai hozzáértést, odafigyelést tett elvárttá. A mennyiségi igények kibővülése, a minőségi elvárások megnövekedésével is együtt járt.

További, az építőipar bővülését befolyásoló körülmény az állami, önkormányzati beruházások számbeli, és értékbeli növekedése. Így például az autópályák építése, középületek, közintézmények építése, korszerűsítése, felújítása, valamint a lakásépítések támogatása.

 

Mindezek a változások maguk után vonták az építési munkákkal kapcsolatos hibák, károk számának növekedését. A károkozásoknak nemcsak a száma növekedett, hanem a károk mértéke is.

 

Ehhez még hozzájárul az a tényező is, hogy az építőipari vállalkozások körében jelentős körbetartozások vannak jelen. Ezért főleg a kis tőkével rendelkező építőipari cégek gyakran mennek csődbe, illetve kerülnek felszámolási eljárás alá. Ez pedig szintén a károsultakat megillető igények gyakorlati kielégítését veszélyezteti. A veszélyt fokozza a tartozások miatt eltűnő fantomcégek este is, valamint a bizonyos gazdasági társasági formák felelőssége mögötti megbújási lehetősége. Hiszen, ha adott esetben a társaság nem rendelkezik megfelelő vagyonnal, akkor a tagok korlátozott vagyoni felelőssége által a károsulti igény kielégítetlen marad.

 

A kockázatot növeli, hogy leginkább a kis tőkével rendelkező cégek, egyéni vállalkozók nem rendelkeznek biztosítékokkal a károkozásuk esetére. Sajnos Magyarországon önmagától eleddig nem terjedt el eléggé a felelősségbiztosítás kultúrája az építőipar területén. A biztosítási piac ugyan egyre nő, és az élet minden területén egyre inkább megjelenik – a fejlettebb nyugati társadalmakéhoz hasonlóan –, azonban ez a biztató tendencia nem vigasztalja azon károsultakat, akik nem kapták meg a jogos kártérítésüket.

 

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk által Magyarországot is érinti a tevékenységek szabad gyakorlásának lehetősége az európai gazdasági térségen belül. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok, cégek más uniós országban is folytathatják az építészeti tevékenységüket. Másrészt pedig azt, hogy más uniós állampolgárok, és cégek Magyarországon is tevékenykedhetnek. Ez további kockázati tényezőt jelent a potenciális károsultakra nézve, hiszen a távolság miatt sokkal nehezebb a kárigényt érvényesíteni és a kártérítést behajtani az unió más tagállamában bejegyzett cégek, illetve más uniós állampolgárok esetében.

 

A különös kár-kockázatok az egyes szabályozott szakmákhoz kapcsolódnak. Ezek közül a tanulmány témájából adódóan csak a felelős műszaki vezetőt, illetve a kivitelezőt érintőeket tárjuk fel.

A felelős műszaki vezető károkozási potenciálja a kivitelezést irányító pozíciójából ered. Tehát, ha nem megfelelően irányítja a kivitelezést, akkor emiatt károk következhetnek be. Abból a körülményből, hogy a felelős műszaki vezető irányítja a kivitelező által végzett építési-szerelési munkát, következik, hogy a kivitelező és a felelős műszaki vezető közösen is okozhat kárt. Ebben az esetben a végső kárviselőt a kivitelező és a felelős műszaki vezető közötti jogi kapcsolat természete fogja eldönteni. Mivel a kivitelezést ugyanakkor a felelős műszaki vezető irányítja, olyan események is az ő terhére eshetnek, amelyekről esetleg nem tudott, de tudnia kellett volna.

 

A kivitelező károkozási potenciálja a végrehajtó szerepéből, valamint az igen elterjedt szakképzetlen munkaállományból ered. A végrehajtó szerepből fakadó kivitelezői károkozás még a legkörültekintőbb felügyelet és ellenőrzés mellett is lehetséges, hiszen ő az, aki ténylegesen megvalósítja az építőipari beruházást. A szakképzetlen munkaerő építőiparban való jelenléte pedig mindenféle hosszas magyarázgatás nélkül tényként szögezhető le a mai Magyarországon. A szakképzetlenségből adódóan pedig a kár-kockázat igen magas.

 

Kár bekövetkezése esetén a károsult a hatályos magyar jogszabályok szerint ugyan követelhet kártérítést a kárért felelős személytől, azonban az építőiparban rejlő általános kockázatoknál kifejtettek szerint a károsult igényének érvényesítését számos tényező akadályozhatja. Így különösen a körbetartozások, a felszámolások, tartozások miatt a piacról eltűnő vállalkozások, a bizonyos gazdasági társasági formák felelőssége mögötti megbújás, fizetési képesség hiánya, biztosítékok hiánya a károkozások esetére, más uniós állampolgárok, és cégek magyarországi tevékenysége. Ezért a károsult nem biztos, hogy egyrészt érvényt tud szerezni jogos igényének, másrészt, hogy a neki járó kártérítést megkapja.

 

A jogalkotó többféle intézkedés megtételével serkentheti elő ezeknek az elkerülését. Az intézkedéseknek arra kell irányulniuk, hogy biztos alapokon nyugodjanak az építőipari szereplők fizetési készségei és képességei. A körbetartozások visszaszorítását az állami megrendelések határidős kifizetése, valamint a különböző likvidációs nehézségek áthidalására szolgáló pénzügyi konstrukciók kidolgozása és támogatása szolgálja. A fantomizálódás, a bizonyos gazdasági társasági formák felelőssége mögötti megbújás, valamint a fizetési képesség hiánya ellen hat a biztosítékok előzetes megkövetelése. Ilyen biztosíték lehet például a kötelező szakmai felelősségbiztosítás előírása, vagy egyéb pénzügyi fedezet (pl.: bankgarancia, biztosítói kezesi kötelezettségvállalás) megkövetelése. Az egyes szakmákban rejlő kockázatok csökkentésére az oktatás, és az ellenőrzés is eszközül szolgálhat. A kötelező szakmai továbbképzések elősegítik az ismeretek fejlesztését, frissítését. A hatékony és ésszerű ellenőrzés pedig rákényszeríti a tevékenység gyakorlóit, a szabályok minél pontosabb, és körültekintőbb betartására.

 

Ám e fenti kockázatcsökkentő tényezők közül egyik sem képes önmagában átfogó, teljes megoldást nyújtani a károk bekövetkezéséből adódó akár károsulti, akár károkozói következmények elhárítására. Ez abból adódik, hogy jóval cizelláltabbak a problémák annál, mintsem hogy egyelten eszközzel megoldhatók legyenek. Az Étv. által megkövetelt szakmai felelősségbiztosítás, mint biztosíték is ”csak” közelebb visz a kezelendő helyzet megoldásához, de nem oldja azt meg egyszersmind, egy csapásra.

 

Hiszen például a biztosító anyagi helytállása a kötelező szakmai felelősségbiztosítás által ugyan pótlólagos pénzügyi forrást teremt a szakmai hibákból eredő károk fedezésére, azonban egyéb, ezen biztosítás által nem fedezett körülmények fennállásából származó károkra már nem. Vagyis más intézkedésekkel kiegészítve, komplementer ajánlott alkalmazni a kötelező szakmai felelősségbiztosítást.

 

A felelősségbiztosítást a felelősség objektivizálódása által a kárért felelős személyek érdekeinek védelmére hozták létre, amely azonban az idő multával egyre inkább a károsultak javát szolgálja. Ezen intézménynél arról van szó tulajdonképpen, hogy a biztosított a biztosítóval kötött felelősségbiztosítási szerződés alapján követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős. Tehát két jogviszony áll fenn egyszerre: egyrészt egy kárkötelmi jogviszony (alapjogviszony), másrészt pedig egy biztosítási jogviszony (fedezeti jogviszony). A biztosított kárt okoz valakinek, a kártérítést pedig helyette a biztosító fizeti ki. A felelősségbiztosítás által a kárkötelem megerősödik, ugyanis biztosítva van.

 

A felelősségbiztosítást el kell határolnunk a szerződés egyéb biztosítékaitól, így például a kötbértől, szavatosságtól, jótállástól, bankgaranciától, jó teljesítési garanciától. Ez azért fontos, mert a különböző intézmények eltérő esetekben és célokra vehetők igénybe.

Kötbérkikötésnél arról van szó, hogy a kötelezett meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít. A kötbért a jogosult akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. Ettől eltérően a felelősségbiztosításnál egyrészt a kár bekövetkezése alapfeltétel, másrészt szakmai hibából kell erednie a kárnak, nem pedig nem szerződésszerű teljesítésből.

 

Bankgaranciánál a bank kötelezettséget vállal arra, hogy meghatározott feltételek - így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása - esetében és határidőn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni. Nem feltétlenül szükséges a kár bekövetkezése és bank fizet a kedvezményezetnek, nem a károkozó biztosított helyett a biztosító a károsultnak.

 

A jó teljesítési garancia intézménye akként működik, hogy a megrendelő a kivitelezőtől a szerződéskötéskor készpénzletétet igényel annak biztosítékaként, hogy jó minőségben fog teljesíteni. Ennek – mint forrásnak – a terhére végeztetheti el a megrendelő a hibák kijavítását akkor is, ha erre a kivitelező nem lenne hajlandó, vagy cége az esedékességkor már nem működnék. Az intézmény leggyakrabban a vállalkozói díjból történő visszatartással valósul meg Magyarországon, bár – főként a nagyobb beruházások esetében – azt kiválthatja mind banki, mind pedig biztosítói garanciavállalás is. Felelősségbiztosítás esetében a biztosító csak akkor fizet a biztosított helyett nem megfelelő teljesítés esetén, ha jogszabály alapján kártérítés megfizetésére lenne köteles.

 

Szavatosságnak nevezzük a hibás teljesítés objektív jogkövetkezményét, amely két dologban tér el a jótállástól. Egyrészt, hogy szavatosságot kizárólag jogszabály ír elő, míg jótállásra jogszabály, illetve szerződés is kötelezheti a kötelezettet. Másrészt, hogy jótállásnál megfordul a bizonyítási teher, és a jótállásra kötelesnek kell kimentenie magát, nem pedig a jogosultnak kell bizonyítania, hogy a szolgáltatott dolog nem felel meg a szerződésnek, illetve a jogszabályoknak. Ezen intézményeknél sem feltétlenül szükséges kár bekövetkezése, elég pusztán a hibás teljesítés (nem szerződésszerű, illetve a jogszabályoknak megfelelő teljesítés) a szavatossági jogok gyakorlásához. Azonban a szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint. Tehát ezen intézményeknél hiányzik a szakmai hiba, illetve a kár léte, amely a szakmai felelősségbiztosításnál alapvető feltételekként szerepelnek. Vagyis a szavatosságnál, jótállásnál a hibás teljesítésért áll fent a felelősség (szélesebb kör), míg a szakmai felelősségbiztosításnál csak a szakmai hibából eredő kárért.

 

A felelősségbiztosítás szabályait a Ptk.-ban találjuk meg. E szabályok is rámutatnak arra, hogy ezen intézmény mind a károkozó, mind pedig a károsult érdekeit védi. A károsult ugyanis a biztosítótól megkapja a neki járó kártérítést, a károkozó pedig nem megy tönkre, hisz a kártérítés nem neki kellett kifizetnie.

 

Károsultvédelmi klauzula, hogy a biztosító a megállapított kártérítési összeget csak a károsultnak fizetheti. A károsult azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak annyiban követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését ő egyenlítette ki.

Szintén a károsult érdekeit szolgálja, hogy a biztosítót a károsulttal szemben a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. A szándékos károkozás, továbbá a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapított eseteiben azonban követelheti a biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését, kivéve, ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes.

 

A hivatkozott szabályokból megállapítható, hogy a felelősségbiztosítás egyaránt csökkenti a károsulti és a szakmagyakorlói kockázatokat. A károsult biztosabban jut hozzá az őt megillető kártérítéshez, a kárért felelős személy pedig folytathatja tevékenységét anyagi problémák felmerülése nélkül.

 

Meg kell jegyezni, hogy a szakmai felelősségbiztosítás szűkebb kategóriát jelöl, mint az általános felelősségbiztosítás, mert csak a szakmai szabályok, előírások szándékos, vagy gondatlan magatartással történő megszegése és az ebből eredő (de semmiképpen sem szándékosan okozott) kár kockázatára terjed ki. Ezzel szemben az általános felelősségbiztosítás nem csupán a szakmagyakorlás szabályainak megszegéséből eredő károkra terjed ki.

