Termék listázás

Az Újrakezdések – Magyar építészet 1956–1969 és 1990–2010 között című kötet a háború utáni Magyarország két nagy korszakváltásáról szól, ami kihatott az építészeti fejlődésre is. A két korszak meglepő párhuzamokat és hasonlóságokat mutat, holott alapvetően más politikai és gazdasági váltásról volt szó.

A korai Kádár-kor a rendszerkorrekció időszaka volt, amely az építészek számára több levegőt és új lehetőségeket ígért. Újragondolását annak, hogyan szolgálhatja a modern építészet szellemében tervező építész a közösséget, hogyan nevelheti, terelheti ízlését, hogy van-e helye a hagyománynak a modern építészeten belül. A politikai stabilizációt követően azonban a mennyiségi és az építőipari szempontok lettek elsődlegesek, miközben egyre halványodott az építészek szerepe, akik csak korlátozottan, bár lelkesen éltek a technika nyújtotta monumentalitás lehetőségével.

Az 1990-es rendszerváltás radikális, és mindenképp pozitív váltást ígért, ráadásul egy olyan irányba, amelybe az építésztársadalom egy része már többé-kevésbé belekóstolt. Ezért aztán mindenki rövid és fájdalommentes átmenetre számított. Az ezredvégen azonban már a globális kapitalizmus jelent meg az országban, magával hozva a kitágult világban felmerülő identitás problémáját. A korlátok nélkül beáramló építészeti minták, formák, anyagok és technikák szükségszerűen hívták elő a szakma igényét arra, hogy megvizsgálja viszonyát saját múltjához, a lehetőségeihez és a nemzetközi trendekhez.

Simon Mariann esszékötetének válogatott tanulmányai résztörténeteket, rövid időszakokat vizsgálnak és mutatnak be. Az írások az elmúlt tíz évben születtek, jellemzően nemzetközi konferenciafelhívásokra vagy külföldi folyóiratok tematikus számaiba készültek. Témájukat a nemzetközi építészettörténeti kutatási trend, mondhatni a tudományos piaci kereslet határozta meg, miközben az írások egy építészettörténeti korszak tudatos áttekintésének a termékei. A válogatás során mégis feltűnt, hogy a nyolc írás két időszak – a hatvanas és a kilencvenes évek – körül sűrűsödik. Összeköti őket a váltás, a változás, politikában, társadalomban és gazdaságban: egyfajta turbulencia, ami megkavarja a dolgokat és új helyzet elé állítja a szakmát.

E könyv szokatlanul hosszú követéses kutatás eredményeként egy szép értelmiségi szakág, az építészet zömmel a '70-es évek elején induló képviselőinek pályaútját mutatja be az indulástól a jelenkorig. A műfaj, amiben a bemutatás történik, leginkább a szociálpszichológiai esettanulmány műfajába tartozik, néhány szociológiai megfigyelés kíséretében, esetenként és időnként kinagyított történeti hátérrel.

A pesti Városliget vagy ahogy egykor németül nevezték: a Stadtwäldchen a világ első közparkja, amelyet egy város a saját területén, a saját forrásaiból létesített polgárai számára szabad használatra oly módon, hogy a tervezőt nyilvános pályázat útján választotta ki. A pályázaton díjnyertes Heinrich Nebbien lényegét tekintve megvalósult alkotása pedig nemcsak azért jelentős, mert a maga nemében első a világon, hanem mert a tervei szerinti Városliget a kor népkertjeinek egyik legszebbike, de lehet, hogy a legszebb.

A könyv célja, hogy megismertesse az érdeklődőkkel az eredeti tervet és térkoncepciót, amire a mai Városliget csak nyomokban emlékeztet. Ehhez nyújt segítséget Jámbor Imre szakszerű, de közérthető tanulmánya, amelyben nemcsak a díjnyertes Nebbien-tervet elemzi, hanem a korszak nemzetközi kertművészetéről, a 19. századi közkertek megjelenéséről is ír. A kötet második része Heinrich Nebbien kézzel írt műleírásának fordítása, ami először olvasható magyarul.

Jámbor Imre tájépítész, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott professzora oktató- és  tervezőtevékenysége mellett évek óta foglalkozik a Városliget történetével.

A Városliget eredeti térkoncepcióját Miriam Meyer animációs kisfilmje teszi láthatóvá.

A könyv a magyar építészet egyik legjelentősebb egyházi épületét, a Szent István-bazilikát mutatja be, pontosabban annak előzményét, a terveit és az építés viszontagságos történetét.

A templom építése kalandokkal, kétségbeeséssel, tragédiával, kemény munkával, hittel és kitartással kísért történet. Megismerhetjük születésének nehézségeit és Hild József tervét, ami alapján elkezdték az építkezést. Hild 1967-ben meghalt, és az építkezést Ybl Miklós vette át. Nem sokkal ezután a kupola beomlott. Ybl új tervet dolgozott ki, egy grandiózus, nagyvonalú, de kiegyensúlyozott arányú épületet, ami végül meg is épült. A belsőt Ybl halálát követően Kauser József fejezte be. A Szent István-bazilikát, Magyarország legjelentősebb keresztény templomát, a Szent Jobb (Szent István király jobb keze) ereklye őrzőhelyét, 1905-ben szentelték fel.

