Vállalkozási díj

Létrehozva: 2015-11-19 / módosítva: 2015-11-20

Az építési (kivitelezési) munka ellenértékét vállalkozói díjnak nevezzük. Ezzel kapcsolatosan mindenek előtt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt idézzük:

„6:238. § [Vállalkozási szerződés]

Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.”

„6:252. § [A kivitelezési szerződés]

(1) Kivitelezési szerződés alapján a kivitelező építési, szerelési munka elvégzésére és az előállított mű átadására, a megrendelő annak átvételére és díj fizetésére köteles.”

Közgazdasági értelemben a vállalkozói díj a szóban forgó munka, mű ára, amit az építtető (megrendelő) és a vállalkozó az adott műszaki tartalom teljesítésének ellenértékeként kivitelezési szerződésben is rögzítenek. Ennek az árnak a kialakítása (a döntően nem raktárra, hanem megrendelésre dolgozó iparágak, termelő, szolgáltató szektorok árképzési elméletével azonosan) úgynevezett ajánlati ár – jellegű árképzés elve szerint történik. Elterjedt az önköltség alapú árképzés elnevezés is, ami igen plasztikusan fejezi ki a lényegét, hiszen az ajánlatot adó cég pontosan ismeri a költségeit és jól prognosztizálja a várható keresletet, ugyanakkor döntő szempontként kezeli a versenytársakra vonatkozó ár-előrejelzéseket is. Az árat kalkuláló vállalkozó, kivitelező tudatában van, hogy nem csökkentheti az árát egy adott szint alá (azaz romlana a gazdasági helyzete, ha a költségei alatti áron vállalkozna) – ugyanakkor minél inkább meghaladja a vállalási ára a költségeit, annál inkább romlanak az esélyei a megbízás elnyerésére.

A következőkben röviden összefoglaljuk a szakmagyakorlás a szakmagyakorlás szabályai szerint az egyik legelfogadottabb építőipari előkalkulációs módszert; de nem az egyetlen lehetséges metódus. Az adott vállalkozó döntésén múlik, hogy erre alapozva vagy ettől függetlenül alakítja ki a saját módszerét az előkalkulációt illetően; a lényeg az, hogy legyen adekvát módszere, legyen tudatos előkalkulációs tevékenysége, amelynek eredményeként megfontoltan, felelősséggel határozza meg a munkája ellenértékét. A leghatározottabban óvunk mindenkit attól, hogy egyfajta rutinból vagy a piacon jelenlévő más vállalkozók, konkurensek árai alapján közöljön vállalkozási díjat az ajánlatkérőjével. Meggyőződésünk, hogy rosszul teszi, aki az árajánlat-készítési munkán spórol – bár a megalapozott ajánlat összeállítása mindig sokba kerül, a megalapozatlan vállalás a többszörösébe kerülhet. Azt javasoljuk tehát, hogy valamilyen árkalkulációs módszer (akár saját metódus) mellett kötelezze el magát az építési vállalkozó, gyakorolja és tökéletesítse azt – ehhez nyújt némi gyakorlati támpontot a szakkivitelező árképzési sémáját ismertetve.

Szakkivitelezőnek nevezzük általában azt az építési vállalkozót, aki egy vagy több építőipari szakmát gyakorol, jellemzően saját eszközökkel (anyag, gép, segédszerkezet, stb.) és saját dolgozói létszámmal tevékenykedik – ugyanakkor sokszor igénybe vesz alvállalkozókat, szolgáltatókat is, leginkább kiegészítésként, a munkacsúcsok időszakában. Úgy véljük, ő a klasszikus kis- vagy középvállalkozó, aki mesterségbeli tudásával és vállalkozókészségével a megbízható építőipari kivitelezőt testesíti meg; jellemzően szakmaspecifikus megrendelésre dolgozik, sok esetben alvállalkozóként. Csak kivételesen vállalkozik generálkivitelezői feladatokra: akkor, ha az általa gyakorolt szakmán, szakmákon túlmenően kisebb részmunkák is szükségesek az adott feladathoz.

