Termék listázás

Toroczkai Wigand Ede munkásságának fénykorát székelyföldi munkái jelentik. Sokoldalú tehetség: bútortervező, belsőépítész, építészgrafikus, színes ablaktervező (pl. marosvásárhelyi Kultúrpalota). Kiindulópontja a belső világot megfogalmazó enteriőr. A helyi paraszti építészet ihlette, ebből kialakított egy puritán, modernistának ható formanyelvet, később pedig historizáló elemekkel díszítette épületeit. Organikus szemlélete miatt a napjainkban újraértékelt modernizmus egyik hazai alapítójának tartják.

Szkalnitzky Antal (1836–1878) az 1860-as és 70-es évek Magyarországának egyik legjelentősebb építészegyénisége volt. Első magyarként a berlini Építészeti Akadémián végezte felsőbb tanulmányait. Részt vett a Magyar Tudományos Akadémia palotájának tervpályázatán, majd építésének egyik irányítója lett, s a nem egészen harmincéves ifjút az intézmény tagjai sorába választotta. 

Nagyszámú monumentális –neoreneszánsz – épület tervezésére a kiegyezés utáni konjunktúra adta meg neki a lehetőséget, Budapesten a Duna-parti Thonet-udvar és a Hungaria Nagyszálló, a Főposta, a Nemzeti Múzeum mögötti palotanegyed több épülete, az Oktogon tér négy háza és a régi Nemzeti Színház épületegyüttese létesítésére. Ő tervezte az Egyetemi Könyvtárat is, a korabeli főváros egyik legreprezentatívabb középületét.  

 Szkalnitzky Antal a szakmai közélet fontos személyisége, ő indította  el többek közt Hauszmann Alajost. 

Steindl Imre elsősorban az Országház tervezőjeként ismert. E hatalmas alkotással az egyetemes építészet történetébe is beírta nevét. Steindl Imréről eddig nem készült összefoglaló jellegű munka. A könyv elsőként kísérli meg tevékenységének egészét részletesen és arányosan bemutatni.

Schulek Frigyes (1841-1919) neve általában csak a Mátyás-templom és Halászbástya építészeként ismert. Származása, személyisége és életútja kicsit homályban van csakúgy, mint a többi alkotása. Mozgalmas diákévei után, majd a budapesti Műegyetemen eltöltött egy év után a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Itteni legnagyobb hatású professzora, a bécsi Stephansdom építőmestere, Friedrich Schmidt elkísérte pályája nagy részén, hiszen a Mátyás-templom három évtizedes restaurálása alatt is többször kikérte tanácsát.
 

Schmahl Henrik (1849–1912) a késő historizmus és a századforduló építészeti bőségében képes volt olyan egyéni stílusú épületeket alkotni, amelyek beivódtak egy nagyváros köztudatába, fogalmakká váltak. Az Uránia és a Párizsi udvar mellett az általa tervezett bér- és üzletházak között jó néhány jelentett valamilyen szempontból újdonságot. Megépítette az első öntöttvas vázszerkezetes épületet az országban, és az első ötemeletes lakóház is az ő nevéhez fűződik.  

Sándy Gyula (1868–1953) a dualizmus és a két világháború közötti időszak egyik igen termékeny építésze volt. Népszerűségét többek között annak is köszönhette, hogy mérnökként számos technikai újítás alkalmazásával költséghatékonyan tervezett.

Az építőművész már fiatalon egyéni stílust alakított ki. Felvidéki kirándulásai alkalmával látott várak hatására hamar kialakult benne a középkor iránti vonzalom, amelyet egyetemi tanulmányai alatt tanárai, Steindl Imre és Pecz Samu tovább mélyítettek benne.

Korai épületeit az észak-német téglagótika hatására nyerstégla homlokzattal tervezte, melyen a népi építészet mintájára számos faragott fa elemet is elhelyezett. A századfordulón a szecesszió magyaros változatát követte, majd a Foerk Ernővel való együttműködése után társának tégladíszekkel játszó stílusát vette át.  Fő művének a Budai Postapalota tekinthető (1923–1926).