 

Kötelező alkalmassági idők

 

A kötelező alkalmassági időknek a hibás teljesítés miatti igényérvényesítés szempontjából van jelentősége. A Ptk. szabályozza a hibás teljesítés miatti igényérvényesítésre nyitva álló határidőket. Eszerint a jogosult a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Ha azonban a dolog használhatóságának legkisebb időtartamát hatósági előírás vagy kötelező műszaki előírás határozza meg (kötelező alkalmassági idő) és ez hat hónapnál rövidebb, az igény érvényesítésére ez a határidő irányadó. Ha a jogosult igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a jellegénél vagy a dolog természeténél fogva a az imént meghatározott határidőn belül nem volt felismerhető, a szavatossági jogok érvényesítésének határideje a teljesítés időpontjától számított egy év, tartós használatra rendelt dolog esetében három év. Ha a kötelező alkalmassági idő három évnél hosszabb, az igény érvényesítésére ez a határidő az irányadó. E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár. Szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint.

 

Az építőiparban a hibás teljesítés miatti igény érvényesítésnek az építőipar beruházások sajátosságainál fogva speciálisan meghosszabbított határidők állnak rendelkezésre a kötelező alkalmassági idők hosszú időtartama miatt.  Hiszen a hibák a teljesítéstől számítva akár jó néhány év elteltével jelentkeznek csak, amely szükségessé teszi a hosszabb igényérvényesítési lehetőség biztosítását. Erről rendelkezik a Ptk. utaló szabálya alapján az egyes épületszerkezetek és azok létrehozásánál felhasználásra kerülő termékek kötelező alkalmassági idejéről szóló 11/1985. (VI. 22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM BkM együttes rendelet.

 

Szakmai hiba által okozott hibás teljesítéssel együtt fellépő kár miatt tehát a kötelező alkalmassági időn belül érvényesítheti igényét a jogosult, amelyet szakmai felelősségbiztosítás megléte esetén a biztosítónak kell kifizetnie. Ennek csupán egy akadály van jelenleg, mégpedig a jogosultat, biztosítottat terhelő kárbejelentési határidő. Ezért a kárbejelentési határidőt a kötelező alkalmassági időhöz kell igazítani a szakmai felelősségbiztosítás gyakorlati érvényesülése végett.

 

A felelős műszaki vezető és a kivitelező felelőssége

 

A felelős műszaki vezető felelősségének szabályait a feladatai, kötelezettségei, valamint a jogállása határozza meg.

A felelős műszaki vezető az építési munkahelyen végzett építési-szerelési munkát irányítja. E feladattal, pozícióval kiemelt fontosság, és felelősség jár. Ezért amennyiben a kivitelező és a felelős műszaki vezető közösen okoz kárt, akkor álláspontunk szerint a felelős műszaki vezető felelőssége az irányító szerepe miatt fokozottabb.

A felelős műszaki vezető tevékenységét állandó vagy eseti jellegű megbízás, munkaviszony, illetve tagsági jogviszony alapján végzi.

 

Megbízás esetében a megbízott által ilyen minőségben okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a megbízó a megbízottal egyetemlegesen felelős. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy őt a megbízott megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli. Ez a szabály a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személyek felelősségére nem vonatkozik.

Állandó jellegű megbízási viszony esetében, továbbá, ha a megbízó és a megbízott egyaránt gazdálkodó szervezet, a bíróság a károsult és a megbízó viszonyában az alkalmazottak károkozásáért való felelősség szabályait is alkalmazhatja. A bírói gyakorlatra is tekintettel az állandó jellegű megbízási jogviszonyt a munkaviszonnyal azonosan kezeljük.

A Ptk. szabályai szerint felel az általa okozott kárért a megbízott a megbízóval szemben. A megbízó az általa harmadik személynek nyújtott kártérítés fejében ugyancsak e törvény szerint követelhet megtérítést a megbízottól.

A megbízást adhatja a kivitelező, illetve az építtető, de nem kizárt az sem, hogy az építtető és a kivitelező közösen bízza meg a felelős műszaki vezetőt. Ennek jelentősége akkor van, ha kár keletkezik, és emiatt meg kell állapítani, hogy a felelős műszaki vezető kivel szemben felel a megbízási szerződés alapján.

 

Ha felelős műszaki vezető megbízási szerződés alapján végzi a tevékenységét, akkor ez azt jelenti, hogy egyrészt a Ptk.-nak a megbízási szerződésre vonatkozó szabályai szerint, másrészt pedig a rájuk vonatkozó építésügyi jogszabályokban előírtakért felelnek a megbízójukkal szemben. A megbízási szerződés gondossági kötelem, amely azt jelenti, hogy a megbízott nem valamely eredmény elérésére szerződik, hanem a rábízott ügy gondos vitelére, ellátására. Így a megbízott díját akkor is követelheti, ha eljárása nem vezetett eredményre. A megbízó a díjat csökkentheti, illetőleg kifizetését megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy az eredmény részben vagy egészben olyan okból maradt el, amelyért a megbízott felelős.

A megbízottnak a megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell teljesítenie. A megbízott a megbízó utasításától csak akkor térhet el, ha ezt a megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, és a megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a megbízót haladéktalanul értesíteni kell.

A megbízott személyesen köteles eljárni. Igénybe veheti azonban más személy közreműködését is, ha ehhez a megbízó hozzájárult, vagy ha ez a megbízás jellegével együtt jár. A megbízott az igénybe vett személyért úgy felel, mintha a rábízott ügyet maga látta volna el. A megbízott igénybe veheti más személy közreműködését akkor is, ha ez a megbízónak károsodástól való megóvása érdekében szükséges. Ebben az esetben az igénybe vett személyért nem felelős, ha bizonyítja, hogy e személy kiválasztása, utasításokkal való ellátása és ellenőrzése terén úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ha a megbízottnak más személy igénybevételére nem volt joga, felelős azokért a károkért is, amelyek e személy igénybevétele nélkül nem következtek volna be. Ha a megbízott által igénybe vett személyt a megbízó jelölte ki, a megbízott e személyért nem felelős, ha bizonyítja, hogy az igénybe vett személy utasításokkal való ellátása és ellenőrzése terén úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Ha a megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a megbízott köteles őt erre figyelmeztetni; ha a megbízó utasításához e figyelmeztetés ellenére is ragaszkodik, az utasításból eredő károk őt terhelik.

A megbízott köteles a megbízót tevékenységéről és az ügy állásáról kívánságára, szükség esetén enélkül is tájékoztatni, különösen ha más személy igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá.

A megbízott köteles a megbízót a megbízás teljesítéséről haladéktalanul értesíteni.

A szerződés megszűnésekor a megbízott köteles elszámolni és ennek keretében a megbízónak mindazt kiadni, amihez a megbízás teljesítése céljából vagy eljárása eredményeképpen jutott, kivéve amit abból a megbízás folytán jogosan felhasznált.

 

Munkaviszony esetében, ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. Az alkalmazott és munkáltató közti igényekre a Munka Törvénykönyvének szabályai az irányadók.

 

A tagi felelősség szabályait nem csak a Ptk., hanem a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv paragrafusai is szabályozzák. Ezek alapján el kell különítenünk egymástól azokat a gazdasági társasági formákat, ahol a tag a társaság tartozásaiért saját vagyonával nem felel, illetve ahol felel. Általánosságban elmondható, hogy a közös vállalat, a közkereseti társaság, és a betéti társaság (bel)tagja a társaság tartozásaiért saját vagyonával felel. A Korlátolt felelősségű társaság tagja, valamint a Részvénytársaság részvényese a társaság kötelezettségeiért a saját vagyonával nem felel.

 

Az egyes társasági formákra szétbontva: a közkereseti társaságnál a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával. Amennyiben a társasági vagyona a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A tagok - mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők.

 

A betéti társaságnál legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban - e törvényben meghatározott kivétellel - nem felel. A beltaggal azonos módon felel a kültag, ha neve szerepel a társaság cégnevében.

 

A közös vállalat olyan gazdasági társaság, amely kötelezettségeiért elsősorban vagyonával felel. Ha a vállalat vagyona a tartozásokat nem fedezi, a tagok a vállalat tartozásaiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában -, kezesként felelnek.

 

A korlátolt felelősségű társaságnál a tag kötelezettsége a társasággal szemben csak törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulás szolgáltatására terjed ki. A társaság kötelezettségeiért - törvényben meghatározott kivétellel - a tag nem felel.

 

A részvénytársaságnál a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért - törvényben meghatározott kivétellel - a részvényes nem felel.

A kft, és rt esetében meghatározott törvényi kivétel a társaság tartozásaiért való tagi felelősségre akkor áll fenn, ha a tag korlátozott felelősségével visszaélt. Így a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság azon tagjai, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért. Illetve azok a társasági tagok, akik valamely tag nem pénzbeli betétjét tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, vagy akik az alapítás során egyébként csalárd módon jártak el, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek minden ebből eredő kárért.

 

A felelős műszaki vezető felel az építményfajtának, építési tevékenységnek megfelelő jogosultságának meglétéért, a szakmunka irányításáért, az építmény, építményrész jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósításáért, továbbá az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások megtartásáért és a munkálatok végzésének szakszerűségéért.

Továbbá felel az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos jogszabályok, valamint a hatósági engedélyekben és a tervdokumentációkban foglaltak megtartásáért.

Ha az építőipari kivitelezési tevékenység fő-, illetve alvállalkozói szerződés alapján valósul meg, a fővállalkozó kivitelező felelős műszaki vezetője felel a kivitelezés szakszerűségéért, az alvállalkozók tevékenységének összehangolásáért.

Ha az építőipari kivitelezési tevékenységnek nincs fővállalkozó kivitelezője, az építmény, építményrész, elvégzett szakmunkák vonatkozásában az egyes kivitelezők felelős műszaki vezetői felelnek az általuk irányított munkáért, és tesznek nyilatkozatot az építési naplóban az általuk elvégeztetett kivitelezési munkákról.

A napló megfelelő vezetéséért is a felelős műszaki vezető felel.

A felelős műszaki vezető tartós akadályoztatása esetén a kivitelezőnek gondoskodnia kell a helyettesítésről. A helyettesítés ideje alatt elvégzett építőipari kivitelezési tevékenységért a felelős műszaki vezetőt helyettesítő - az e rendelet szerinti jogosultsággal rendelkező - személy felel.

 

Abból a körülményből, hogy a felelős műszaki vezető irányítja a kivitelező által végzett építési-szerelési munkát, következik hogy a kivitelező és a felelős műszaki vezető felelőssége számos tekintettben egyszerre is fennállhat. Ilyen esetben azt, hogy ki lesz a végső kárviselő, nyilván a felelős műszaki vezető és a kivitelező közötti jogviszony fogja eldönteni.

A felelős műszaki vezető polgári jogi felelősségét illetően összességében megállapíthatjuk, hogy az ő felelőssége is kétirányú. Felelősséggel tartozik egyrészt a megbízójával szemben a köztük levő megbízási szerződés és a mögöttes jogszabályi háttér (Ptk., építésügyi jogszabályok), valamint esetlegesen a szerződésen kívüli károkért való felelősség alapján. Másrészt felel a deliktuális felelősség szabályai szerint a vele szerződéses viszonyban nem álló harmadik személyek vonatkozásában is, akiknek a felelős műszaki vezetői tevékenysége hibája által kárt okozott. A felelős műszaki vezető esetében a deliktuális felelősségnek van nagyobb súlya, az építőiparban levő viszonyokra tekintettel. Mert, ha a kivitelezési hiba esetén megállapítható az irányítói felelőssége, akkor mind az építtető – akivel általában nem áll szerződéses viszonyban -, mind más harmadik személlyel szemben a deliktuális szabályok szerint fog felelni.

 

A kivitelező pedig építési, szerelési szerződés alapján végzi a tevékenységét. E szerződések vállalkozási típusú szerződések, ezért jellemzőik számos vonatkozásban megegyeznek.

 

Az kivitelező vállalkozási típusú szerződés alapján végzi tehát a tevékenységét, ezért a megrendelővel szemben egyrészt a Ptk.-nak a vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályai, illetve a tervezők még a tervezési szerződés, a kivitelezők pedig még az építési, szerelési szerződés szabályai szerint felelnek. Másrészt a rájuk vonatkozó építésügyi jogszabályokban előírtakért felelnek a megrendelőjükkel szemben. E pontban a Ptk. szerinti vállalkozási, tervezési, építési, szerelési szerződés alapján való felelősségüket fejtem ki.

A vállalkozási típusú szerződések eredménykötelmek, amely azt jelenti, hogy a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására szerződik. Tehát az eredmény elérése, és annak a megrendelő részére való szolgáltatása a lényeg.