A következőkben bemutatandó árkalkulációs séma alkalmazása előtt feltételezzük, hogy az adott munka, feladat műszaki tartalma pontosan meghatározott lett az előkészítési tevékenység eredményeként: az ajánlatkérői kiírásban megadott követelményeket kielégítő konkrét típusok, gyártmányok, berendezések szerepelnek benne, amire a konkrét előkalkulációt el lehet végezni. Az előírt műszaki, használati, esztétikai követelmények ezzel függenek össze: megalapozott, viszonylag pontos árelemzés, előkalkuláció csakis konkrét, meghatározott, megnevezett anyagokra, szerkezetekre vonatkozhat – ugyanakkor egyértelmű, hogy egy adott követelményrendszert lehetséges többféle műszaki megoldással, így többféle anyaggal, szerkezettel, berendezéssel kielégíteni – ezek az alternatívák, amelyeknek különböző az áruk is. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az ajánlatadás tárgyát képező munkák kivitelezési feltételeit átgondolva határvonalat kell húznia az ajánlattevőnek: melyek azok a feltételek, amelyeket a megrendelőjétől kér biztosítani - illetve melyek azok, amelyekről ő maga gondosodik és így a költségeit is beállítja az árajánlatába. Az előbbi körbe tartoznak a jellemzően megrendelői, adott esetben generálkivitelezői szolgáltatások (például a felvonulási terület biztosítása, a közös munkavédelmi eszközök, ideiglenes melléklétesítmények kiépítése, stb.), míg az utóbbi körben a szakkivitelezői technológia követelményeit kell szem előtt tartani (például speciális építésgépesítés: toronydaru a monolit vasbetonszerkezetek építéséhez, nagyteljesítményű autódaru az épületgépészeti berendezések tetőn való elhelyezéséhez, illetve munkaterületi feltételek, például közterület-foglalás és burkolatbontás a külső közművezetékek elkészítéséhez, stb.). Ez utóbb említett organizációs tételek mindenképpen a szakkivitelezőre tartoznak.

Ugyancsak megkerülhetetlen a szóban forgó szakkivitelezői feladatok időbeli ütemezése és a szükséges munkaterületi feltételek meghatározása – nyilvánvalóan vannak olyan munkafolyamatok, amelyek vezérütemként szerepelnek egy adott épület, építmény kivitelezése során, ugyanakkor vannak követő jellegű munkák, ahol is más (társként szereplő más al)vállalkozók ütemezése diktálja a munka menetét. Ezeket a szempontokat elemezve kell a saját feltételeit megfogalmaznia a szakkivitelezői ajánlatot összeállítónak és ezeket kell a saját munkájára vonatkozó árkalkuláció során számításba vennie, ahogy arról a következő részfejezetekben szólunk.

A fentiek ismeretét, illetve a róluk szóló döntést feltételezve a javasolt árkalkulációs séma a következő:

1.         Közvetlen anyagköltség

2.         Szállítási (fuvarozási) és rakodási költség

3.         Közvetlen bérköltség és járulékai

4.         Közvetlen gépköltség

5.         Az adott építési munka (kalkulációs egység) közvetlen költsége (∑ = 1 + 2 + 3 + 4 )

          6.         Az építési munka (épület, építmény) külön költségei

                        - az ideiglenes munkák és segédszerkezetek közvetlen költsége,

                        - az időarányos gépköltség,

                        - az ideiglenes melléklétesítmények közvetlen költsége,

                        - a munkahelyre település közvetlen költsége,

                        - az esetleges különleges körülmények miatti többletköltségek,

                        - egyéb külön költségek

            7.         Az épület, építmény közvetlen költségei (∑ = 5 + 6)

            8.         Bruttó fedezet                       

                        - a közvetlen irányítás és a tevékenységirányítás költségei,

                        - a központi irányítás (az anyagigazgatás és a vállalatirányítás) költségei,

                        - kockázati tényezők,

                        - kalkulált nyereség

            9.         Az építési munka nettó vállalási díja (∑ = 7 + 8)

            10.       Költségtérítések

            11.       Általános forgalmi adó

            12.       Az építési munka bruttó vállalási díja (∑ = 9 + 10 + 11)

Ez az itt közölt séma általános jellegű, néhány megjegyzést fűzünk hozzá a következők szerint:

