Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) teljesen új szemlélettel több lényeges változást adott az építésgazdaságnak és a településképnek is. A korábbi „igazgatási jellegű” szabályozástól eltérően döntő változást jelentett, rendező elveként az épített környezet fogalma került bevezetésre, s történelmileg először kötődött össze a környezet ügye és az építés ügye.
Tekintettel arra, hogy magyar jogszabályban az épített környezet fogalma, illetve az épített környezet alakítása és védelme korábban nem került meghatározásra, szükséges volt, hogy a törvény szabályozási körébe tartozó ezen tevékenységek egyértelmű és deklaratív felsorolása, vagyis ezzel az építésügy definiálása.
A törvény az épített környezet egészét átfogta, ezért az építés „generál” törvényének vagy az építés „alaptörvényének” is szokták nevezni. Rendelkezései – társtörvényekben és kormányrendeletekben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel - kihatnak és alkalmazandók minden típusú és rendeltetésű építményfajtára is.
Nézzük meg részleteiben:
A fogalommeghatározásokkal is régi hiányt pótolt a törvény. Ezek a fogalmak alapjául szolgáltak – és szolgálnak most is - mind az általános, mind a sajátos építményfajták szabályozási környezetének.
A törvény ugyancsak teljesen új vonása volt, hogy a benne felsorolt követelmények az intézkedések tudatos, tervezett voltát; a környezet egészével szemben támasztott társadalmi érdekek és igények figyelembevételét; a környezeti, műszaki, használati, biztonsági és értékvédelmi előírások betartását és az eljárások, illetőleg intézkedések teljes nyilvánosságát és közösségi ellenőrizhetőségét emelte ki.
Az államigazgatási rendszer átalakulása (önkormányzati rendszer létrejötte) szükségessé tette, hogy a törvény egyértelműen és elhatárolható módon rögzítse az állami és az önkormányzati szervezetek feladatait.
Az állami feladatok körében az épített és természeti környezet alakítására és védelmére vonatkozó általános irányítási feladat- és hatáskörét a Kormány a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter útján látta el, hangsúlyozva, hogy az ún. sajátos építményfajták tekintetében, illetőleg az építés, mint ipari-gazdasági tevékenység irányításában más minisztereknek is jelentős feladataik vannak. Itt jelentek meg új tényezőként a feladatok irányításában és végrehajtásában szintén résztvevő centrális alárendeltségű területi szervek, melyek között megemlíthető a területi főépítészi szervezet is, mely jelenleg a területi közigazgatásban a megyei kormányhivatalok keretében működik.
A településrendezés – mint önkormányzati feladat - igen sokirányú tevékenység gyűjtőfogalma, mely lényegében a település területének megfelelő felhasználását és az ezzel kapcsolatos építkezést, ezek révén a kedvező településszerkezet és településkép kialakítását, továbbá a település működőképességét biztosító feladatok megvalósítását jelenti. A településrendezés Étv.-ben történő törvényi szintű szabályozása korszakalkotó jelentőséggel bírt, és azért volt rá szükség, hogy az egyetemes közérdekek és az egyéni érdekek összhangja érvényesülhessen, továbbá, hogy a fejlődés gyorsabb és kiegyensúlyozottabb legyen. Ugyanakkor a törvény törekedett az egyén minden szolgáltatásáért legalább a rendezettség, a jogbiztonság elmaradhatatlan ellenértékeit biztosítani.
Az emberi élet egyik elkerülhetetlen velejárója az építés, melynek során az ember erőteljesen beavatkozik a természetes környezet viszonyaiba. A településrendezés célja, hogy a benne meghatározott rendszer és módok szerint alakuljon ki az építéssel a település. A törvény ezért szabályozni kívánta a településrendezési viszonyokban az ingatlanok tulajdonosainak, használóinak, a településrendezési tevékenységet végző szervezeteknek a magatartását.
A törvény a tulajdonhoz való jog biztosítása mellett megfogalmazta a tulajdon társadalmi funkciójának elvét: a tulajdon a tulajdonos számára nem csak jogokat jelent, hanem kötelezettségeket is a tekintetben, hogy a tulajdon használata a közjót, a közérdeket kell, hogy szolgálja. A törvény ezért részletesen előírta, hogy a településrendezési tevékenység során mely elvárásoknak kell kötelezően megfelelni, és miként kell azok biztosítása érdekében eljárni.