A vállalkozó a munkát saját költségén végzi el. Köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a munka gazdaságos és gyors befejezését.

A vállalkozó alvállalkozó igénybevételére jogosult. A vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna. Alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén pedig felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.

A vállalkozó a megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás nem terjedhet ki a munka megszervezésére, illetőleg nem teheti a teljesítést terhesebbé. A felek ezektől a rendelkezésektől eltérhetnek.

A vállalkozó köteles a megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozás eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért felelős.

Ha a megrendelő alkalmatlan anyagot vagy pedig célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a vállalkozó köteles őt figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a vállalkozó felelős. Ha azonban a megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, vagy nem szolgáltat megfelelő anyagot, a vállalkozó a szerződéstől elállhat. Ha nem áll el, a kapott anyaggal, illetőleg a megrendelő utasítása szerint a megrendelő kockázatára köteles a munkát elvégezni. A vállalkozó azonban a megrendelő által adott anyaggal, illetve utasítás szerint nem végezheti el a munkát akkor, ha ez jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértésére vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne.

A megrendelő a munkát és a felhasználásra kerülő anyagot ellenőrizheti, a szerződésben, illetőleg jogszabályban meghatározott esetben pedig ellenőrizni köteles. Nem mentesül a vállalkozó a felelősség alól, ha a megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el.

Ha egyes munkarészeket a vállalkozó beépít (eltakar), és ezután az ellenőrzés a munka egy részének újbóli elvégzését tenné szükségessé, a vállalkozó köteles előzetesen megfelelő időben a megrendelőt a beépítésről értesíteni. Ha a megrendelő az értesítés ellenére az ellenőrzést elmulasztja, később a beépített munkarészt csak akkor ellenőrizheti, ha az újból végzett munkával kapcsolatos költségeket a vállalkozónak megfizeti.

A felek a szolgáltatás átadásakor közösen elvégzik azokat a szakmailag szokásos és indokolt próbákat, amelyek a teljesítés megfelelő minőségének megállapításához szükségesek. Eltérő szakmai szokás hiányában a próba lefolytatásához szükséges feltételeket a megrendelő - a vállalkozó költségére - biztosítja, a próbát pedig a vállalkozó végzi.

 

A vállalkozó köteles a megrendelőnek a szolgáltatott dologról a felhasználáshoz, fenntartáshoz szükséges tájékoztatást megadni.

Az alvállalkozó vagy más közreműködő hibás teljesítése alapján a vállalkozó mindaddig érvényesítheti jogait, amíg a vállalkozó a megrendelővel szemben a szerződésszegés miatt helytállni tartozik, feltéve, hogy a vállalkozó a minőség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett.

Önálló feladat ellátására alkalmas, összetett gazdasági, illetve műszaki egység megvalósítására irányuló vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó köteles a munka gazdaságos és gyors, az ugyanazon a létesítményen dolgozó többi vállalkozóval összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket megteremteni, valamint a többi vállalkozóval az együttműködés módjának és feltételeinek meghatározásához szükséges szerződéseket megkötni. A vállalkozó felelőssége az ilyen vállalkozási szerződésben kikötött műszaki, gazdasági és egyéb feltételek teljesítéséért akkor is fennáll, ha a teljesítéshez szükséges tervet a vállalkozó egészben vagy részben nem maga készítette (fővállalkozás).

 

A vállalkozási szerződés fent említett általános szabályaihoz képest az építési szerződéssel kapcsolatosan csupán annyi kiegészítés érdemes tenni, hogy az építési szerződés alapján a vállalkozó építési-szerelési munka elvégzésére köteles. A felek a munkavégzéssel kapcsolatos minden lényeges adatot, körülményt és utasítást a munkahelyen vezetett naplóban kötelesek egymással közölni.

A vállalkozási szerződés fent említett általános szabályaihoz képest a szerelési szerződéssel kapcsolatosan csupán annyi kiegészítés érdemes tenni, hogy a szerelési szerződés alapján a vállalkozó technológiai szerelési munka elvégzésére köteles. A szerelési szerződésre - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az építési szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.

 

A kivitelező pedig felelős az építőipari kivitelezési tevékenység jogszerű megkezdéséért és folytatásáért, az építési napló vezetéséért, kivitelezői jogosultságának meglétéért, az építtető által rendelkezésére bocsátott jogerős és végrehajtható építési engedélyben és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési tervekben, az ezek alapján készült, erre jogosult tervellenőrrel ellenőriztetett kiviteli tervekben előírtak betartásáért és betartatásáért, valamint az elvégzett szakmunkák eredményeként létesült szerkezetek, berendezések, építmény, építményrész rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságáért.

A kivitelező - a jogszabályban meghatározott esetben és módon - építési naplót vezet, abban a napi munkát rögzíti, a naplót állandóan a munka helyszínén tartja, és azt az ellenőrző hatóság, illetve a műszaki ellenőr kérésére rendelkezésre bocsátja. Az építési napló részét képezik az elvégzett építőipari kivitelezési tevékenységekre vonatkozó felelős műszaki vezetői nyilatkozatok is.

 

A kötelező szakmai felelősségbiztosítás jogpolitikai alapjai

 

Az építőiparban rejlő kockázatok mind abba az irányba mutatnak, hogy az építészeti tevékenységek vonatkozásában indokolt, ezáltal javasolt a szakmai felelősségbiztosítási kötelezettség bevezetése. Példáként lehet említeni a rendszerváltás által bekövetkezett változásokat; a technika felgyorsult fejlődését; a tevékenységek bonyolultabbá válását; a mennyiségi és minőségi igények kibővülését; az ezekből adódó károk számának, illetőleg mértékének növekedését; a körbetartozások esetét; a köztartozások miatt eltűnő fantomcégek kockázatát; valamint a bizonyos gazdasági társasági formák felelőssége mögötti megbújás lehetőségét.

Továbbá az építési munka természetéből adódó azon jelleg is a felelősségbiztosítási kötelezettség szükségességét támasztja alá, hogy  az építészet befolyásoló hatással van a környezetre, mind élet, mind vagyonbiztonsági, mind természetvédelmi, mind esztétikai, mind kulturális és még számos egyéb szempontból. Emiatt a kockázatok nem csupán a szerződő felek viszonylatában állnak fenn, hanem harmadik személyek felé, és végső soron a társadalom vonatkozásában is.

Az építészeti tevékenységeknél a szakmai felelősségbiztosítás kötelezővé tételét támasztják alá az Európai Uniós elvárások (vö. szolgáltatási irányelv javaslat), és a tagállami gyakorlatok is.

A szakmai felelősségbiztosítás egyrészt szolgálja a károsultak érdekeit, másrészt viszont a hibázó károkozók érdekeit is, hisz nem kerülnek egzisztenciális veszélybe a helytállási kötelezettség miatt. E két tényező pedig kiemelten szolgálja az adott szakma jó hírnevét is.

 

A magyar jog felelősségi rendszere miatt a biztosítottak körébe bele kell, hogy tartozzanak a tevékenység gyakorlására feljogosított természetes személyek, egyéni vállalkozók, illetőleg mindazon szervezetek – a jogi személyiségtől függetlenül -, akik tevékenységüket a jogosult alkalmazottaik, illetve tagjaik által kívánják folytatni. Tehát szervezet általi tevékenység végzés esetében a szervezetnek is kell, hogy felelősségbiztosítással rendelkezzen, mert a felelősséget a szervezet viseli elsődlegesen, sőt nem ritkán kizárólagosan (kft, rt) is. Így adott esetben hiába rendelkezik a természetes személy felelősségbiztosítással, hiszen vele szemben nem érvényesíthető a szervezet tartozása. Ugyanez elmondható az alkalmazotti károkozás esetében is, ahol a károsulttal szemben a munkáltató a felelős, következésképpen feleslegesen rendelkezne felelősségbiztosítással a munkavállaló.

 

A szakmai felelősségbiztosítás létét, és fenntartását álláspontunk szerint érdemes lenne a felelős műszaki vezetőnél névjegyzékbe vételhez kötni, ugyanis az ő esetükben van ezt lehetővé tevő hatósági nyilvántartás. A tevékenységet pedig csak az gyakorolhatja, aki a névjegyzékben szerepel. Ezáltal biztosítható lenne a kötelező szakmai felelősségbiztosítás feletti kontroll egyik pillére is, amely álláspontunk szerint szükséges a gyakorlatban való érvényesülés megteremtéséhez.

 

Mivel egyáltalán nem mindegy, hogy a tevékenység gyakorlói milyen összegű szakmai felelősségbiztosítással rendelkeznek, ezért a biztosítási összeg vonatkozásában sávos megoldás alkalmazása javasolt. Így a tevékenység gyakorlója csak olyan feladat elvégzésére lenne jogosult, amelyre megfelelő felelősségbiztosítással rendelkezik. A konkrét építési munkák esetében a jogosultság vizsgálatát az engedélyező hatóságok végeznék el, azonban a felelősségbiztosítás folyamatos fennállását a névjegyzéket vezető szervnél szükségeltetne évenként igazolni. Ez, valamint a névjegyzéket vezető szerv és a konkrét építési munkát engedélyező szervek közötti kommunikáció garantálná az intézmény hatékonyságát.

 

Az építési beruházások és a biztosítás ma Magyarországon

 

Az 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 39.§ (1) bekezdése c) pontjában előírt, 2007. január 1. napjával bevezetendő biztosítási kötelezettség tartalmának meghatározásához elengedhetetlen az építési beruházások szerződési szerkezetének és jelenlegi biztosítottságának legalább vázlatos áttekintése, mivel a kötelező felelősségbiztosításnak a gyakorlatban már kialakult intézményi környezetbe kell beilleszkednie. Ennek a környezetnek az ismerete azért is fontos, mert a szakmai felelősségbiztosítási kötelezettség nyilvánvalóan nem lehet kizárólagos eszköze a megrendelő hatékonyabb védelmének, mint jogpolitikai célnak. A 62.§ (1) bekezdés r) pontja alapján a Kormány által megalkotandó végrehajtási jogszabály hatóköre is eleve korlátolt:

  • a jogszabály a kivitelezői hibák kiküszöbölésére csupán pótlólagos pénzügyi forrásokat teremthet a biztosító anyagi helytállása bevonásával, célszerűen az ilyen hibákért fennálló jogi felelősség érvényesíthetőségének teljes időszakára;
  • ezeknek a forrásoknak az elérhetőségét hosszadalmassá és költségessé teheti az intézmény jellegéből adódóan a szakmai hiba, illetve az ezért fennálló jogi felelősség megállapítása;
  • a felelősségbiztosítás az építési beruházások területén nem eredményez komplett védelmet, hanem kiegészítő jelleggel kapcsolódik a biztosítási piacon már létező, önkéntes alapon elérhető termék-körbe, ide értve azokat a pénzügyi garanciákat is, amelyek nyújtására a vállalkozó a jó teljesítés biztosítékául – akár banki, akár biztosítói háttérrel – szerződés alapján köteles lehet.

 

Hozzátesszük: az önkéntes (pontosabban a nem jogszabályi, hanem pusztán szerződési kötelezésen alapuló) biztosítás jelenleg a beruházásoknak csak egy kisebb részét, éspedig a nagy értékű, vagy egyébként a pénzintézeti finanszírozással megvalósuló építési teljesítéseket jellemzi. Abban a körben, ahol a rendelkezésre álló biztosítási lehetőségeket sem az építtető, sem a kivitelező nem kívánja igénybe venni, a bevezetendő kötelező felelősségbiztosítás a kockázatok áthárításának egyetlen rendszerszerű intézménye lehet.

 

A magyarországi építési beruházások – alapvetően a munka értékétől függően – jellegzetesen három, egymástól különböző, ugyanakkor a felelősségi viszonyokra is hatással bíró szerződési struktúrában valósulnak meg.

 

A legnagyobb értékű építési magánberuházásokat jellegzetesen egy-egy, a beruházó által kifejezetten erre a célra alakított projekt-társaság vezényli le, pénzintézeti (pénzintézeti konzorcium által nyújtott) finanszírozás mellett. A projekt-társaság – mint polgári jogi értelemben független, de konszernjogi szempontból természetesen nem független jogalany – köti meg a fővállalkozóval a kivitelezésre vonatkozó szerződést és a beruházás egészének lebonyolításáért felelős műszaki vezető is tipikusan a projekt-társaság alkalmazottja. Értelemszerűen a megvalósításban közreműködő fővállalkozó és az alvállalkozók is foglalkoztatnak műszaki vezetőket – ez utóbbiak jogi felelőssége azonban parciális, az általuk felügyelt rész-feladathoz kapcsolódik, ennyiben másodlagos, mert alapvetően lefedi azt a projekt-társaság műszaki vezetőjének elsődleges felelősségi ernyője. A projekt-társaság mindemellett nemcsak a beruházás szakmai-pénzügyi lebonyolításának, de a jogi felelősség korlátozásának, mérséklésének is célszerű eszköze, mivel tulajdonosai azt a projekt befejezését követően rendszerint jogutód nélkül megszüntetik, így a beruházó felelősségének megállapítására többnyire csak konszernjogi (azaz a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvénynek a korlátozott felelősséget áttörő szabályozása) alapon lehet mód.

