logo

Árváltozások a TERVMásoldában 2019

Az utóbbi időszakban végbement változások, mint minden vállalkozásra úgy ránk is hatással vannak.

A számunkra legjelentősebb változást az elmúlt évben többszöri alkalommal bekövetkezett papírár emelkedést okozta. Minden papír alapanyag 20-30%-ot emelkedett, a nagygépes tekercsektől kezdve a bevonatos- és fotópapírokig.

A másik kedvezőtlen változás, hogy a nyomtatók festék és tonereinek ára is folyamatosan emelkedett az év során. Ennek egyik oka a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, de a megemelkedett logisztikai költségek és a gyártói áremelések is közrejátszottak.

Hosszú évek stagnálása után a gyártók a folyamatos munkaerőhiány miatt a szerviz díjakat is kénytelenek voltak emelni.

Igyekszünk mindent megtenni, hogy árainkat a legkisebb mértékben kelljen csak emelni, mindezt úgy, hogy az eddig megszokott kifogástalan minőség megmaradjon.

 Ahol lehetett, kerestünk új beszállítókat, új alapanyagokat. Sikeresen tudtunk szerződni a Canon-nal, így a poszter-plakát-fotó nyomtatás terén áttértünk Canon alapanyagokra –ezekben a szolgáltatásokban nem lesz áremelés.

A fekete-fehér tervrajz nyomtatást érinti a legjobban az áremelés, itt a legkisebb kategóriában (1-49 m2-ig) nettó 265 Ft/m2 alapár várhatóan 285 Ft/m2-re emelkedik.

Új árlistánk 2019. március 1-től lép életbe, főbb árainkat honlapunkon feltüntetjük, illetve kérésre részletes árlistát küldünk.

Bízunk benne, hogy áraink versenyképesek maradnak és a továbbiakban is számíthatunk megrendeléseikre!

scrollUp