logo

A TERC V.I.P. program support támogatása!

A 2016. március 1-én meghirdetett support támogatás feltételei 2017. június 1-től véglegesen megváltoztak.

 

Programrendszereink értékesítésével egy időben a szoftverek használatának elsajátítását is igyekszünk minél szélesebb körben elősegíteni (support). Kezelési leírásokkal, útmutatókkal, képzésekkel, oktatásokkal, illetve a havonta megtartott nyílt napok és nem utolsó sorban telefonos segítségnyújtás útján.

 

Új vásárlás esetén több éve egy fő részére térítésmentes az egynapos alapoktatásunk, mert meggyőződésünk, hogy az a jó ügyfél, aki tudja is használni a programot és nem csak az, aki megvásárolta.

 

Vállalkozásunk kiemelt fontosságúnak tekinti az oktatás és a folyamatos ügyfélszolgálat biztosítását, amelyet már a nagyszámú felhasználói kör miatt négy munkatársunk lát el, munkanapokon 8-16 óra között.

 

A TERC Kft. a lehető legtöbb figyelmet arra fordítja, hogy partnerei mindig a legfrissebb adattárral, programverzióval dolgozhassanak. Cégünk adattárfejlesztési, programértékesítési és ügyfélszolgálati munkatársai mindent megtesznek azért, hogy Önök a vállalkozásuk számára legjobb módon, a lehető legrövidebb idő alatt programrendszereinkkel naprakész költségvetéseket készíthessenek. Szeretnénk segítséget nyújtani a program telepítésében, használatában, illetve bármilyen felmerülő probléma megoldásában. Ehhez azonban elengedhetetlen a programrendszerhez tartozó frissítés megvásárlása, mivel a számítástechnika gyors fejlődésének köszönhetően nem tudjuk garantálni a régebbi programrendszereink megbízható működését, illetve amennyiben olyan partnerétől kap költségvetést, amely már az új verzióval készült elképzelhető, hogy a régi programokon azokat nem lehet olvasni, tovább feldolgozni.

 

Az egyre növekvő és változó elvárásoknak megfelelve kénytelenek voltunk a support szolgáltatásunkat átszervezni. Továbbra is az a célunk, hogy emeljük szolgáltatásaink színvonalát. Ehhez komoly átalakításokra, változásokra volt szükség!

 

Megszüntettük a TERC V.I.P. előtti (2009.) programok (KING, KIVI és VIKING) teljes körű supportját (már külön előfizetés sem létezik a supportra!), valamint ezen programrendszereknél a hardverkulcsok USB-re történő cseréjét is.

 

 Térítésmentes a support az alábbi felhasználóknak:

  • A programrendszerek új felhasználóinak a vásárlástól, a folyamatosan upgradelő (aktualizáló) partnereinknek az utolsó frissítéstől számított egy évig valamennyi support támogatásunkat térítésmentesen biztosítjuk.
  • A TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer GOLD és SILVER Klubtagsággal rendelkező partnerei az érvényes klubtagsági év lejáratát követő év végéig az összes support támogatásunkat különdíj megfizetése nélkül vehetik igénybe.

 

Minden, az előzőekben fel nem sorolt esetben a TERC V.I.P. felhasználóink szolgáltatásainkat kizárólag térítés ellenében vehetik igénybe az alábbiak szerint:

 

  1. naptári évhez kapcsolódóan, éves support szolgáltatás keretében 20 000 Ft + áfa/éves díj megfizetése mellett, vagy
  2. irodaházunkban történő személyes megkeresés esetén az eltöltött időnek megfelelően (megkezdett félóránként 2 500 Ft + áfa), a helyszínen kiállított készpénzfizetéses számla pénzügyi teljesítése mellett tudunk segítséget nyújtani.

 

 Ingyenes szolgáltatásaink:

 

1. A Felhasználói kézikönyvet, térítésmentesen letöltheti az alábbi linken, vagy kinyomtatva 4 000 Ft + áfa áron megvásárolhatja.

2. A program használatának elsajátításához videósúgót is összeállítottunk, amelyet a videó bemutatók menüpont alatt tud megtekinteni.

 

 Support szolgáltatásaink:

 

1. Telefonos ügyfélszolgálat:

Jogosult partnereinknek az alábbi elérhetőségeken 8-16 óra között:

Paár Gyula                 422-2505       gyula.paar@terc.hu

Kuti Krisztina            422-2539       krisztina.kuti@terc.hu

Petra Krisztián           422-2540       krisztian.petra@terc.hu

Lázár András             422-2533       andras.lazar@terc.hu

 

2. Minden hónap első keddjén 9-15 óra között irodaházunkban nyílt napot tartunk.

 

3. Távoli segítségnyújtás a TeamViewer program segítségével. Ez esetben ügyfélszolgálatos kollégánk feljelentkezik a felhasználó számítógépére egy felhasználó által adott jelszó segítségével.

 

4. Webinar szolgáltatásunk keretében lehetőséget kívánunk nyújtani a költségvetés-készítő programcsomagjaink iránt érdeklődő új és valamint régi felhasználóink számára, hogy az internet segítségével otthonról, avagy munkahelyükről kényelmesen, a számítógép előtt ülve ismerkedjenek költségvetés-készítő programjainkkal, informálódjanak a TERC V.I.P. különböző verziói által nyújtott lehetőségekről.

 

5. A TERC Irodaházban – előzetesen egyeztetett időpontban – személyes supportot biztosítunk (nem térítésmentes felhasználóknak konzultációs díj ellenében, amelynek díja megkezdett fél óránként 2 500 Ft+áfa).

 

6. TERC V.I.P. Programrendszer térítéses oktatása:

I. modul – BRONZ  oktatásra  / 1 nap

I-II. modul – BRONZ-SILVER oktatásra / 2 nap

I-II-III. modul – BRONZ-SILVER-GOLD oktatásra / 4 nap

A képzések egymásra épülnek.

 

7. Helyszíni telepítés, oktatás (külön egyedi árajánlat elfogadása után).

 

Összehasonlító táblázat a support biztosításával kapcsolatban

A több mint 20 000 programfelhasználó észrevételei, javaslatai és saját elképzelésünk alapján folyamatosan fejlesztjük a programrendszerek tudását, megőrizve azok használhatóságát és egyben utat szeretnénk mutatni a jövő költségvetés készítési gyakorlatával kapcsolatban.

 

Ez évben szigorítottuk a segítségnyújtást azok számára, akik nem rendelkeznek frissített programrendszerrel vagy support szolgáltatással. Elsősorban mindenki számára javasoljuk a frissítések folyamatos megvásárlását, mivel az teljes egészében tartalmazza a support szolgáltatásokat is, valamint megkapja a legújabb programfejlesztéseket, és az aktualizált tétel és anyagadattárakat.

 

Igényelje munkatársaink segítségét!

scrollUp