 

A legnagyobb értékű beruházások között az állami beruházások, a magánberuházásokat illetően a közepes és nagyobb beruházások esetében jellegzetesen a beruházó maga állapodik meg a fővállalkozóval és a beruházás egészéért a fővállalkozó által munkaviszonyban, esetleg megbízási szerződés alapján foglalkoztatott felelős műszaki vezető felel. Az alvállalkozók műszaki vezetőinek másodlagos, parciális felelősségéről mondottak értelemszerűen itt is irányadók.

 

Az egyéb építési beruházások – és számarányukat tekintve ezek vannak a legtöbben – esetében a szerződési struktúra heterogénebb. Ritkább a fővállalkozás, a beruházó gyakran maga állapodik meg az egyes munkafázisokat kivitelező vállalkozókkal. A felelős műszaki vezetőt tipikusan itt is a megvalósítói oldal adja, de foglalkoztatásának formája – elsősorban a kisebb építőipari munkák esetében – már inkább a megbízási illetőleg a tagsági jogviszony. Ám az sem elképzelhetetlen, hogy a felelős műszaki vezető a megrendelő megbízottja legyen.

 

A biztosítás intézménye ma a tapasztalatok szerint – mint jeleztük – alapvetően a nagy értékű beruházásokat, az előbbi felosztásban az első két csoportot jellemzi. A harmadik csoport esetében a biztosítás igénybevételét a pénzintézeti finanszírozás, vagy – ritkábban – a beruházó, vagy a kivitelező egyéni gondossága motiválhatja. Minél kisebb a beruházási érték, annál valószínűbb, hogy az építkezésre biztosítást nem kötnek. Hozzátesszük: a „kisebb beruházási érték” maga is viszonylagos, hiszen már akár egy 30-40 millió forintos magánberuházás esetében is egy nem biztosított, de a kivitelezés késői fázisában a munka egészét, vagy nagyobb részét érintő káresemény is alkalmas lehet arra, hogy a beruházót (de akár a kivitelezőt is) pénzügyileg lehetetlen helyzetbe hozza.

A hazai szerződési gyakorlatban – érdekes módon, még a projekt-társaságok által levezényelt beruházások egy részében is – az a tipikus, hogy az építési szerződés a biztosítás megkötését (és folyamatos fenntartását) a fővállalkozó (vállalkozó) kötelezettségévé teszi, esetleg specifikálva azokat a kockázatokat, amelyekre vonatkozóan a biztosítási szerződésnek védelmet kell nyújtania. Ezt a kötelezettségét a fővállalkozó (kivitelező) a gyakorlatban a biztosítási kötvény bemutatásával teljesíti, a biztosítási fedezet folyamatos fennállásának ellenőrzése a megrendelő kapacitását többnyire meghaladja.

 

A fővállalkozó (vállalkozó) az építési beruházás biztosítására többféle megoldást választhat. Köthet – és ez a helyzet a legnagyobb értékű beruházások esetében – az adott projektre vonatkozó építési-szerelési biztosítási szerződést, de (főként a legnagyobb építőipari kivitelezők esetében) választhatja azt is, hogy az adott beruházást az általa éves szinten megújított keret-biztosításban szerepelteti. Ez utóbbi megoldás ugyanakkor a beruházó szempontjából – de a projekt biztosítási védelme oldaláról is nézve – nem feltétlenül korrekt. A vállalkozók keret-épszer biztosításai abból a célból jönnek létre, hogy a vállalkozó számára a jellegzetesen kisebb tárgyértékű, gyorsan megkezdhető munkák biztosítását adminisztratív szempontból megkönnyítsék, hiszen a keret-szerződés esetében elegendő a munkát a biztosítónak bejelenteni és az arra eső díjat utólag megfizetni. Tartalmi oldalról tehát a keret-biztosítások az átlagos munka átlagos kockázataira vannak mérve és az egyes munkák biztosítási fedezetét illetően gyakran összegszerű limitek is léteznek. Ebből adódik, hogy a keret-biztosítások a nagyobb lélegzetű, komplex építési feladatok esetében teljes körű védelmet nem mindig képesek adni.

 

A mondottak következménye, hogy újabban – különösen a projekt-társaságok által menedzselt nagy értékű beruházások esetében – annak vagyunk tanúi, hogy az építési-szerelési biztosítást mind több esetben a beruházó (illetve a projekt-társaság) köti meg a teljes beruházásra. Az ilyen szerződések értelemszerűen testre szabottak, azokban biztosítottként – a beruházó és a fővállalkozó mellett – nemcsak a közreműködő összes alvállalkozó, hanem minden egyéb érdekelt (így különösen a független mérnök, vagy a finanszírozó bank) is szerepelhet, a biztosítás felett ugyanakkor a beruházó közvetlen ellenőrzést gyakorol, a biztosítási díj pedig a kivitelezői oldalra visszaterhelhető (a vállalkozói díj megfelelően csökkenthető).

A kisebb értékű beruházások – mint láttuk, inkább esetleges – biztosítása a gyakorlatban jobbára a kivitelező részéről történik meg. A tapasztalatok szerint azonban a beruházásra vonatkozó biztosítási lehetőségekről gyakran sem a kivitelezőnek, sem a megrendelő laikus magánszemélynek nem áll rendelkezésére még elemi információ sem.

 

A biztosítási piacon az építési beruházásokhoz kapcsolódóan tipikusan három, opcionális alapon igénybe vehető termék érhető el:

  • a tervezői szakmai felelősségbiztosítás,
  • az építési-szerelési biztosítás,
  • biztosítás (ún. kezesi biztosítás) útján is nyújtható a jó teljesítési garancia.

 

A tervezői szakmai felelősségbiztosítás kialakulása annak a felismerésnek a következménye, hogy még a legjobban felkészült tervező (tervezői közösség) munkájában is előfordulhat elvétés, gondatlanság, szakmai hiba, ugyanakkor a tervező saját vagyona, pénzügyi teljesítőképessége csak ritkán nyújt fedezetet azokra a károkra, amelyeket a tervezési hiba a létesítményben okozhat. Erre a közelmúlt sajtóban is megjelent eseményei közül elgondolkoztató példát ad a párizsi (Roissy) Charles de Gaulle repülőtér 4. termináljának összeomlása.

 

A szakmai felelősségbiztosítás alapján a biztosító kártalanítja a biztosítottat a kötvényben meghatározott mértékig minden olyan összegre vonatkozóan, melynek kifizetéséért a biztosított, mint a biztosítási kötvényben meghatározott szakmai tevékenységet végző személy jogi felelőssége fennáll a szakterületéhez tartozó bármely hanyagság, hiba, vagy mulasztás eredményeként jelentkező kötelezettségszegés miatt, melyet akár a biztosított, akár az alkalmazásában álló bármely személy követett el, a biztosított nevében vagy megbízásából eljárva. Ugyancsak megfizeti a biztosító azokat a költségeket és kiadásokat, melyek a jogi képviselet vagy/és bármely kár rendezése során merülnek fel. Nem vonatkozik ugyanakkor a biztosítás a biztosított szakmai tevékenységen túlmenő tevékenység során, vagy a szándékosan, rosszhiszemű magatartással okozott, továbbá azokra a károkra, amelyek a becsült határidők és költségek túllépéséből erednek. Ugyancsak ki vannak zárva a biztosításból a szabadalmi jog, szerzői jog, márkanév, használati minta, védjegy stb. megsértéséből eredő károk, a biztosított őrizetére bízott dokumentum, vagy elektronikusan tárolt információ elvesztése, megrongálódása, valamint a biztosítottra személyesen kiszabott büntetés, bírság, a károkozás feltűnő jogellenessége miatt a kár tényleges összegét meghaladó mértékű kártérítés (pl. punitive damages). A punitive damages, azaz büntető, vagy más néven elvonó kártérítés lényege az, hogy a károkozót olyan mértékű kártérítés megfizetésére kötelezik, amely meghaladja a tényleges kár mértékét, elvonván a károkozónak a károkozásból keletkező összes hasznát. Ezáltal a későbbiekben nem lesz érdekelt hasonló károkozás előidézésére. Jellemező példa rá a bulvársajtó által készített pletykák, képek okozta károk, amelyek esetében a károsultnak történő tényleges kár megfizetése önmagában nem tarja vissza a károkozót a későbbi hasonló jogsértéstől. Mivel a megnövekedett példányszámból adódó többletbevétel bőven fedezi a tényleges kár mértékét. Azonban elvonó kártérítéssel a tényleges káron felüli többletbevétel meghatározásával az egész hasznot el lehet vonni a károkozótól.  

 

Aligha véletlen, hogy a tervezők szakmai felelősségbiztosítása számos európai országban akár jogszabályi előírás alapján, akár pedig a szakmai kamarai tagság – ezáltal a működési jogosultság – szervezeti előfeltételeként kötelező jellegű. Dániában például a szakmai felelősségbiztosítást 1968 óta a dán építész-kamara (FRI) szervezi, a tagság feltétele a biztosítási fedezetnek a kamara, mint veszélyközösség keretében történő megkötése. A tag a kamarai rendszerben, megbízásai értékéhez képest káreseményenként 160.000 és 3.330.000 € mértékű biztosítási fedezetek között választhat, kár esetén az első 1.330.000 € kifizetés a kamara saját alapjai terhére történik, az ezt meghaladó részt a kamara, mint sajátos biztosító egyesület az üzleti biztosítók piacán viszontbiztosítja. Valószínűleg az eltelt négy évtized során akkumulált pénzalapok teszik az intézményt stabillá, mivel az elmúlt öt év adatai inkább azt sugallják, hogy a díjbevételek és a kifizetések (károk, viszontbiztosítási díjak és üzemeltetési költségek) a nullszaldó körül mozognak (évente átlag 7.300.000 € díjbevétellel szemben átlagosan 4.000.000 € kárkifizetésre került sor, 2.000.000 € viszontbiztosítási díj és 1.100.000 € adminisztrációs kiadás mellett).

 

Hazai építészek is szembesültek már azzal, hogy komolyabb tervezési feladatot – különösen, ha a megrendelő külföldi – megfelelő szakmai felelősségbiztosítás nélkül nem lehet kapni. Ennek ellenére a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége nem volt képes még a szakmai felelősségbiztosítás kötelező rendszerét bevezetni. A tagság körében 2001-ben végzett felmérés azt mutatta, hogy a biztosítás megkötését a tagság zöme nem tartotta fontosnak, egy másik része már rendelkezett ilyen biztosítással és nem kívánt változtatni kapcsolatán, a harmadik kör érdeklődött, de az erről szóló döntést elnapolta. A TMSZ vezetőségének ugyanakkor – mint azt a TMSZ alelnökének az OLÉH Építésszabályozási és Igazgatási Főosztálya vezetőjéhez írt 2006. május 9-i levele tanúsítja – az az álláspontja, hogy a szakmai felelősségbiztosítás kötelező bevezetését az európai piac végül is ki fogja kényszeríteni.

 

A tervezői szakmai felelősségbiztosítás kötelezővé tételére – a tervezési jogosultság feltételeként és egyúttal annak terjedelmét is meghatározó módon – véleményünk szerint is szükség van. A dán példát azonban Magyarországon (ellentétben a TMSZ alelnökének véleményével) nem tartjuk megvalósíthatónak – az okok közül a jelen tanulmány tárgyi és terjedelmi korlátai közül csak az ilyen tevékenységet folytató biztosító egyesület közel hatszázmillió forintos minimális induló tőkekövetelményét és a viszontbiztosítási díjnak a kiadások közötti (az alacsonyabb kockázatmegtartás és az új piacra lépő szervezet miatt a dániai példánál nyilvánvalóan magasabb) arányát említjük. A célszerű megoldás – hasonlóan a jelen tanulmányban elemzett felelős műszaki vezetői, illetve kivitelezői szakmai felelősségbiztosításhoz – a biztosítási kötelezettség jogszabályi előírása, jogosultsági oldalról történő strukturálása és az üzleti biztosítói szférához történő kapcsolása lehet.

