Termék listázás

Hültl Dezső (1870–1945) építész, műegyetemi tanár alkotásai ma is meghatározzák Budapest városképét, az Erzsébet híd pesti hídfőjének két oldalán található neobarokk épületek: a Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház együttes vagy a Belgrád rakpart 27. szám alatti többemeletes lakóház. Nemcsak mint tervezőt tartották számon a szakmában, hanem mint oktatót is: több mint négy évtizeden át vállalt kiemelkedő szerepet az építészhallgatók képzésében.  Az életműve szemléletes példája a stílusok közötti átmenetnek. A könyvből megtudhatjuk, hogyan jutott el Hültl a szecessziós motívumokat is alkalmazó neobarokk építészettől a leegyszerűsített, lecsendesített historizáláson át a „konzervatív haladásig”.

Hauszmann a magyarországi építészoktatás egyik megteremtője, nagyhatású professzor, akinek keze alól a századforduló különféle stílusáramlatainak legjelesebb képviselői kerültek ki. Műtermében a korszak sok hírnevessé vált építésze nyert szakmai képzést. A dualista monarchia reprezentatív középületeinek tervezője: az ő rajzasztalán született meg a Kúria (ma Néprajzi Múzeum), a New York-palota terve, és az ő nevéhez fűződik több korszerű épülettípus megalkotása, közöttük a pavilonos rendszerű kórházaké. Fő műve a XIX. század végének a Parlament mellett legjelentősebb építkezése, a budai királyi palota, amely a Parlamentéhez hasonló igényességgel készült, amit azonban ma már csak fényképeken tanulmányozhatunk.

 

Gerlóczy a két világháború közötti formavilág egyik meghatározó alakjaként, a modern kórháztervezés szakértőjeként jelentős életművet hagyott hátra, emellett a Magyar Képzőművészeti Főiskola építészettörténet- és városesztétika-tanáraként is tevékenykedett. Frissen végzett építészként, különös ihletettségtől vezérelten megmentette Csontváry Kosztka Tivadar pusztulásra ítélt festői hagyatékát, majd több mint ötvenöt éven keresztül fáradhatatlanul küzdött a képek fennmaradásáért, elismertetéséért és méltó helyre kerüléséért.

Fodor Gyula (1871–1942) a 19. század utolsó éveiben építész vállalkozóként kezdte pályáját, első önálló tervezői megbízásait a 20. század elején kapta. 1903 és 1914 között – amikor a bérházépítés virágzó korszakát élte – több mint negyven, többnyire szecessziós stílusú bérház valósult meg tervei nyomán a fővárosban.Legismertebb alkotásai a Hajós utcában álló Napóleon-udvar, a Nagymező utcai Ernst-bérház és a két főbejárattal rendelkező Arany Sas-udvar az Üllői út elején. Budapest utcáin járva könnyen beazonosíthatjuk az általa tervezett épületeket: a magasba nyúló, tört vonalakkal lezárt vagy háromszögű oromzatok mellett bérházait az igényesen kiképzett és gazdagon díszített előterekről és lépcsőházakról lehet megismerni.

Guzsik Tamás (1947- 2002) építészettörténész a Budapesti Műszaki Egyetem legendás tanára volt, akinek szellemiségén több építésznemzedék nevelődött. Noha tudományos eredményei is ismertté tették, nevéhez elsősorban az építészettörténeti oktatás pedagógiai reformja köthető. Tömegeket vonzó előadásai által elérte, hogy a diákok ne csak információkat halmozzanak fel, hanem értsenek is, mégpedig a szakma szeretetéből fakadóan. A hazai építészettörténet és templomépítészet oktatásáért tanártársaival szemben is konfliktusokat vállalt egy olyan politikai rendszerben, amely mindkettőre ellenséges gyanakvással tekintett. Törekvéseit siker koronázta, különös tekintettel azokra a rendszerváltás után épült templomokra, amelyek ösztönzésére öltöttek hagyományőrző karaktert. Guzsik a középkor, ezen belül az örmény és a pálos szerzetesrendi építészet elkötelezett kutatója volt, de hagyatékához tartozik a kortárs liturgikus építészet kutatása és oktatása is. Ezt a könyvet egykori kollégái, tanítványai és szellemiségének örökösei írták.

