Termék listázás

KÓTAI JÓZSEF Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész és szakíró. 1940. február 13-án született Sopronban, 1963-ban szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskolán, ahol Borsos Miklós, Litkei József és Kopcsányi Ottó voltak a mesterei. Ezután több mint egy évtizedig a Képcsarnok Vállalat megrendelésére készített dísztárgyakat, emellett lehetősége lett a murális műfajban is kipróbálni a tehetségét. 1970-ben végzett először restaurátori munkát, majd ebben a szakmában elért sikerei újabb megbízásokat hoztak.Az 1970-es évek közepén Kovács Károly ötvöstől elsajátította az úgynevezett viaszveszejtéses öntési eljárást, ettől kezdve kis méretű ezüst, majd bronz plasztikákat készített. Ebben a periódusban talált rá sajátos hangjára.

Finom kidolgozású, gyakran alig 10 cm-es szobrait groteszk humor jellemzi, a figurák markánsan 20. századi karaktere az ötvösművészet tradicionális eszköztárával párosulva jelenik meg.  1976-tól rendszeres kiállító a Soproni Érembiennálékon, részt vesz országos kiállításokon, a kecskeméti zománcművészeti, valamint a sóstói éremművészeti és kisplasztikai alkotótelepek munkájában. 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet, majd 2011-től az MMA rendes tagja.

Mezei Gábor bútortervező (Budapest, 1935. november 29. – ) szakmai pályafutása a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán indult, ahol 1960-ban diplomázott.

Az 1960-as, ’70-es években esztergályozott fatárgyakat – tálakat, gyertyatartókat – tervezett, organikus, lágy formáik hatását a homokfúvással kiemelt faerezet bravúrosan felfokozta. Az 1960-as évek közepén ismerkedik meg a munkásságára sorsdöntő hatást gyakoroló Makovecz Imrével, az akkor Magyarországon uralkodó technicista-modernista építészet szürkesége, egyhangúsága ellen lázadó organikus építészet megalapítójával. Ettől kezdve főként Makovecz belső tereinek társalkotója, a magyar organikus belsőépítészet, bútortervezés különös, szürrealizmusba hajló, egyéni hangú mestere lesz.

Bútorlényeivel nem berendezi, hanem benépesíti, dramatizálja a belső tereket. Az ő ülőbútorai díszítik többek között Makovecz Imre templomait, a budapesti, Farkasréti temető ravatalozóját, a magyar zenei oktatás egyik fellegvárát: a kecskeméti Kodály Intézetet, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületeit.

Mezei Gábort 1994-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben Érdemes Művész címmel tüntetik ki. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

P. Benkő Ilona keramikusművész ((Székelykeresztúr, 1937. április 29. –) a budapesti Iparművészeti Főiskola kerámia szakos hallgatójaként 1961-ben diplomázott. 

1965 és 1981 között tíz építészeti megbízatást teljesített és a korabeli hazai műkereskedelmi hálózat (Iparművészeti Vállalat, Képcsarnok) számára 1970-ig készített lakberendezési dísztárgyakat. Ezután az önálló, független kísérletezés útját választotta – a kerámiaművészetben formálódó technikai lehetőségek feltárása és művészi kifejezőeszközként való alkalmazásuk vezérelte alkotómunkáját. 1964 és 2016 között számos hazai és nemzetközi kerámia szimpóziumnak volt a résztvevője (Gmunden, Siklós, Cardiff, Kecskemét, Hódmezővásárhely). 1964-ben létesített saját műhelye mellett 1982-től a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió és 1998-től a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központ meghívására valósította meg az elképzeléseit.