 

Az építési beruházások körében a legszélesebb mértékű fedezetet az építési-szerelési biztosítás (Contractor’s All Risks – CAR) nyújtja. Az összefüggések szempontjából a CAR biztosítás struktúrájának rövid bemutatása nehezen mellőzhető, különösen, mert e biztosítás tartalma nemzetközi szinten is standardizálódott. A leggyakoribb standard CAR biztosítás – a Munich Re viszontbiztosító szövegezésében – három fejezetből áll: (a) a dologi károk fedezete, (b) a felelősségbiztosítás és (c) az építtetőnél bekövetkező elmaradt haszonra vonatkozó biztosítás (advance loss of profits - röviden ALOP) – ezt egészíti ki a standard záradékok sokasága.

   a) Dologi károk fedezete (I. Fejezet)

A biztosítás fedezetet nyújt az építési teljesítésben, az építőanyagokban és a biztosításra feladott gépekben, berendezésekben, ideiglenes létesítményekben keletkező minden olyan kárra, amely előre nem látható, vagy váratlan események következtében keletkezik és a biztosításból kizárva nincsen, a biztosítási összeg mértékéig. A biztosítási összeg az építési teljesítés teljes értéke a készre jelentéskor, beleértve az anyagköltséget, a munkabért, a szállítási költséget, vámot, illetékeket stb.  A munkabér esetében a túlórák, a vasárnapi és ünnepnapi, valamint az éjszakai munka többletköltsége csak akkor térül, ha a biztosítónak az építési ütemtervet benyújtották és a kivitelezés tényleges üteme ettől a megállapodás szerinti mértéket meghaladó mértékben eltér. A mentési, romeltakarítási és szakértői költségekre többnyire külön összeget szükséges meghatározni. Dologi károk származhatnak például az építőanyagok ellopásából, cement idő előtti bekötéséből, az alapot kimossa az eső, a félig kész épület tűzben megsemmisül…stb.

   b) Felelősségbiztosítás (II. Fejezet)

A felelősségbiztosítás fedezetet nyújt az építkezéssel harmadik személynek okozott károkra, valamint külön erre vonatkozó megállapodás esetén a szerződésben megjelölt biztosítottak (az alvállalkozót is ide értve) egymásnak okozott káraira (keresztfelelősség). Az alapfedezetből ki van zárva a környező tárgyakban, a talajban vibráció, vagy teherhordó elemek eltávolítása, meggyengítése miatt okozott kár, de a fedezet külön megállapodással erre kiterjeszthető, feltéve, hogy a meglévő és a környező építmények, létesítmények a munkálatok megkezdése előtt rendeltetésszerű állapotban voltak és a szükséges biztonsági intézkedéseket megtették, de a biztosítás ekkor sem nyújt fedezetet a statikai problémákat nem okozó, egyszerű falrepedésre.

   c) Az építtető dologi kár miatti nyereségkiesése (ALOP)

A CAR biztosítás III. Fejezete arra az esetre nyújt fedezetet, ha valamely, a biztosítás I. Fejezete körében biztosított dologi kár következtében az építmény átadása késedelmet szenved és megtéríti a kötvényben biztosítottként feltüntetett építtető bruttó nyereségkiesését, vagy a késedelem folytán megnövekedett munkaköltséget. Az ALOP fedezet nem más, mint egy előzetes üzemszüneti biztosítás.

 

   d) Záradékok

A kiegészítő záradékok részben az alapfeltételben kizárt kockázatok egy részére adnak fedezeti lehetőséget, részben a biztosító részéről előírt különféle szigorításokat, kizárásokat tartalmazzák. Az útépítésre vonatkozó építési-szerelési biztosításokban pl. a következő záradékok alkalmazása tekinthető szokásosnak:

002.       Keresztfelelősség (Cross liability)

004.       A biztosítási időszak kiterjesztése (kiterjesztett fedezet)

006.       Túlórák, ünnepnapokon illetve éjszaka végzett munkák, expressz fuvarok költségeinek fedezete

115.       Tervezési kockázat fedezete

116.       Átvett vagy üzembe helyezett, biztosított építési teljesítések fedezete

119.       A Biztosított tulajdonában, kezelésében, felelős őrizetében lévő meglévő vagyontárgyak fedezete

120.       Környező vagyontárgyak fedezete

 

A CAR biztosítás összetett jellegű – mind vagyonbiztosítási, mind pedig felelősségbiztosítási fedezetet tartalmaz. A CAR azonban alapvetően nem terjed ki a szakmai hibákból keletkező károkra. A vagyonbiztosítási fejezetből ki van zárva a hibás kivitelezésből („faulty workmanship”) eredő közvetlen kár (pl. egy hibásan megépített oszlop újraépítési költsége, amely azonban tervezési kockázati záradékkal biztosítható), de az emiatt jelentkező következményi károkra (a példában: az oszlop által alátámasztott födémrész elbontásának és újraépítésének költségei) is csak külön megállapodás esetében terjed ki a biztosítás. A felelősségbiztosítási fedezet a hibás kivitelezéssel a megrendelőnek okozott károkra ugyancsak nem terjed ki. Szakmai felelősségbiztosítási fedezetet csak a 115. sz. záradék alkalmazása esetén és ekkor is csak korlátozottan tartalmaz a CAR biztosítás, amennyiben kiterjed a tervezői hiba közvetlen kárkövetkezményeire (az előbbi példát folytatva: ha az oszlop azért lett hibás, mert azt a tervező helytelenül méretezte, a záradéki fedezet magának az oszlopnak az újraépítési költségére kiterjed – a következményi károkra azonban ekkor sem).

 

Az építőiparban a második világháborút követő években vált szokásossá, hogy a megrendelő a kivitelezőtől a szerződéskötéskor készpénzletétet igényelt annak biztosítékaként, hogy jó minőségben fog teljesíteni. Ennek – mint forrásnak – a terhére végeztetheti el a megrendelő a hibák kijavítását akkor is, ha erre a kivitelező nem lenne hajlandó, vagy cége az esedékességkor már nem működnék. Utóbb a készpénzletétet más – készpénzkímélő – szerződési biztosítékok váltották fel: kialakult a jó teljesítési garanciák (performance bond) intézménye, amelynek tipikus eszköze a bank, vagy a biztosító által nyújtott garancia.

 

Az építtetők igényeinek megfelelően az európai gyakorlatban elsősorban a feltétlen – a jogosult által bármikor, akár a kötelezett ellenkezése esetén is lehívható – garanciák terjedtek el („on demand guarantees”). Ezek alkalmazása ugyanis a megrendelők részére a legkényelmesebb. A szerződésekben – különböző megfogalmazásokkal – az építési teljesítés teljes értéke 5-10% mértékéig általában bankgaranciát kötnek ki, éspedig az átadástól számított 12-24 hónapra. (Meg kell jegyezni, hogy feltétlen garanciát biztosító is nyújthat.)

 

Jól látható ugyanakkor, hogy az építtető részére előnyösnek mondható rendszer a kivitelezők részére nem problémamentes:

  • a bankgarancia nem minden vállalkozó számára hozzáférhető,      
  • a bank által a garancia nyújtásához igényelt biztosíték csökkenti a vállalkozó rendelkezésére bocsátható hitelkapacitást,
  • a feltétlen garancia kiszolgáltatja a vállalkozót az építtetőnek, mert annak lehívása nem akadályozható meg, továbbá
  • a teljes építési teljesítményhez mért viszonylag alacsony mértéke miatt nem is igazán tekinthető a jó teljesítés biztosítékának, a gyakorlat azt inkább büntető, mint kompenzációs szankcióként fogja fel.

 

A kivitelezői oldal ezért külföldön érthetően a feltételes garanciák alkalmazása lehetőségét, továbbá a jó teljesítési garancia bankgarancia helyett kezesi biztosítással (bond) történő megoldását keresi. Elméletileg ez a megoldás kedvezőbb, mert

  • minél több vállalkozás veszi igénybe (nagyobb veszélyközösség), annál olcsóbb lehet, ami egyúttal nagyobb hozzáférhetőséget is jelent,
  • a biztosítás nem csökkenti a banki hitel lehetőségeit,
  • feltételes garancia esetén a biztosító nem automatikusan fizet, hanem csak akkor, ha a jó teljesítési garancia lehívása megfelelő jogalappal történik, továbbá
  • a biztosítási fedezet mértéke a teljes építési teljesítményhez képest a bankgarancia jelenlegi 5-10% mértékénél nagyobb lehet.

 

A megoldás – a feltételes lehívhatóság ellenére – az építtető számára éppen az utóbb említett körülmény következtében lehet attraktív. Megfigyelhető, hogy a biztosítási fedezet a bankgaranciáénál mindig nagyobb. Európában a biztosítási összeg jellegzetesen az építési teljesítés értéke 30%, de az USA-ban nem ritkán 100% fedezet is előfordul.

Az ICC – a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara – 1994. január 1. napjától léptette életbe a szerződéses biztosítékokra vonatkozó egységes irányelveit (ICC Uniform Rules for Contract Bonds). Ez az ajánlás arra törekszik, hogy egységesítse a különböző szerződési biztosítékok tartalmi és eljárási szabályait, egyszerűsítse a velük kapcsolatban kialakult jogviták megoldását. A jó teljesítési garanciák körében az ICC Uniform Rules a biztosítás útján is teljesíthető feltételes garanciákat favorizálja. Az ajánlás az építtető érdekeit is szem előtt tartja akkor, amikor kimondja, hogy a biztosító azonnal teljesít, ha az építtető követelésének jogalapját a vállalkozó nem vitatta, vagy azt független szakértő megállapította. Ennek hiányában a biztosíték igénybevételéről csak jogi eljárásban lehet dönteni.

Magyarországon a jó teljesítési garancia alkalmazása – szinte kizárólagosan feltétlen garanciaként – a nagyobb beruházások körében terjedt el. Az intézmény leggyakrabban a vállalkozói díjból történő visszatartás és a bankgarancia, ritkábban a biztosítói garanciavállalás formájában jelentkezik. A gyakorlat nem mentes az építtetői visszaélésektől, a garancia megalapozatlan lehívásától, de annak időtartama – általában 12-36 hónap – sem ad lehetőséget azon szavatossági hibák kijavításának fedezésére, amelyek a jó teljesítési garancia lejártát követően, de még a törvényes tartóssági időn belül jelentkeztek. A tapasztalatok szerint a jó teljesítési garancia éppen abban a körben – a kisebb beruházások, felújítások körében – ismeretlen, ahol a megrendelő a kivitelező rendszerint alacsony pénzügyi teljesítőképessége, a cégek nagyobb sebezhetősége folytán a legjobban kiszolgáltatott.

 

A magyarországi építési beruházások és (önkéntes) biztosítási lehetőségeik szemléje alapján több kérdés is felmerül, amelynek megválaszolása a felelős műszaki vezetők, illetve a kivitelezők kötelező szakmai felelősségbiztosítására vonatkozó végrehajtási jogszabály alapelveinek felvázolását megelőzően szükséges.

  1. Tényleg szükség van-e kötelező szakmai felelősségbiztosításra? Nem lenne-e elegendő a megrendelő védelme szempontjából a jelenlegi (önkéntes) biztosítási rendszer továbbfejlesztése?

Az Étv. 39.§ (1) bekezdés c) pontjában írt felelősségbiztosítási kötelezettség jogpolitikai alapját a megrendelő védelmében – pontosabban: a szakmai hibából eredő károk elhárítására pótlólagos (biztosítói) források bevonásában – jelöltük meg. Erre a célra azonban a biztosítási piac jelenlegi termékkínálata nem mindenben alkalmas. Az építési-szerelési biztosítás (CAR) ugyanis alapvetően a vállalkozó biztosítása, amelynek előnyeit a megrendelő közvetve – a vállalkozó pénzügyi teherbíróképességének erősödése révén – élvezi. A CAR I. fejezete, mint direkt vagyonbiztosítás esetleges kötelezővé tételét alkotmányossági aggályok is kétségessé teszik, a II. Fejezetben szereplő felelősségbiztosítás ugyanakkor önállóan nem érhető el a biztosítási piacon, de fedezeti köre is alapvetően az építési időszak során a harmadik személyeknek okozott fizikai károkhoz kötődik, a hibás teljesítésnek a garanciális idő lejártát követően jelentkező pénzügyi következményeire nem terjed ki. Ugyanez mondható el egyébként a piacon önállóan is elérhető szolgáltatói felelősségbiztosításról is, amely a szolgáltatás – közte az építési-szerelési szolgáltatás – teljesítése során a megrendelőnek okozott fizikai károkra vonatkozik.