Építészetén kívül tanári munkássága is kiemelkedő, negyven éven keresztül oktatott építészeket a Felső Építő Ipariskolában, majd a Műegyetemen.

Rimanóczy Gyula (1903-1958)  a húszas évek második felében indult pályája,.
Modernista fordulatát Rimanóczy az 1930-as Négy evangélista-templom tervével hajtotta végre, s egy évre rá már tervezte a két világháború közötti szakrális építészetünk egyik fő művét Pasaréten, a Páduai Szent Antal ferences templomot.
Modern villái - mások mellett a Bányász, Szakáts, Szél és Horváth családok számára a fővárosban és Debrecenben - középületeivel egyetemben, mint a Dob utcai Postapalota vagy a Mester utcai OTI rendelőintézet, mértékadó művei a klasszikus modern architektúránknak.
Hazánk újjáépítését egy újabb történelmi kataklizma után (1945) a modernizmus kiteljesedésének reményében gondolta megvalósítani az építész szakma.
Az ország szovjetizálódása azonban hatalmi szóval uralomra juttatta a szocialista realizmus primátusát, ami formai oldalról a neoklasszicizmus felmelegítését jelentette. Rimanóczy maradandót alkotott ebben a kényszerhelyzetben is: Győr iparitanuló iskola, a Műegyetem R- épülete a Duna parton. Korai halála megakadályozta a modernitás szellemét újrateremtő alkotói periódusának kiteljesítésében. 

Pollack Mihály, a 19. század első felének legjelentősebb magyarországi mestere, sok szempontból kora rendkívül jellegzetes alakja. Életútját végigkövetve tanúi lehetünk a Magyarroszágon munkát és megélhetést kereső, s végül hazát is találó, elmagyarosodó német polgár sorsának; megfigyelhetjük azt a folyamatot, amelynek során az építészet területén nálunk is végleg szétválik az iparos és a művész, az építőmester és az építész, a muarius és az architectus munkája és a feladatköre; s Pollack építészi tevékenysége nyomán az újkori Magyarország egyik legfontosabb, felemelő – s talán legszebb – korszakának, a reformkornak levegőjét is megérezhetjük. 

Pecz Samu (1854–1922) építész, műegyetemi tanár, a historizmus kiemelkedő alakja, számos emblematikus műve a mai napig meghatározza Budapest építészeti összképét. Legismertebb munkái a Szilágyi Dezső téri református templom, a Központi Vásárcsarnok, a műegyetemi épületek, köztük a könyvtár, az Üllői úti tisztviselőház vagy az Országos Levéltár, de nem csak Budapesten valósultak meg tervei, a Monarchia Magyar Királysághoz tartozó távolabbi területeiről is bőven kapott megbízásokat.

Építészetét sajátos formanyelv jellemzi, néhány neoreneszánsz stílusú műtől eltekintve egész alkotó korszakára a középkori történeti elemek használata, illetve sajátos vegyítése a jellemző. 

Pákei Lajos százhetven éve született Kolozsváron. Budapesten, Münchenben és Bécsben véglegesítette felkészülését az építészi pályára, melynek első állomása szülővárosa főmérnöki állása volt. Az ő tervei szerint készült Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobrának talapzata. Tervei nyomán számos intézményi és magáncélú épületet emeltek Kolozsváron, főúri lakokat, villákat Erdély-szerte. Pákeit megannyi templomtervezése révén az unitárius liturgia által igényelt centrális térszervezés erdélyi úttörőjeként tartjuk számon, s Erdély nagyjait idézik az általa tervezett emlékhelyek, köztük több, a Házsongárdi temetőben található síremlék. A békeidőbeli kolozsvári városkép kialakítása mellett a kincses város múltjának a megismertetésében is sokat köszönhetünk neki; kolozsvári műemlékfelmérései, az általa megőrzött épületelemek a magyar reneszánsz építészettörténet mai napig fontos dokumentumai.