125 éve, 1900. január 14-én született Barcsay Jenő (1900-1988) festőművész, egyetemi tanár, festőgenerációk mestere, a 20. századi magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja.
Kiállításai közül talán a legnagyobb sajtóvisszhangot az 1982-es műcsarnokbeli tárlata váltotta ki. Az itt kiállított, a kritikusokat és a közönséget is erősen megosztó, végletekig redukált fekete képek emléke indította Sturcz Jánost is tanulmánya megírására. Az életműben elmélyedve hamarosan világossá vált számára, hogy ezek a művek csak látszólag hasonlóak a kortárs nyugati radikális monokróm absztrakt vagy konkrét festészet alkotásaihoz. Gyakorlatilag értelmezhetetlenek a nélkül a belső festői-szellemi folyamat nélkül, amelyen Barcsay a húszas évektől keresztülment, s amelynek eredményeként oueverjében különös módon folytonosan váltakoztak a sötét és világos periódusok. A szerzőt ez a felismerés késztette arra, hogy ha nem is a klasszikus művészettörténeti monográfia módszerével, hanem csak ezt az egy szálat kiemelve a sötét és világos metaforikus jelentéseinek változásait követve vizsgálja meg Barcsay teljes életművét.
Izgalmas, ahogy Sturcz műcentrikusan, a műalkotásokon keresztül tárja az olvasó elé Barcsay szellemi és lelki, spirituális váltásait, olykor az aktuális kánon igaznak vélt értékítéleteit cáfolva. Teszi mindezt azzal a nyíltan vállalt szándékkal, hogy Barcsay Jenő (el)ismertségének és megbecsültségének utóbbi évtizedekben tapasztalható visszaesését megállítsa, életművének hazai és nemzetközi jelentőségére felhívja a szakma és a szélesebb közönség figyelmét.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően. Az Iparművészeti Főiskolán szilikátipari tervező diplomát szerzett 1975-ben, ezután önálló műhelyt rendezett be győri műtermében, majd 2007-ben megnyitotta a Hefter Galéria és Stúdiót Pannonhalmán. Az 1980-as évek közepétől készült ólmozott üvegablakainak absztrakt formakultúrája és geometrikus ábrázolásmódja egyedülálló a kortárs üvegművészetben.
Építészeti üvegkompozícióinak középpontjában a narratív tartalom megjelenítése helyett az anyagban testet öltő fény transzcendens természete áll. Üvegablakai számos egyházi, köz- és magánépületben láthatók. Egyéni művészi kifejezésmódjában modernista, a szakma gyakorlásában tradicionalista. Az üveg és fény találkozásából születő expresszív képvilága az ellentétes dinamizmusok feszültségében teremt harmóniát. Egyházi megbízásból készített muráliáin a vallás új megközelítésének vizuális megjelenítését valósítja meg, míg a magánés közmegrendelések teljesítésében a pszichikai expresszivitás képi világának alapkoncepciója. Dolgozott a Pannonhalmi Főapátság, a Mátyás-templom, az Országház és a Szegedi Dóm üvegablakainak megújításán és számos, Róth Miksához köthető ólmozott üvegablak restaurálásán. Szakmai tapasztalatát tanárként és galériavezetőként hivatásának tartja a következő generációk számára megőrizni és átörökíteni.

Hámory Judit Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész. Életművét az enteriőr fizikai és metafizikai tulajdonságainak kérdésfelvetései, és az azokra adható válaszok határozták meg. Alkotópályája két részre osztható fel a megbízások  jellege szerint. Az első korszak a ’60-as évek elejétől a ’70-es évek derekáig tartott, amikor legendás építészirodákban, a KÖZTI-ben, az IPARTERV-ben és a LAKÓTERV-ben dolgozott. A második korszak a ’70-es évek végétől a  rendszerváltozás és az ezredforduló időszakában bontakozott ki, amikor önálló belsőépítész tervezőművészként munkálkodott. A rendszerváltozásig három impulzus határozta meg munkásságát: a Dunakanyar, Makovecz Imre és az OTP. A Dunakanyar közelsége számos megbízást hozott a Perbálon élő belsőépítésznek Esztergomban és Szentendrén, a zalai művésztelepi előzmények Makovecz Imre mellett jelölték ki szakmai útját társtervezőként a Zalaszentlászlói Faluház megépítésénél, a rendszerváltozást megelőző legjelentősebb belsőépítészeti megbízását pedig az OTP-től kapta, Szolnokon. A ’90-es évek második felében két, merőben eltérő megbízói attitűd határozta meg belsőépítészeti munkáit: a konzumizmus és a szakralitás. A HUNGEXPO kiállítási pavilonjait tervezte éveken keresztül, a számára legnemesebb kihívást jelentő egyházi megbízatásait pedig az ezredfordulót megelőző években kapta. Életművének elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia 2017-ben levelező tagjává választotta.