 

A vázolt jogpolitikai célt talán a jó teljesítési garancia eszközrendszere lenne képes a legjobban leképezni, ám annak – a garanciáról a szavatossági alapra való áttérést jelentő – kiterjesztése a megvalósítói oldalon a gyakorlatban nem elérhető, de mindenesetre nem finanszírozható követelményt jelentene, éspedig éppen a kisebb beruházások, felújítások körében, ahol az önkéntes biztosítások szerepe ma is elenyésző.

 

Ha azt feltételezzük, hogy a hibás teljesítés az esetek nem csekély részében a kivitelezés során elkövetett szakmai hibára vezethető vissza, a felelős műszaki vezetők regisztrációja miatt ugyanakkor a hibáért jogi értelemben felelőssé tehető személy tetten érhető és a hiba miatt a megrendelő részére nyitvaálló igényérvényesítési idő során mindvégig kereshető, az ő kötelezése szakmai felelősségbiztosítás megkötésére még akkor is célszerű kockázat-telepítési – és egyúttal biztosítási forrás-teremtési – lépés, ha e forrás mobilizálása a jogi felelősség megállapításától függően esetleg hosszadalmas folyamat eredménye.

 

A szakmai felelősségbiztosítás bevezetésére tehát szükség van.

 

Látható volt, hogy a kivitelezés során a szakmai szabályok, előírások szándékos, vagy gondatlan magatartással történő megszegése és az ebből eredő (de semmiképpen sem szándékosan okozott) kár kockázatára a jelenlegi magyar biztosítási piacon megfelelő termék nem található, annak kialakítása – a végrehajtási jogszabály kiadását követően – a piac feladata. Úgy gondoljuk, hogy a biztosítási kötelezettség teljesítése szempontjából közömbös, hogy az előírt biztosítási fedezetet az arra kötelezett önálló biztosítás formájában, vagy egyébként – pl. az adott évre vonatkozó keret-épszer biztosítás kiegészítő fedezeteként – szerzi meg, vagy igazolja.

 

  1. Hogyan élhet majd együtt az önkéntes biztosítások jelenlegi rendszere és a kötelező szakmai felelősségbiztosítás az építőiparban? Melyek a piac perspektívái?

 

Mivel a felelős műszaki vezetők és az építőipari kivitelezők szakmai felelősségbiztosítása lényegében új kockázatra vonatkozó, ma még nem létező termék, bevezetése a biztosítások piacán ma megtalálható termékkört bővíti, ennek megfelelően kiegészítő védelmet nyújt. Abban az esetben természetesen, ha egy vállalkozás az önkéntes biztosítás lehetőségével nem él, ugyanakkor a biztosításra vonatkozó kötelezettségét teljesíti, ez lesz az egyetlen lehetősége a biztosítási szempontból releváns károkozása következményeinek áthárítására – egyéb, önkéntes biztosítással fedezhető károk esetében saját pénzügyi forrásaira lesz utalva.

 

Említettük, hogy a bevezetendő szakmai felelősségbiztosítási fedezet mobilizálásának sarokpontja a szakmai hiba és az ezért fennálló jogi felelősség megállapítása, ami kétségkívül nem egyszerű kérdés és – főként a bevezetést követő első években – az erre vonatkozó szakmai közmegegyezés hiányában a biztosítók valószínűleg a legtöbb (de nagyobb kárérték esetén szinte az összes) kárügyet a polgári bíróságok útján tesztelik majd. Ebből az a feltételezés is adódik, hogy az építőipari kockázatok területén az önkéntes biztosítások szerepe aligha fog csökkenni. Megkockáztatható, hogy – az egyszerűbb igényérvényesítés lehetősége miatt – a megrendelők olyan esetekben is inkább az önkéntes biztosítási fedezetekhez fordulnak majd, amikor ezekkel a szakmai felelősségbiztosítás nyújtotta fedezet konkurál (gondolunk itt elsősorban a jó teljesítési garanciához kapcsolódó biztosítékok lehívására). Ebben a perspektívában – legalábbis ott, ahol önkéntes biztosítási fedezet is van – a felelős műszaki vezetők és az építőipari kivitelezők szakmai felelősségbiztosítása olyan időszakban játszhat a hibás teljesítés következményeinek elhárításában szerepet, amikor az önkéntes garanciák lejártak, s az önkéntes építési biztosítások érvényesítésére sincs már lehetőség – a szakmai felelősségbiztosítás tartalmát meghatározó végrehajtási jogszabálynak ezt nyilvánvalóan figyelembe kell vennie.

 

A kötelező szakmai felelősségbiztosítás tartalma és jogi szabályozási igénye

 

Magyarországon több, mint ötven esetben ír elő jogszabály biztosítási – döntően szakmai felelősségbiztosítási – kötelezettséget, alapvetően valamely szakma, tevékenység folytatásának előfeltételeként. A szabályozás mélysége, részletessége – és a biztosítási jogi szakszerűsége – mindemellett igen eltérő. Több esetben fordul elő, hogy a jogalkotó az előírt biztosítás típusát sem jelöli meg pontosan (ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a jogszabályi kötelezésnek a kötelezettek nem a szakmailag megfelelő, hanem egy ennél sokkal olcsóbb díjú, ám számos fontos kockázatra fedezetet nem nyújtó biztosítás vásárlásával tehetnek eleget), vagy a bemutatott fedezet „megfelelősége” megítélését a biztosítás területén járatlan valamely hatóság mérlegelésére bízza. A nem pontos szabályozás következménye az, hogy a dolog természeténél fogva a kötelezettek a „lex minimi” alapján járnak el, a valós biztosítási szükséglettől függetlenül a legolcsóbb még elfogadható biztosítást kötik meg, miáltal a biztosítási kötelezettség teljesítése a lényegében haszontalan „papírvásárlás” alakját ölti.

 

Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy néhány esetben a jogalkotó az előírt kötelező biztosítás tartalmát nem alul-, hanem éppen túlszabályozza, a szerződés tartalmát – a piac valós lehetőségeit, az előírt feltételek teljesítésének költségvonzatait nem vizsgálva – olyan részletességgel állapítja meg, ami esetenként a kötelezettség teljesítését elnehezíti.

 

Az Étv. 62.§ (1) bekezdés r) pontjában adott felhatalmazás alapján a felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosítását szabályozó kormányrendeletnek az eddigi jogalkotásban tapasztalható mindkét szélső megoldás csapdáját ki kell kerülnie. Tanulmányunk jelen fejezete azokat az alapkérdéseket törekszik meghatározni, amelyekre a leendő jogszabálynak ki kell terjednie, egyúttal javaslatot téve a megoldás alapelveire. A tárgyalt szakmai felelősségbiztosításnak véleményünk szerint valós kockázatok ellen valódi védelmet kell nyújtania, megvalósítva azt a jogpolitikai célt, hogy a károsult részére a hibás teljesítés esetén további pénzügyi forrásokat teremtsen.

 

A magyarországi építőipari beruházások szerződési struktúrájának áttekintése során látható volt, hogy a nagyobb munkákért felelős műszaki vezetőket rendszerint a kivitelező vállalkozások foglalkoztatják munkaviszony, tagsági viszony, esetleg állandó megbízás keretében, ugyanakkor a projekt-társaságok által vezényelt nagyberuházások mellett az egészen kis értékű beruházások, felújítások esetében fordul elő, hogy a felelős műszaki vezető a beruházói-megrendelői oldal megbízásából jár el. Abban az esetben, ha a felelős műszaki vezető munkaviszonyban, vagy állandó jellegű megbízási, illetőleg tagsági jogviszonyban áll, eljárásáért – a szakmai hibákat is ide értve – az őt foglalkoztató szervezet felel (Ptk. 348.§ /1/ bekezdés, 350.§ /2/ bekezdés), az eseti megbízás ugyanakkor szabály szerint a megbízó és a megbízott egyetemleges felelősségét váltja ki (Ptk. 350.§ /1/ bekezdés). Szakmai hiba esetén az egyetemlegesség véleményünk szerint csak abban az esetben állhat meg, ha a megbízó a megbízott szakmai tevékenységének ellenőrzésére képes (pl. a projekt-társaság). Ha azonban a felelős műszaki vezető megbízója pl. laikus magánszemély, úgy a szakmai hiba az egyetemlegesség mellőzése mellett a felelős műszaki vezető önálló felelősségének megállapításához vezethet.

 

Az elmondottak természetesen a szakmai felelősségbiztosítási kötelezettségre is kihatnak – a hatékony működés, illetőleg a költségérzékenység kihasználása érdekében a biztosítási kötelezettséget a jogi felelősséghez indokolt telepíteni.

 

A felelősségi viszonyok összetettsége miatt a felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosítását szabályozó kormányrendeletnek legalábbis értelmeznie kell az Étv. 39.§ (1) bekezdése c) pontját, amely a kivitelező és a felelős műszaki vezető szakmai felelősségbiztosítási kötelezettségéről szól. El kell különítenünk egymástól két fő esetkört.

Az egyikben a felelős műszaki vezető a kivitelezővel munkaviszonyban, vagy állandó jellegű megbízási viszonyban van, illetve tagsági jogviszony keretében végzi a tevékenységét. Ilyenkor a szakmai hibából eredő kárért a korábbiakban már ismertetett hatályos magyar jogszabályok szerint a kivitelezőnek (munkáltató; állandó megbízó; az a cég, amelyben tag a felelős műszaki vezető) kell helytállnia a károsult irányában, vagyis a kötelező szakmai felelősségbiztosítást hozzá is kell rendelni. Mivel a felelős műszaki vezető kötelező szakmai felelősségbiztosításának a léte – az általunk javasoltak szerint – a tevékenység gyakorlásához szükséges jogosultság megszerzéséhez szükséges, ezért ezen esetkörben mind a kivitelezőnek, mind a felelős műszaki vezetőnek szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

 

A másik esetkörben a felelős műszaki vezető eseti megbízás alapján végzi e tevékenységét, származzon az akár a megrendelőtől, akár a kivitelezőtől. Ilyenkor nem feltétlenül szükséges a párhuzamos biztosítási kötelezés – tehát annak, hogy mind a felelős műszaki vezető, mind pedig az őt foglalkoztató kivitelező egyaránt szakmai felelősségbiztosítást kössön, mivel a szakmai hibával összefüggő károkozásáért az irányító szerepből adódó fokozottabb felelősség miatt a felelős műszaki vezetőnek kell inkább helytállnia a károsult irányában az egyetemlegességet is figyelembe véve. Persze a felelős műszaki vezető által a kivitelező irányában érvényesítendő regressz esetén nem lehet elhanyagolni a jelentőségét a kivitelező szakmai felelősségbiztosítása létének.

 

Abban az esetben, ha a biztosítást – szerződő félként – a kivitelező, vagy esetleg a projekt-társaság köti meg, a szerződésnek természetszerűleg – biztosítotti minőségben – fedezetet kell nyújtania az általa foglalkoztatott valamennyi felelős műszaki vezetői beosztást betöltő személy tevékenységére. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a felelős műszaki vezetői feladatot jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság látja el, amely saját szakmai felelősségbiztosítást köt. Ebben az esetben a biztosítási kötvénynek – biztosítotti minőségben – vonatkoznia kell azon személyre (személyekre) is, akikre a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe történő felvételkor a jogosultságát származtatja.

 

A szakmai felelősségbiztosítás területi hatályának ugyanakkor az Étv-hez kell igazodnia, ennek megfelelően a Magyarország területén kifejtett szakmai tevékenységre és a magyar jog szabályai szerint szükséges fedezetet nyújtania. Az előzetes egyeztetésben részt vett szakmai szervezetek is hangsúlyozták, hogy a biztosítási védelem területi kiterjesztése – akár csak az Európai Unióra – a külföldi munkavégzés eseti jellege és a tevékenység nemzeti szabályozása miatt nem indokolt.

 

A szakmai felelősségbiztosítási kötelezettséget megállapító jogszabályok fontos eleme lehet a káreseményenként elvárt minimális biztosítási fedezet meghatározása. Ezt a jogszabály saját maga is megállapíthatja, vagy erre – pl. a megfelelő szakmai szervezet részére – felhatalmazást adhat. A minimális fedezeti igény meghatározásával az a cél, hogy a kötelezett a szakmai hiba tapasztalati alapon becsült – az érintettek által nem egyszer jelentősen alábecsült – átlagos kockázata ellen mindenképpen biztosítva legyen, ugyanakkor ennek során figyelembe kell venni a magyar biztosítási piac kapacitását és azt is, hogy a jogszabályi elvárás teljesítése, legalábbis az átlagosat jelentősen nem meghaladó kockázatot képviselő kötelezettek részére, ne eredményezzen ésszerűtlen mértékű többletköltséget.