Czigler Győző a dualizmus korának sokat foglalkoztatott és befolyásos építőművésze.  A konzervatív irányt képviselte, a neoreneszánsz formavilág mellett egész életműve során kitartott, ugyanakkor az 1890-es évektől a neobarokk, a századfordulótól pedig a bécsi szecesszió egyes motívumai is feltűntek művein. Jelentős állami és egyházi megbízásokat teljesített, a történelmi Magyarország területén iskolák, templomok, törvényszéki paloták, egyéb köz- és lakóépületek sora dicséri keze munkáját. Fiatalon, ötvenöt évesen hunyt el, s félbehagyott terveit – köztük a fő műveként számontartott Széchenyi fürdőt – már irodavezetője, Dvořák Ede és barátja, Gerster Kálmán véglegesítették. 

Baumhorn Lipót (1860–1932)  26 zsinagógát tervezett, melyek közül 22 fel is épült. Pályája kezdetén lerótta tiszteletét elődei előtt keleties és historizáló alkotásaival, és a német alaprajzi- és kupolatípus adaptálásával megalkotta sajátos szerkezeti prototípusát. A századforduló csúcsműve Szeged neológ zsinagógája volt, melynek épületornamentikája beszédes szimbolizmust rejt. Önálló, a magyaros szecessziót a modern funkcionalitással ötvöző stílusára ezt követően talált rá a ceglédi, az újvidéki és a Budapest Dózsa György úti zsinagógák tervezésekor. Világi épületeivel együtt életműve közel 90 alkotásból áll; a főváros mellett Szegeden, Temesváron és Újvidéken székházak, lakó- és bérpaloták fémjelzik nevét.

Bálint Zoltán (1871–1939) és Jámbor Lajos (1869–1955) a millenniumtól az első világháborúig terjedő „hosszú századforduló” egyik legsikeresebb építészpárosa volt. Harminchárom és fél évig dolgoztak együtt az 1897-ben alapított Bálint és Jámbor társas cégben. Már a legelső években jelentős megrendelésekhez jutottak: pályázati nyertesként ők tervezték – mint a Lechner Ödönt követő nemzedék tagjai – a szecesszió magyar változata egyik legszebb példájaként számontartott szatmári Pannónia Szálló és Vigadót, valamint több elegáns budapesti nagypolgári villát, városi bérházat. Az 1900. évi párizsi világkiállítás történelmi pavilonjára kiírt pályázat elnyerése, a tizenhét tematikus csoportkiállítás installációjának megtervezése, majd mindezek megvalósítása világraszóló sikert aratott. Az ezt követő időszakban az épülettervezési megbízásokkal együtt számos enteriőrtervezői feladatot is kaptak.

Építészi munkásságuk csúcspontja Hajdú vármegye késő szecessziós, erős szimbolikát sugalló székháza Debrecenben. . Az építészpáros tervei alapján a történelmi Magyarországon több templom és oktatási intézmény épült föl Nagybányától Budapesten át Liptószentmiklósig – ezek az épületek az eredeti rendeltetésüknek megfelelően ma is hitéleti, illetve oktatási célokat szolgálnak.

A kötet egy művészcsalád három generációjának öt tagját mutatja be, akiknek egymással öszszefonódó alkotótevékenysége közel egy évszázadot fog át az 1870-es évektől az 1960-as évtizedig. Kallina Mór, Árkay Aladár és Árkay Bertalan építészek voltak, a másik két családtag is az építészethez kapcsolódó művészeti ágban alkotott: Árkay Sándor műlakatosként, Árkayné Sztehlo Lily pedig üvegablak-tervezőként. Munkásságuk elsősorban Budapest építészeti örökségét gazdagította, de műveikkel számos kisebb-nagyobb hazai településen is találkozhatunk. 

A segédlet a Környezetmérnöki alapismeretek c. tárgyhoz íródott, nappali BSc. építőmérnökhallgatók részére. A fejezetekben a fontosabb tudnivalók, alapismeretek vannak összefoglalva, melyeket a munkájuk során és az életben is hasznosítani tudnak majd. A fejezetk lényegre törő témakifejtésekből állnak, követve a környezeti elem ismertetése - lehetséges szennyezése - szennyezések fajtái - védekezés, kármentesítés - felépítést, befejezve a vonatkozó jogi szabályozással, ami a számos vonatkozó törvény és rendelkezés közül csak a legfontosabbakra tér ki.