logo

Megújult a TERC honlapja!

  • Rólunk
  • Molnár Miklós Konrád
  • 2015. december 02.

A TERC Kft. utoljára 2010-ben készíttetett honlapot, amely ma már kevésbé felelt meg a partnereink által elvárt, jelentősen megváltozott, cégünk által támasztott követelményeknek. Ezért 2015 elején elhatároztuk weblapunk teljes újratervezését, kibővítését. A tervezett határidőre, november közepére elkészült a honlap fejlesztése, amelyért köszönettel tartozunk remek vállalkozónk, a Hinora Kft. felkészült és lelkes csapatának. A hatalmas adatállomány feltöltése után minden jelenlegi és jövőbeni partnerünk rendelkezésére áll weblapunk, amely többszörös kapacitással működik, kibővítve az Építésügyi Tudás Műhely (ÉTM) elnevezésű új szolgáltatásunkkal.

 

Weblapunk középpontjában az áll, hogy miként tudjuk partnereinket támogatni, munkájukat elősegíteni az építési információk széles körű biztosításával. Jogszabályok, tanulmányok, esetenként véleményeket is tükröző cikkek, szakmai blogok megjelentetésével minden olyan magánszemély, vállalkozó, vállalkozás, szervezet részére kívánunk részletes információt nyújtani, akik az építéssel, építőipari tevékenységgel bármely módon kapcsolatba kerülnek.

 

Szeretnénk, ha az általunk létrehozott új weblap – gyűjtemény – a céges és nem céges – építéssel összefüggő - folyamatok részévé válna, amelynek érdekében a szakanyagokat, információkat a továbbiakban rendszeresen aktualizáljuk, karbantartjuk, fejlesztjük, bővítjük, továbbcsiszoljuk. A rengeteg, jelenleg ingyenes, hasznos és érdekes tartalmat rendszeresen, következetesen éveken át szeretnénk biztosítani. Bízunk benne, hogy a segítségközpontú szolgáltatásunk elnyeri partnereink megelégedettségét, és ez kárpótol bennünket a létrehozására – és majd az üzemeltetésére – fordított időért, fáradtságért és nem kevés anyagi vállalásunkért.

Már most, egyben folyamatosan kérjük Önöket, hogy véleményeikkel, javaslataikkal, továbbfejlesztési elképzeléseikkel segítsék elő munkánkat. A véleményeket felhasználva szeretnénk még jobb, még teljesebb szolgáltatást biztosítani Önöknek. Vállalkozásunk természetesen az építőipar jelentős, tudomásunkra jutott eseményeire az új rendezvénynaptár segítségével szeretné felhívni figyelmüket.

 

Régen megfogalmazott igénynek teszünk eleget weblapunkon más vállalkozások, szervezetek bemutatkozásának, híreinek, referenciáinak megjelentetésével. Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a főoldalunkon, vagy a honlap bármely – akár összes – oldalán az átlinkelést azonnal is biztosító hirdetésük jelenjen meg az aktuális információhoz, termékhez kapcsolódva. Megállapodás alapján támogatóink, hirdetőink a főoldal alsó csíkjában logójuk elhelyezésével felhívhatják a látogatók figyelmét saját vállalkozásukra.

 

A TERC Kft. termékeit (könyv, saját fejlesztésű szoftverek, hardverek és kellékeszközök) eddig három helyen lehetett csak webshopjainkban elérni, megvásárolni. Most ezekre már megújult webshopunkban egy helyen vált lehetőségük. A honlapunkat kiegészítő, immár négy éve megjelenő – jelenleg havonta közel 150.000 e-mail címre eljuttatott – hírlevelünket egyelőre a továbbiakban is megküldjük, de weblapunk átszerkesztése után ennek megújítását is tervezzük.

 

A már megszokott, évről évre bővülő átalakuló szolgáltatásainkon, termékeinken túlmenően „minden” építéssel kapcsolatos Tudás-Információ-Hír megtalálható a megújult www.terc.hu honlapon a főoldal jobb sarkában lévő Építésügyi Tudás Műhely feliratra kattintva. Ezen információs szolgáltatásunkról külön hírünkben is talál részletesebb információt vagy rögtön barangoljon a rengeteg oldalon, éljen az információk által biztosított további tudással, használja azokat eredményesen.

 

Kívánjuk, hogy új weblapunk, szolgáltatásaink, az átadott információk segítsék elő további még eredményesebb munkájukat. Megtisztelő véleményeiket várva, a közelgő ünnepekre minden jót kívánva

 

üdvözlettel

Molnár Miklós Konrád

ügyvezető igazgató

scrollUp