 

Az építőipari beruházások körében a minimális biztosítási fedezet meghatározása azért bonyolultabb feladat, mert a szempontunkból releváns munkák értéke az egymilliótól akár a százmilliárdos mértékig terjedhet. Jóllehet a szakmai hiba tényleges biztosítási kockázata nyilván nem maga a teljes beruházási érték – a felelős műszaki vezető esetleges tévedése, az általa nem észlelt és korrigált kivitelezői mulasztás a tapasztalatok szerint csak többletköltséget, de nem totálkárt okoz – az értékek jelentős szóródása nem teszi lehetővé a minden esetre vonatkozóan reálisnak tekinthető biztosítási fedezetet tartalmazó egységes küszöbérték meghatározását. A megoldás – javaslatunk szerint – az lehet, hogy az építési beruházásokat érték szerinti kategorizáljuk és az egyes kategóriákhoz eltérő mértékű minimális biztosítási fedezeteket rendelünk. Arra figyelemmel ugyanakkor, hogy a felelős műszaki vezetőknek nincsen egységes szakmai szervezete, ezek mértékét maga a jogszabály kell, hogy meghatározza.

 

A kategorizálás oldaláról az építési beruházások rendszeres statisztikai számbavétele – a továbbiakban: Projektindex során alkalmazott értékhatárokból javasolt kiindulni, azzal azonban, hogy a könnyebb kezelhetőség érdekében, szemben a Projektindexben szereplő nyolc bekerülési összeg kategóriával, a szakmai felelősségbiztosítás szempontjából csak három küszöbérték határozható meg.

  

A legalsó kategória tulajdonképpen a magánház-építkezéseket, míg a másik kettő a közepes, illetve a nagyberuházásokat törekszik leképezni, feltételezve, hogy – bár nem szükségszerűen – a munka nagyobb értéke egyúttal bonyolultabb szakmai feladatot is jelenthet.

 

A fenti küszöbértékeket jogosultsági előfeltételként indokolt meghatározni és a követelménynek való megfelelés ellenőrzése két szinten – a felelős műszaki vezetői névjegyzék, illetve az építési engedély vonalán – történhet.

 

  • Egyrészt ki kell mondani, hogy a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe csak olyan személy, illetőleg gazdasági társaság vehető fel, aki legalább a legalsó kategóriához rendelt minimális mértékű – javaslatunk szerint tehát káreseményenként 10.000.000 Ft – folyamatos szakmai felelősségbiztosítási fedezettel rendelkezik. A felelős műszaki vezetői névjegyzékbe már korábban felvett személyek és gazdasági társaságok esetében a jogszabálynak indokolt – pl. három hónap – türelmi időt biztosítania a biztosítási fedezet igazolására. Ennek eredménytelen eltelte viszont a névjegyzékből történő törlést kell, hogy eredményezze. Továbbá érdemes évente kötelezni a már jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetőt a szakmai felelősségbiztosítási fedezetének folyamatos fennállásának igazolására.

 

  • Másrészt be kell vezetni, hogy egy adott beruházásra építési engedély a jogszabály hatályba lépését követően csak akkor legyen kiadható, ha a felelős műszaki vezető – vagy a biztosító által aláírt ajánlat, vagy a kötvény bemutatásával – igazolja az adott értékkategóriára vonatkozó minimális fedezet (javaslatunk szerint tehát káreseményenként 10.000.000, 100.000.000 vagy 500.000.000 Ft) folyamatos fennállását. A szakmai felelősségbiztosítás vonatkozhat akár az összes munkára, amelynél a biztosított a biztosítási időszakban felelős műszaki vezetői feladatot lát el, akár pedig egy meghatározott projektre, illetőleg szólhat határozatlan időre is, de a fedezetnek mindenképpen fenn kell állnia arra az időszakra, amelynek során a kivitelezés várhatóan befejeződik. Ez a megoldás összhangban áll azzal is, hogy az építésügyi hatóság kivételesen a névjegyzékben nem szereplő személy felelős műszaki vezetői kijelölését is engedélyezheti. Ez utóbbi esetben természetesen a szakmai felelősségbiztosításnak az építési engedély tárgyát képező projektre kell vonatkoznia.

 

A felelős műszaki vezetők és a kivitelezők kötelező szakmai felelősségbiztosításáról szóló leendő kormányrendeletnek az adott kategóriának megfelelő biztosítás folyamatos fenntartására vonatkozó kötelezettségről is rendelkeznie kell. Ennek ellenőrzése állami oldalról a névjegyzéket vezető felé irányuló rendszeres igazolási kötelezettséggel, illetve a kivitelezők helyszíni ellenőrzése során történhet, ám sokkal fontosabb lehet a megrendelők által gyakorolt – saját érdekeltségük motiválta – kontroll.

 

A folyamatos fenntartás egyrészt az időtartammal függ össze, azaz, hogy évről évre fennálljon a biztosítási fedezet, másrészt pedig a fedezet mértékével. Kár bekövetkezése esetén a biztosító megfizeti ugyan a kárt a károsultnak, de a megfizetett összeggel arányosan csökken a biztosított biztosítási fedezete. Ezt ki kell egészítenie – a fedezetet helyre kell állítania – a biztosítottnak ahhoz, hogy ismét jogosult legyen az abban az értékhatárban való tevékenység végzésre. Az ellenőrizhetőség érdekében tájékoztatási kötelezettséget szükséges a biztosítóra róni a névjegyzéket vezető szerv felé, hogy kártérítésre kifizetés történt, és ezáltal a biztosítási fedezet mennyiben csökkent.

 

A szakmai felelősségbiztosítási védelem hatásossága nagymértékben függ attól, hogy a kötvény a biztosítás időbeli hatályát miként határozza meg. A dolog természeténél fogva ugyanis a szakmai hibák következményei nem mindig jelentkeznek azonnal, felfedezésük sokszor évek múltán történhet csak meg. Ezt a helyzetet nevezi a külföldi szakirodalom „long tail” – szó szerinti fordításban: „hosszú farkú” – igénynek. Az időmúlás ugyanakkor a szakmai hibák esetében nemcsak a bizonyítás elnehezülését hozhatja magával, de azzal a veszéllyel is jár, hogy a kár megtérülését biztosító pénzügyi források időközben elenyésznek. A kárért felelős személy pénzügyi teljesítőképessége a hiba felfedezése idejére (pl. munkaviszony megszűnése, családi állapot változása, vagy nyugdíjazás miatt) számottevően csökkenhet, az őt a károkozás időpontjában foglalkoztató – és emiatt a polgári jogi felelősséget viselő – vállalkozás pedig erre az időre már akár jogutód nélkül meg is szűnhet, vagy megtalálása az időközi székhelyváltozás folytán nem lesz lehetséges. A jogszabály előkészítése során ezt a helyzetet a biztosítási jog eszközeivel kezelni kell.

 

   a) „Occurrence-made” és „claims-made” felelősségbiztosítási kötvények

 

Biztosítási jogi axióma, hogy a biztosítási eseménynek – vagyis a biztosító helytállását kiváltó körülménynek – a biztosítási időszak alatt kell bekövetkeznie. A „hosszú farkú” igények kérdését a felelősségbiztosítás ezért elvileg kétféle kiindulópontból közelítheti meg, attól függően, hogy a kötvény szövegezése a biztosítási eseményt miként definiálja.

  • Az „occurrence-made” szövegezés esetében a károkozó magatartásnak kell a biztosítási időszak alatt megtörténnie, ehhez képest elvileg közömbös, hogy – jóhiszemű eljárást feltételezve – magát a kárt mikor észlelik. A biztosító fizetési kötelezettségét ennek megfelelően csak az elévülés szabályai határolnák be.
  • A „claims-made” szövegezés esetében a biztosítottal szemben a kárigény bejelentésének kell a biztosítási időszak alatt bekövetkeznie, ehhez képest elvileg közömbös a károkozás időpontja, a biztosítás automatikusan retroaktív fedezetet nyújt, a fizetési kötelezettséget ismét csak az elévülés szabályai szerint korlátozva.

A mai biztosítási szerződési gyakorlatban egyik típus sem jelentkezik a maga vegytiszta formájában.

 

Az „occurrence-made” kötvények alkalmazásának gyakorlatilag a múlt század utolsó évtizedeiben az amerikai (és a viszontbiztosítási háló révén lényegében a teljes nemzetközi) biztosításgazdaságot megrendítő azbesztózis-perek vetettek véget. A felperesek – az ipari felelősségbiztosítással rendelkező alperesi vállalatok egykori dolgozói, illetve örököseik – sikerrel bizonyították, hogy korábbi foglalkoztatásuk tartósan azbeszt hatásának kitett környezetben történt és ez az oka későbbi rákos megbetegedésüknek. Mivel az alpereseknek a megbetegedés szempontjából releváns időszakban érvényes „occurrence-made” szövegezésű felelősségbiztosítása volt, annak hatálya – speciális kizárás hiányában – a kárigényekre kiterjedt, a biztosítók dollármilliárdos nagyságrendű kárkifizetéseket eszközöltek, lényegében olyan kockázatok miatt, amelyekkel a biztosítás megkötésének időpontjában nem is számoltak, számolhattak. A biztosítók gyakorlatában a következmény részint a „claims-made” alapra történő áttérés, részben az „occurrence-made” alapú helytállás időbeni korlátozása és speciális kockázatkizárások alkalmazása lett.

 

A „claims-made” kötvényekben a biztosító a biztosítási időszakot megelőzően okozott károkért való esetleges helytállási kötelezettségét kétféleképpen korlátozza. Egyrészt, a biztosítás megkötésekor a biztosított nyilatkozatot köteles tenni, hogy nincsen tudomása olyan körülményről, amelynek alapján őt más személy valamely károkozásért felelőssé tehetné (és ez a nyilatkozat akár hosszadalmas nyomozást is megalapozhat, ha utóbb a korábbi időszakra visszamenő kárigény mégis felmerülne), másrészt, rendszerint legfeljebb öt évben állapítják meg a retroaktív fedezeti időszakot, alapvetően bizonyítási problémákra hivatkozva.

 

   b) A magyarországi biztosítási gyakorlat „hármas csapdája”

 

Magyarországon a valódi biztosítási piac a rendszerváltást követően alakult ki, amikor az országban a nagy multinacionális biztosító társaságok leányvállalatai megjelentek – ez pedig időben nem sokkal azután történt, hogy az azbesztózis-ügyek okozta sokkból a nemzetközi piac valamennyire magához tért. Nem véletlen, hogy a felelősségbiztosítás területén az új piacon egyébként is sokkal óvatosabban mozgó biztosítók a „hosszú farkú” igényekért fennálló helytállási kötelezettségüket a nyugati országok gyakorlatához képest is jelentős mértékben korlátozták. Az „occurrence-made” és a „claims-made” szövegezés lehető legszűkebb kombinációjával létrejött a magyar biztosítási piac lényegében ma is érvényesülő „hármas csapdája” – a biztosító helytállása kizárólag a biztosítási időszak alatt okozott, bekövetkezett és bejelentett károkra vonatkozik. Hozzátesszük: ez a megoldás nemcsak a kockázatvállalás korlátozására volt alkalmas, de a biztosítóknak egyúttal biztos piacot is teremtett. Azok a biztosítottak ugyanis, akiknek praxisában a „hosszú farkú” igények valós kockázatot jelentettek, a folyamatos fedezet fenntartása érdekében kénytelenek voltak felelősségbiztosításukat évről évre ugyanannál a biztosítónál megújítani.