A könyvben archív fotókon és terveken nézhetjük végig a bazilika felépítésének küzdelmét és mai képeken láthatjuk a sikert, azaz a kész épületet teljes pompájában. A művet Kemény Mária művészettörténész írta, aki 1985 óta kutatja a bazilika történetét

A könyv a Fóti Római Katolikus Plébánia és a Magyar Építészeti Múzeum által szervezett, 2005. október 6-án és 7-én megtartott tudományos konferencia előadásain alapul, amelyet az Ybl Miklós tervei szerint épült fóti templom felszentelésének 150. évfordulója hívott életre.

A Népi Kultúra sorozat legújabb, 15. kötete konkrét pincék bemutatásán túl nemcsak azok típusait, építési módjait ismerteti, hanem rávilágít a közösségek életében betöltött szerepére is. A könyv külön fejezetet szentel annak a problémának, amellyel az elmúlt jó fél évszázadban több mint 200 település küzdött és küzd. Ezek között találhatók olyan kis falvak, mint a néhány száz lakosú Cserépváralja, Mályinka, Villánykövesd, olyan városok, mint Pécs, Szentendre, Szekszárd vagy a Főváros egyes kerületei (Budafok, Kőbánya) –Eger városa alatt például mintegy 120 km-es pincerendszer található.

Tudósok tudáskészletéből másképpen

Talán e három egymás után rakott szó fejezi ki leginkább azt, hogy miről szól ez a különleges könyv, amely Krizsán András következetes szervező munkájával a ma már értelmiségi-szakmai körökben sokak számára közismert „Csütörtöki Iskola” meghívott „tanárainak” előadásait, beszélgetéseit közli, sajátosan szerkesztett formában. Az első, efféle „homálybogozásokat” az azóta Magyar Örökség Díjjal elismert Kemény Bertalan kezdeményezte. Ő már nincs köztünk, de beszélgetnivaló közös szellemi kincs és rejtett dimenzió maradt bőven. S a ma oly divatos „élethosszig tartó tanuláshoz” pontosan ilyen „csütik” és ilyen könyvek kellenek. Próbálják ki a kedves olvasók, tanártársak, fiatal és szenior iskolatársak! Őszintén és jó kedvvel ajánlom figyelmükbe!

A 70 éves múltra visszatekintő tudományos folyóirat az elmúlt három évben csak online volt elérhető, ebből válogatta a szerkesztőbizottság azt a legjobbnak ítélt 8 írást, amit a TERC Szakkönyvkiadó nyomtatott formában adott ki.

A 2025-ös különszámban olvashatunk az átszellőztetett homlokzatokról, a hőszigetelő anyagok minőségéről, a korszerű vályogépítésről, a károsodott kőhidak statikájáról, a keresztrétegelt fapaneles építésről, a történeti ablakok cseréjéről, a homlokzati napelemekről, a faépítés múltjáról és jelenéről.

Adolf Loos (1870-1933) építészként és íróként is a modern építészet klasszikusai közé tartozik. Épületbelsői, lakberendező tevékenysége, villái és a Goldmann&Salatsch cég számára épült, ma már csak Looshausként emlegetett üzletháza a kiemelkedő tehetségekben bővelkedő bécsi századforduló alkotói között is fontos helyet biztosított számára. Barátai közé tartozott többek között Karl Kraus, Peter Altenberg, Arnold Schönberg és Oskar Kokoschka. Loos munkásságában az építész tevékenység és az írás elválaszthatatlanul összetartoznak. Nemcsak építészettel foglalkozott, esszéi, elemzései kiterjedtek a tárgyi kultúra és az életforma kérdéseire is. S címzettje sem pusztán a szakmai közönség volt, hanem a tágabb nyilvánossághoz, laikusokhoz is szólt, akiket használóként és befogadóként e kultúra részeseinek és alakítóinak tekintett. Kérdésfeltevései így a modern kultúra (vagy szerinte inkább: kulturálatlanság) tágabb környezetére, összefüggéseire irányultak, műfajilag pedig a kritika, az esszé, a polémia formájában fogalmazódtak meg.

A könyv az ötven legizgalmasabb és leginnovatívabb kortárs kert- és tájtervező irodát ismerteti, amelyek a világ különböző pontjain működnek. Minden tervező munkáját informatív szövegek, fényképek és tervek mutatják be. A különböző tárgykörökben esszék térképezik fel az igencsak egyéni megközelítések mögött meghúzódó alapelveket és mutatják be, hogy egy feltörekvő generáció hogyan utasította vissza a nyugati kerttervezés naturalisztikus hagyományát és fordult inkább a modernizmus, a posztmodernizmus, a pop-art és a land-art felé inspirációért. Tim Richardson, a világ egyik vezető kert- és tájkritikusa nagy szakmai tudással és érdekfeszítő stílussal nyúlt a témához. Több, mint 100 projekt ismertetésével a szerző enciklopédikusan vizsgálta a kerttervezés legújítóbb gondolatait, és inspiráló gyűjteményt készített a tervezők és a témáért lelkesedők számára, illetve tulajdonképpen bárki számára, aki érdeklődik a tervezett tájak iránt.