  • elvileg ebben, vagy ehhez igen hasonló struktúrában tartja nyilván az építési vállalkozó a számviteli szabályok szerint kialakított „saját számlarendjében”, az önköltség-számítási szabályzatában előírtak szerint a költségeit – az ahhoz rendelt definíciók ezt a sémát illetően alapvetően érvényesek;
  • a közvetlen költségek előkalkulációja során az 1. – 4. sorokat költségvetési tétel szintjén értelmezzük: a költségvetési egységhez rendelt anyagköltséghez és díjhoz a műszakilag szükséges anyag-, munkiadő- és gépnormákat, valamint az egységnyi erőforrás-árakat (anyag, munkabér, gép) kell ismernünk;
  • a sémából a közvetlen költségek 6. sorát, az építési munka külön költségeit az építési munkahelyre kell értelmezni; azok nem rendelhetők az egyes költségvetési tételekhez, hiszen a munkaterület egészére tervezettek;
  • a séma 8. sorát, a bruttó fedezetet egyrészt az ajánlatot adó vállalkozás saját fel nem osztott, általános költségei alapján, az egész vállalkozásnak az erre a vállalásra jutó, oda osztott tervezett költségei (a közvetlen irányítás és a tevékenységirányítás költségei, valamint a központi irányítás, azaz az anyagigazgatás és a vállalatirányítás költségei), másrészt a szóban forgó vállalás egyedi feltételrendszere alapján (kockázati tényezők), harmadrészt (nem utolsó sorban) a piaci lehetőségek és a vállalkozás tulajdonosának hozam-elvárása alapján (kalkulált nyereség) kell előkalkulálni;
  • a 11. sor szerinti általános forgalmi adó az aktuális adó-jogszabályoktól függően merül fel a vállalási ár részeként; jelenleg az építési engedély-köteles munkák ellenértékeként nem a vállalkozónak kell azt megfizetni, hanem fordítottan adózik az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142.§ (1) b) bekezdése alapján.

 

A fentiekben körvonalazott előkalkulációs séma értelemszerűen alkalmazható/alkalmazandó a generálkivitelező, fővállalkozó árképzése esetén is, bizonyos tartalmi és így megnevezésbeli módosításokkal, a következők szerint:

 

            a)         A munkanemi részajánlatok összege = az adott építési munka (kalkulációs egység) közvetlen költsége,

            b)         Az építési munka (épület, építmény) külön költsége

                        - az ideiglenes munkák és segédszerkezetek közvetlen költsége,

                        - az időarányos gépköltség,

                        - az ideiglenes melléklétesítmények közvetlen költsége,

                        - a munkahelyre település közvetlen költsége,

                        - az esetleges különleges körülmények miatti többletköltségek,

                        - egyéb külön költségek.

            c)         Az épület, építmény közvetlen költségei [ ∑ = a) + b)]

            d)        Bruttó fedezet                       

                        - a közvetlen irányítás és a tevékenységirányítás költségei,

                        - a központi irányítás költségei,

                        - a kockázati tényezők,

                        - a kalkulált nyereség.

            e)         Az építési munka nettó vállalási díja [ ∑ = c) + d)]

            f)         Költségtérítések

            g)         Általános forgalmi adó

            h)         Az építési munka bruttó vállalási díja [ ∑ = e) + f) + g)]

 

A szakkivitelező árvetési sémájához tett megjegyzéseink itt is értelemszerűen érvényesek.

Végezetül megjegyezzük, hogy az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet meghatározza az vállalkozói díj tartalmát a következők szerint:

„3.§ (5) A vállalkozói díjnak magában kell foglalnia

a) a közvetlen költséget, ennek keretében

aa) az anyagköltséget és a közvetlen gépköltséget a fuvarozási és rakodási költséggel együtt,

ab) az építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíjat,

b) a fedezetet, ennek keretében

ba) a közvetlen költségek között nem szereplő általános költségeket,

bb) a tervezett nyereséget, amennyiben azt a rezsióradíj nem tartalmazza.”

 

Mint látható, ennek a jogszabályi követelménynek is megfelel az előzőekben ismertetett két árkalkulációs séma. Egyértelműen rögzítjük, hogy a fenti elvi jellegű előíráson kívül semmiféle jogszabályi vagy egyéb megkötés nincs az építőipari árak képzését illetően; a tisztességes gazdálkodás, a gazdasági racionalitás és az adott piaci viszonyok határozzák meg az adott építési-szerelési munka, munkarész árát.

scrollUp