Laczák Géza Ferenczy Noémi-díjas ötvös és fémműves iparművész olyan kiváló mesterektől tanult és nyert művészi inspirációt, mint a síkgeometrikus ábrázolás kiemelkedő magyarországi alakja, Lantos Ferenc festő, valamint a plasztikus formaképzésre generációkat oktató híres művésztanár, Rétfalvi Sándor szobrász. 1970–1975 között járt az Iparművészeti Főiskolára, ahol mestere, Engelsz József a második világháború utáni ötvös nemzedék egyik legnagyobb hatású tanára volt. Laczák Géza egyéni kifejezésmódja és stílusa már a főiskolai diploma megszerzése után megmutatkozott, eltávolodott az Engelsz-stílustól, hogy nonfiguratív és neokonstruktivista formavilágban alkossa meg autonóm kisplasztikáit és használati tárgyait,
valamint az építészeti beruházásokhoz kapcsolódó fémműves munkáit. Érett művészi látásmódja a nyolcvanas évek végére alakult ki, amikor az anyagkísérletezések következtében rátalált egyéni stílusára, amelynek két meghatározó jellemzője van. Egyfelől a fémmegmunkálásban az úgynevezett rogyasztásos eljárással alakít ki gyűrt fémfelületeket, és a lánggal történő fémszínezéssel teszi egyedivé a tárgyak megjelenését. Másfelől absztrakt kompozícióit allegorikus gesztusokkal ruházza fel, ezáltal fémműves tárgyai önálló szobrokként rendelkeznek művészi tulajdonságokkal. A rendszerváltást követően belsőépítészekkel együttműködve fordult a modern dizájnszemléletű tárgyalkotás felé. A kétezres évek óta alkotópályája legtermékenyebb időszakát éli. Anyaghasználatára szinte kizárólagosan jellemző a rozsdamentes acél és a sárgaréz annak érdekében, hogy ellenpontozó fénykezelést és kontrasztos felületi textúrákat érjen el.Az ötvösművészetet megújító munkássága elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia 2014-ben levelező, 2022-ben rendes tagjává választotta.

Bakos István Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikust a pályája első szakaszában készített, elsősorban színházi és filmes tematikájú plakátjainak rajzossága és festőisége – egy különleges betűkultúrán alapuló egyéni tipográfiai felfogással kiegészülve – tették a megújuló magyar plakátkultúra jeles alakítójává. Pop-art korszaka után a szürrealisztikus, expresszív, szimbolikus megközelítések alkotásai fő jellemzői. Kiadványszerkesztőként, -tervezőként a hetvenes évek végétől a fénykép újszerű alkalmazásának lehetőségeit kutatta, s ő lett az egyik legkiválóbban fotografáló tervezőgrafikus, elsősorban külföldre kerülő, külkereskedelmi vállalatok megrendelésére készített naptárok, prospektusok tervezőjeként.

A rendszerváltozást követően a folyóirat tervezésben és reklámügynökségek tanácsadójaként az óriásposzter-készítésben alkotott maradandót. Reklámfilmeket írt, rendezett. 2008-tól a Magyar Plakát Társaság tagjaként, a meghirdetett tematikák alapján érzékeny munkái születnek, melyekben hangsúlyt kap szűkebb és tágabb környezete iránt érzett felelőssége.

FORINTOS KÁLMÁN 1940-ben született Szombathelyen. 1954–1958 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban bútorműves szakon tanult, Basilides Sándor osztályában. Az érettségi mellé intarziakészítő szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1958–1963 között a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakos hallgatója, mestere Dózsa Farkas András volt.1963-tól önálló tevékenységet folytatott, elsősorban iparvállalatoknak tervezett különféle beruházási eszközöket, finommechanikai termékeket. Közel 400 megbízás eredményes teljesítése fűződik a nevéhez.

Pályafutása során többször részesült rangos szakmai elismerésben, 1996-ban Ferenczy Noémi-díjat kapott. A kilencvenes évektől elsősorban grafikai tervezéssel foglalkozott, majd a hadimakettezés felé fordult.Nemzetközi szinten elismert, kimagasló tevékenységért 2009-ben életműdíjjal tüntették ki. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 

Cserny József (Diósgyőr, 1939 – Budapest, 2009) Kossuth-díjas ipari tervezőművész, Munkácsy-, Dózsa-Farkas-, Csonka János-díjas érdemes művész 1962-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. A monográfiában Hidvégi János közlekedési szakmuzeológus tanulmánya és Lelkes Péter iparművész Csernyvel készült interjúja bemutatja a magyar dizájn egyik vezető egyéniségének pályaképét és az ipari formatervezésről vallott nézeteit, Keserü Katalin művészettörténész dolgozatában Csernyi József szimpóziumszervező tevékenységéről, a Zsennyei Műhely megalapításáról ad átfogó képet.

A kismonográfia, a sorozat többi részének megfelelően, egyben album is, hiszen a kötetben egy katalógus mutatja be az életmű legfontosabb alkotásait. A könyv végén lévő Függelékek pedig adatszerű áttekintést nyújt az életút fontos állomásairól.