Az Étv. kimondta, hogy a településrendezés csak akkor tud a gyakorlati igényeknek megfelelni, ha
- a település egész területére kiterjedő, alaposan átgondolt településfejlesztési döntésre (elhatározásra) támaszkodik, amely a település fejlődése szempontjából figyelembevehető minden tényezővel számol, ezért bevezette a településrendezési program, a településfejlesztési döntés (településfejlesztési koncepció) fogalmait.
- a településfejlesztési döntések a település jövőbeni fejlesztésének elgondolását, illetve az ezzel összefüggő prioritásokat foglalja magába (mit, mikor). Ez elsősorban nem műszaki, hanem településpolitikai dokumentum, amelynek kialakításánál - a széleskörűen értelmezett - természeti adottságok mellett a társadalmi, gazdasági, finanszírozási szempontoknak volt döntő szerepük.
- a településrendezés feladata a településfejlesztési döntések megvalósítása érdekében a legmegfelelőbb műszaki megoldások kimunkálása, helyi építési szabályzatba foglalása (hol, hogyan).
- meghatározza a településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények körét.
Az Étv. közvetlen hatálybalépését követő tapasztalatok alapján elmondható, hogy a maga korában (1997) politikai alapon telepített építésügyi hatósági rendszer az alábbi okok miatt nem vált be.
- állandóan változtak a kiemelt ügyek fajtái
- az építésügyi hatóságoknál a munkavégzés eszköz–feltételei hiányoztak (gépkocsi, számítógép, irodai helyiség, stb.)
- a jegyzői státusz ellentmondásai továbbra is megmaradtak,
- az önkormányzati érdekeltségekből adódó összeférhetetlenségi ügyekben továbbra is a Ket. kizárási szabályai alapján kellett eljárni (kormányhivatali kijelöléssel), ez pedig sok esetben lényegesen meghosszabbíthatta az engedélyhez jutást.
- a települések egy része nem tudta teljesíteni az építésügyi hatósági feladatkör ellátásához előírt követelményeket
- a megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkező, az ügyeket döntésre előkészítő köztisztviselő hiányában a jegyzőknek szakértőket kellett az eljárásokba bevonni, ami az adott esetben az eljárást igen megdrágíthatta (pl. nem volt elvárható egy jegyzőtől az építmény életveszélyességének megállapítása és ebből következően a szükséges intézkedések azonnali megtétele)
- a köztisztviselői fizetés annyira alacsony volt, hogy ennyi pénzért felsőfokú szakirányú végzettséggel és netalán még megfelelő gyakorlati idővel rendelkező személyt ilyen feladatkörre igen nehéz volt találni és meg is tartani.
- a fentiek miatt a vártakkal ellentétben megnőtt az állampolgári jogkövetés hiánya.
Sajnos a fenti problémák nagy része ma is fennáll az építésügyi hatósági tevékenység végzésében. Amíg ez a szakma nem élvez kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a társadalom részéről, addig az összeférhetetlenségeket és a korrupciót is nehéz megfékezni. Megoldást jelentene e területen, ha a Kormány végrehajtaná azon – kormányhatározatba is belefoglalt – elhatározását, miszerint állami építésügyi hatósági feladatellátást kell megvalósítani.
Végül az Étv. másik nagy horderejű újítása az építési folyamat teljes leszabályozása volt, és ebből is kiemelendő a kivitelezési folyamat „kódexbe” foglalása. A rendteremtés eszközei közül a legfontosabbak:
- a szakmagyakorlás (egyes építésügyi tevékenységek végzése) jogosultsági rendszerbe foglalása
- az üzletszerű gazdasági tevékenységként végzett építőipari kivitelezési tevékenység regisztrációhoz kötése
- az építésfelügyelet megerősítése, feladatainak kiszélesítése
- egységes szankciórendszer kialakítása
- az építési fedezetkezelés jogintézményének bevezetése
- a teljesítést igazoló szakértői szerv (TSZSZ) működésének bevezetése
- az építési helyszín birtokbaadásának a szerződésszerű teljesítéssel való összekötése.
- az építési napló, majd az elektronikus építési napló kötelező bevezetése
- feladatok, felelősségek rendszerbe foglalása
Elmondható, hogy a kivitelezéssel kapcsolatos szabályozási elemek oly sikeresek voltak és még ma is azok, mert a mai napig élnek és hatályosak, továbbfejlesztésük napirenden van és elmondható, hogy a feketegazdaság kifehérítésében, illetve a lánctartozás visszaszorításában jelentős szerepük volt és van.
