Termék listázás

Nyiri István (1902–1955) és Lauber László (1902–1953) a két világháború közötti modern magyar építészet kiemelkedő alkotópárosa volt. Több mint tíz éven át vezettek önálló irodát a fővárosban, számos bérház, bérvilla és középület megvalósulása fűződik a nevükhöz.

A két építőművész pályája a Wälder-irodában keresztezte egymást, ahol tanulmányaik utáni gyakorlati éveiket töltötték. Habár önállósodásuk után a modern építészeti irányzatokban teljesedtek ki, a professzor irodájában tanult hagyománytiszteletet és kompromisszumkészséget kiválóan építették be tervezői gyakorlatukba.

 A kötet részletesen feltárja a dualizmus korának építészoktatásában jelentős szerepet betöltő, rendkívül nagy műveltséggel, valamint kiterjedt hazai és külföldi kapcsolatrendszerrel bíró, ugyanakkor személyiségében szerény és hazája iránt elkötelezett Nagy Virgil (1859–1921) építész és műegyetemi tanár életművét. Nagy Virgil a Királyi József Műegyetemen Steindl Imre építész tanársegédjeként tett szert kiváló „műtörténeti” ismeretekre. Főként a szakrális építészet nemes feladata ihlette meg, e munkáit tartotta fő műveinek. A monográfia részletesen szól világi építészeti alkotásairól is.

Meinig Arthur a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének termékeny építésze, aki szülőföldjéről és tanulmányainak helyszínéről, Szászországból érkezett Bécsbe, ahol a színház- és palotaépületeiről híres építészpáros, Fellner és Helmer irodájába került. Az ő egyik főúri megbízásuk, a budapesti Károlyi-Csekonics-palota révén érkezett Budapestre, ahol letelepedett és a következő két évtizedben a magyar arisztokrácia legkedveltebb tervezőművésze lett. Mágnásépítészként emlegették korában, paloták és kastélyok specialistája volt. Irodájából kerültek ki a Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete) és a tiszadobi Andrássy-kastély tervei, melyek további jelentős arisztokratikus megbízásokhoz juttatták. Reprezentatív városi építkezésein gyakran fordult a barokk és rokokó formái felé, míg vidéki főúri házain a Loire menti kastélyok stílusát részesítette előnyben. Az addig historizáló stílusban alkotó építész élete utolsó szakaszában, az 1900 körüli években néhány jelentős szecessziós alkotással gazdagította architektúránkat.

A magyar építészettörténet kiemelkedő egyéniségeit bemutató sorozat eme darabjának fókuszában Medgyaszay István áll. A  könyv a magánemberi és a szakmai életpályát egyaránt részletesen bemutató résszel kezdődik, majd ezt  követően válogatást olvashatunk az építész műveiből, írásaiból és műveinek áttekintő jegyzékét tanulmányozhatjuk. 

A  könyv a magyar építészettörténet talán legjelentősebb, máig érzelmi viharokat kavaró személyiségéről kíván minden eddiginél teljesebb képet adni.A nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű "magas művészeti" stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül.

Lajta Béla a magyar építészet legnagyobb újítója. Másfél évtizedes pályája korszakokat ível át, szüntelenül megújuló építészetével a historizmustól jutott el az expresszionista funkcionalizmusig. Tevékenységével kortársainál erősebben kötődött az európai stílusváltozásokhoz, s a nemzeti építészet ideálja iránti elkötelezettsége mellett is meghatározták pályáját külföldi építészekhez fűződő kapcsolatai. A nagy kivétel Lajta számára Lechner Ödön, a mester, a példakép, a munkatárs, aki kezdetben formát adott a nemzeti építészet iránti elhivatottságának. 

Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja. Munkái a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Váci utcai Philanthia virágüzlet kirakata vagy az egykori tisztviselőtelepi főgimnázium a Hungária körúton. Életművében nemcsak a neobarokk formák jelennek meg, hanem a szecesszió egyik jelentős európai irányzata, a korai Jugendstil is. A hazai élővilágból válogatta a növénymotívumokat és állatalakokat, ennek legszebb példái: saját villája a Városligeti fasorban, az Aulich utcai Walko-ház és a Munkácsy utcai Sonnenberg-ház. 1906 és 1908 között együtt dolgozott Lechner Ödönnel, akinek egyedi motívumvilága számos alkotást inspirált. Jelentősége nemcsak megvalósult tervein keresztül bontakozik ki, az ő kezdeményezésére változtatták meg az építészeti pályázatok szabályzatát, gyorsabbá és korrektebbé téve a pályaművek elbírálását.

Aligha van olyan magyar építész, aki Kós Károlyhoz hasonló mértékben élte volna meg, élte volna át a huszadik század viszontagságait. Az aranykor kellős közepén született, egy soha nem látott fejlődés lázában égő országban nyílt ki szeme a világra, és adatott még neki idő alkotásra az első világháború előtti boldog békeidőkben. 

 

Korb Flóris (1860-1930) és Giergl Kálmán (1863-1954) az elsők között közvetítették a nyugat-európai új művészi impulzusokat, s fogékonyan reagáltak a korszak meghatározó, új szerkezeteire. Művészetük a historizmus és az új áramlatok sajátos, személyes karaktert hordozó ötvözete, ami az építészetükre leginkább jellemző időállóságot, maradandó érvényességet biztosította munkáik java részének. Mindketten Németországban tanultak, majd Hauszmann budapesti irodájában találkoztak össze. A budai királyi palota együttesének kiegészítéseképpen terveik szerint alakították át József főherceg Szent György téri palotáját, s részt vettek a pesti Törvényszéki palota, a New York-palota, a Kúria megalkotásában is. 1894-ben nyitott közös irodájuk a századfordulós építészet legkitűnőbb műhelyei közé tartozott. Számos kórházi együttest terveztek, ismertebb épületeik Klotild főhercegasszony két bérpalotája és a Zeneakadémia. 

Komor Marcell és Jakab Dezső a lechneri nemzeti stílus legnagyobb hatású és - társadalmi, földrajzi értelemben egyaránt - legszélesebb hatókörű képviselői. A századfordulóra jellemző módon közösen alkotó építészpáros teljességében mindeddig dokumentálatlan életművét többéves és több országra kiterjedő kutatómunkával gyűjtötte egybe a szerző, újabb fehér foltot tüntetve el a hazai építészettörténet térképéről.