A park szó eredetileg olyan, növényekkel gazdagon beültetett zöldterületet jelöl, amely mesterségesen kialakított, az ember számára a természeti környezet idillikus voltát idéző, mégis művi világ. Őse a gondozott kert, amely valahol paradicsomi állapotokra, az Édenkertre utal. Az őrzöttség összekapcsolása a park szóhoz tapadó idillikus életérzéssel az ingatlanfejlesztők kedvence, marketingfogása – tulajdonképpen „ellopták” a park jelentéstartalmát. Ezek közé a városi termékek közé tartozik a „lakópark” fogalma is, amely a nagyvárosi – hazánkban különösen a budapesti – lakásépítés meghatározó formájává vált.
Az elmúlt 15 évben (nagyjából 1995–2010 között) közel 40 000 lakóparki lakás épült Budapesten. Ez a szám ugyan jelentősen elmarad az összes lakótelepi lakás mennyiségétől, azaz a mintegy 200 000-es lakótelepi lakásszámtól, mégis elég sok ahhoz, hogy a városi terek átalakulása szempontjából is górcső alá vegyük. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a házak közötti tér milyen mértékben változott meg a hagyományos városi utcához, de még a lakótelepek sokszor üresnek tűnő tereihez képest is.
A Budapesti lakóparkok című kötet Dr. Schneller István vezetésével a Corvinus Egyetem Településépítészeti Tanszékén végzett kutatások alapján született. Ehhez hasonló tényszerű, értékelemző munka még nem jelent meg a lakásállományt átíró legújabb beépítésekről, a lakóparkokról. Számos tanulsággal szolgál a jövőbeli beruházók, hatóságok és az építészek számára.
