Az építészek 1945 után az országot nem csupán helyreállítani, újjáépíteni is akarták a húszas-harmincas évek modernizmusának szellemében. Az ideológia vezérelte politika a művészeti ágak közül utolsónak,1951 őszére kényszerítette ki a szocialista-realizmus, a szocreál primátusát az építészetben. A mesterek minél kevésbé tekintettek Moszkvára, annál eredetibb módon oldották meg feladataikat a klasszicizáló stíluselvű – tartalmában szocialista, formájában nemzeti –, direktívák keretei között, így a Műegyetem R épülete a Duna-parton, a megyei tanács székháza Salgótarjánban, villa a svábhegyi kormányrezidencián. A gabonatárház Mezőkövesden arról tanúskodik, hogy a modernitás búvópatakként áthúzódott a Rákosi-rendszer egészén.
A korai Kádár-kor építészetét olyan művek és alkotóik fémjelzik, mint például a Badacsonyi poharazó, a Déli pályaudvar, a BNV pavilonjai, a Budapest Körszálló, Hollóháza római katolikus temploma, a Tátika hétvégi ház, a kazincbarcikai kórház, a könnyűfém-csarnok épülete Székesfehérvárott.
A sor hosszú, az építészek és szerkezettervezők gazdag névsorából kiragadva itt néhányukat említhetjük meg: Callmeyer Ferenc, Dul Dezső, Jánossy György, Körner József, Molnár Péter, Rimanóczy Gyula, Szrogh György, Zalaváry Lajos, Weiner Tibor, Gnädig Miklós, Kádár István, Mátrai Gyula, Menyhárd István, Seregi György.