 

A „hármas csapdát” az elmúlt másfél évtizedben egyrészt a szakmai felelősségbiztosítási kötelezettségek sorának jogszabályi bevezetését követő piaci nyomás, másrészt a bírói gyakorlat lazította, illetve törte át. A részletek kifejtését itt mellőzve csak a folyamat egyes lépéseit, illetve az egyes intézményeket jelezzük:

  • a biztosító „a biztosítási időszak alatt okozott és bekövetkezett” kár bejelentését pótdíjmentesen a biztosítási időszak lejártát követő 30 napon belül, pótdíj felszámításával akár hosszabb időn belül is engedélyezte – ez az ún. kiterjesztett bejelentési idő
  • a biztosító folyamatos pótdíj, vagy a biztosítási időszak lezárásakor egy összegben fizetendő fedezetmegváltási díj ellenében utófedezetet nyújt „a biztosítási időszak alatt okozott” de csak később felfedezett károkra, legfeljebb az elévülési idő lejártáig
  • a biztosító pótdíj ellenében és kármentességi nyilatkozat mellett előfedezetet nyújt a biztosítási időszakot megelőzően okozott károkra, amennyiben azokat a biztosítási időszak alatt fedezik fel és jelentik be (gyakorlatilag ezzel vált lehetővé a kockázatmentes biztosítóváltás)
  • a bírói gyakorlat ma már (egy 2004. évi közzétett ítélet hatására) nem tekinti érvényesnek a „hármas csapda” azon elemét, hogy „a biztosítási időszak alatt okozott és bekövetkezett” kár bejelentésének is a biztosítási időszak alatt kell megtörténnie. A következmény az, hogy a felelősségbiztosítás időbeli hatályának megállapításakor ésszerű mértékű kiterjesztett bejelentési időt minden esetben biztosítani kell (ezt a szabályt tartalmazza az új Polgári Törvénykönyv biztosítási szerződési fejezetének tervezete is)

 

   c) Építőipari sajátosságok – a kötelező alklamassági követelmény és a piaci fluktuáció

Az építőiparban a probléma-együttes főbb elemei a következők:

  • A jogszabályok a szavatosság köréhez kapcsolódóan alkalmassági követelményeket állapítanak meg – az épület szerkezetére vonatkozóan a minimális alkamassági idő tíz év, egyéb teljesítések esetén öt, illetve három év.
  • Az építőiparban a piaci fluktuáció az átlagosnál magasabb. A megrendelő számára a hibás teljesítéssel kapcsolatos igények érvényesítését, amelyekre szerkezeti hiba esetében az átadástól számított tíz év áll rendelkezésre, rendkívül megnehezíti, hogy a kisebb kivitelező vállalkozások – végelszámolás, vagy felszámolás miatt – a piacról eltűnnek, vagy pénzügyi helyzetük megroppanása miatt velük szemben a követelés végrehajtása illuzórikussá válik. Ez a probléma más okból jelentkezik az utóbb megszűnő projekt-társaságok beruházásában készült építményeknél.

A felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosítási kötelezettségének – mint arról korábban már volt szó – jogpolitikai célja a szakmai hibákból eredő károk kiegészítő pénzügyi forrásának megteremtése volt. Az imént jelzett problémák megoldása mindemellett csak sajátos biztosítási jogi eszközökkel történhet. Arra kell megoldást találni, hogy a biztosítás alapján a hiba által érintett teljesítésre irányadó kötelező alkalmassági idő teljes időtartama alatt érvényesíteni lehessen a szakmai hiba miatti kárigényt, éspedig tekintet nélkül arra, hogy a károkozó felelősségbiztosítása a kárbejelentés időpontjában fennáll-e, sőt, hogy a károkozó vállalkozás egyáltalán létezik-e.

 

A biztosítási fedezetnek a kötelező alkalmassági követelménnyel történő összhangba hozatala a legegyszerűbben úgy történhet, hogy a jogszabály a kiterjesztett bejelentési idő minimális mértékét az alkalmasság jogszabályban előírt időtartamával azonos módon határozza meg. Ebben az esetben a biztosító nem zárkózhat el a kárigények teljesítésétől arra való hivatkozással, hogy a kárigény elkésett. A kiterjesztett bejelentési idő alatt történő kárbejelentés érvényessége továbbá nem függ attól sem, hogy az alapjául szolgáló biztosítási szerződés fennáll-e. Jogszerűen lehet tehát arra a felelősségbiztosításra is kárt jelenteni, amely időközben megszűnt.

 

A kiterjesztett bejelentési idő szabályozása a problémára egyúttal elégséges megoldást is ad, hiszen a felelősségbiztosítás szempontjából csak az a követelmény, hogy az érintett építési kivitelezési munka a biztosítási időszak alatt történjék és a releváns szakmai hibát a felelős műszaki vezető ez alatt az idő alatt kövesse el. Nincs szükség tehát a szakmai felelősségbiztosítási környezetben arra – mint az a Franciaországban előírt „décennal garantie” (lsd. 3. számú melléklet) esetében tapasztalható – hogy magát a biztosítási időszakot igazítsuk hozzá a tartóssági követelmény időtartamához. A francia megoldás ugyanis nem feltételez a kivitelezés során elkövetett hibát. A biztosító szakértői az átadott épület dokumentációját megvizsgálják és jóváhagyják, ezt követően pedig tíz éven keresztül a biztosító állja az összeomlott, vagy sérült épületszerkezet helyreállításának, vagy javításának költségeit – ha csak az ilyen kár nem a kötvényben pontosan specifikált és a fedezetből kizárt „külső okok” következménye.

 

A kiterjesztett bejelentési idő szabályozása ugyanakkor nem ad automatikus megoldást arra az esetre, ha a kötvény birtokosa – jellegzetesen a felelős műszaki vezetőt foglalkoztató építőipari vállalkozás – a kárigény bejelentésének időpontjában már jogutód nélkül megszűnt. A Polgári Törvénykönyv 559.§ (2) bekezdése értelmében ugyanis a károsult igényét a biztosítottnak köteles bejelenteni, azt közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. Hiába lehet tehát köteles a biztosító a kárbejelentés elfogadására, ha nincs olyan személy, aki azt jogilag releváns módon megtehetné.

 

A Ptk. 567.§ (3) bekezdése azonban lehetőséget ad arra, hogy a kötelező biztosítást jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérő módon szabályozza. Ezzel a lehetőséggel – többek között a kárigénynek a biztosítóval szembeni közvetlen érvényesítését általánosságban is megengedve – a jogalkotás jelenleg csak a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása esetében él (a hatályos szabályozást a 190/2004. /VI.8./ Korm. sz. rendelet tartalmazza. A biztosítóval szembeni közvetlen igényérvényesítést a 8.§ /1/ bekezdése engedi meg.) A felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosításáról szóló kormányrendelet is alkalmazhat hasonló megoldást. Úgy gondoljuk, hogy itt a közvetlen igényérvényesítés megengedése a károsult számára csak ennél szűkebb körben, éspedig akkor indokolt, ha a szerződő fél, illetve a biztosított abban az időpontban, amikor a károsult a kárigényt vele szemben bejelenthetné, már nem él, illetve jogutód nélkül megszűnt, feltéve ekkor is, hogy a szerződés szerint a kárigénynek a biztosítóval szembeni érvényesítésére még lehetőség van. 

 

A fentiekben áttekintettük a felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosításának azon legfontosabb tartalmi elemeit, amelyekre vonatkozóan az Étv. 62.§ (1) bekezdés r) pontjában írt felhatalmazás alapján kibocsátandó kormányrendeletnek szabályozást kell adnia. Meg kell ugyanakkor említeni azokat a fontos szerződési kérdéseket is, amelyekre véleményünk szerint az állam szabályozó jellegű beavatkozásának nem indokolt kiterjednie.

 

A téma felvetését az teszi szükségessé, hogy – bár a biztosítási kötelezettséget megállapító jogszabályokra Magyarországon ma még inkább az alulszabályozás a jellemző – esetenként a jogalkotó a biztosítási szerződés olyan tartalmi elemeit is célba vette, amelyeket a gyakorlati ésszerűség a magánautonómia körébe utalna. Annak idején például a biztosítási alkuszok és többes biztosítási ügynökök kötelező felelősségbiztosításáról szóló, ma már nem hatályos 3/2001. (I. 17.) Korm. sz. rendelet tételesen felsorolta a biztosításból kizárható kockázatok körét, illetve meghatározta – káreseményenként 300.000 Ft összegben – az önrészesedés legmagasabb megengedett mértékét is. A jogalkotó ezzel együtt előzetesen nem tanulmányozta a viszontbiztosítási piacon is irányadó nemzetközi szerződési gyakorlatot, amelynek standard kockázatkizárásai a rendeletben megengedettnél jóval szélesebb körűek, ugyanakkor a megengedett legmagasabb önrészesedés a nemzetközi gyakorlathoz – de a biztosítási alkuszi társaságokra előírt minimális törzstőke követelményhez is – képest rendkívül alacsony volt. Mindez a biztosítási fedezet beszerzését elnehezítette, mert a nemzetközi piacot a jogszabály feltételrendszere lényegében kikapcsolta.

 

Látni kell, hogy a biztosításgazdaság egésze – de egyes ágazatai, köztük a szakmai felelősségbiztosítás, különösen – nemzetközi hátterű. Az egyes biztosító társaságok az általuk vállalt portfoliók kockázatát a nemzetközi viszontbiztosítás keretében egymás között elporlasztják, ezzel is növelve az ésszerűen elvállalható kockázatok mértékét. A viszontbiztosítással érintett biztosítási feltételrendszer, a biztosítási szerződések tartalma ugyanakkor szükségképpen standardizálódik, s az ettől való érdemi eltérés – még ha nemzeti jogszabály következménye is – a viszontbiztosítás elérhetőségét csökkenti, annak árát jelentősen növelheti, sőt, a viszontbiztosítást adott esetben lehetetlenné is teheti. A nemzetközi feltételrendszer emellett a káralakulástól, a károknak és költségeknek a díjakhoz viszonyított arányától függően szinte évről évre változik, egyes kockázatok emiatt a piactól függően egyszer a biztosítható, másszor a biztosításból kizárt mezőnybe kerülhetnek. A nemzeti jogalkotónak ezt figyelembe kell vennie, mert a foglalkozás gyakorlásának előfeltételeként előírt szakmai felelősségbiztosítások szabályozásán keresztül közvetlenül avatkozik be a piaci szereplők egzisztenciájába, költséggazdálkodásába.

 

A biztosított, illetve az abból kizárt kockázatok körének, vagy a biztosítási önrészesedés mértékének meghatározásába azonban az államnak azért sem indokolt beavatkoznia, mert ezek alakításával a biztosítók maguk is szabályozó szerepet töltenek be az építőipari piacon. Az a vállalkozás, amelynek felelős műszaki vezetője meghatározott típusú szakmai hibát rendszeresen, vagy többször követ el, azt kockáztatja, hogy a szakmai felelősségbiztosítás megújítása során a biztosító ezt a hibát a fedezetből kizárja, vagy arra a kockázatot csak prohibitív mértékű pótdíj felszámításával, esetleg irreálisan magas önrészesedés előírása mellett vállalja, amivel a vállalkozást a szakma adott területéről akár ki is szoríthatja.

 

Az önrészesedés egyébként is a vállalkozói kockázatvállalás körébe tartozó kérdés. Nagysága a biztosítási díj mértékét jelentősen befolyásolhatja, ezért – szabad piaci körülmények között – a magasabb önrészesedés elvállalására képes, nagyobb pénzügyi erőt képviselő vállalkozás részére a biztosítási védelem fajlagosan olcsóbb. Az üzleti kockázatba történő indokolatlan állami beavatkozás éppen a piac – irányában az állami szabályozás céljaival párhuzamosan kifejtett – szabályozó hatását csökkentheti, vagy teheti lehetetlenné.

 

A felelős műszaki vezetők és a kivitelezők szakmai felelősségbiztosításáról szóló kormányrendelet elvi megalapozását lezárva arra kell felhívni a figyelmet, hogy ez a konstrukció – jóllehet kapcsolódik a hibás teljesítéshez – a felelős műszaki vezető szakmai hibája, mulasztása következtében a megrendelőt ért kárra, de nem a hibás teljesítés miatti törvényes szavatossági kötelezettségre ad fedezetet. A biztosítás nem vehető igénybe, ha a kivitelezés során a felelős műszaki vezető feladatkörébe tartozó hiba nem történt, vagy az nem bizonyítható, illetőleg a felelős műszaki vezető sikerrel kimenti magát – de a teljesítés mégis hibás.

 

A felelősségi elem, mint a biztosító helytállását kiváltó körülmény, ellentmondásos hatást fejt ki:

  • Egyrészt, a bekövetkező kár megtérülése nem automatikus, a biztosított jogi felelősségének megállapításától függ, ami hosszabb időt igénylő és a felelősség megállapítására irányuló esetleges jogi és szakértői eljárások miatt adott esetben jelentős költséggel járó folyamat.
  • Másrészt, éppen az automatikus fizetési kötelezettség hiánya miatt, a felelősségbiztosítás a biztosított – a biztosítás megvásárlására kötelezett – részére kisebb költséggel (olcsóbban) elérhető és szélesebb körben igénybe vehető intézmény, mint az automatikus fizetési kötelezettséggel járó biztosítékok.

A tapasztalatok szerint számítani lehet arra, hogy a biztosítási kötelezettség bevezetését követően a hibás teljesítés kapcsán induló jogi eljárásokban az eljáró hatóság, illetve rendes, vagy választott bíróság a felelős műszaki vezető tevékenységét a jelenleginél szigorúbban, a jogszabályi kötelezéseket esetenként túlfeszítve fogja értékelni, annak érdekében, hogy a megrendelőnek a hibás teljesítéssel felmerülő minél több költségét a biztosítás hatálya alá vonja.

 

scrollUp