Nemrég megjelent a magyar–török építészeti kapcsolatokról szóló könyv török nyelven a YEM Kiadó gondozásában, ami a TERC gondozta a magyar kiadást alapul véve a török olvasók számára elérhetővé tette a kötetet.
A Magyarok tervlapjai Törökországban című könyv újabb, eddig feltáratlan területét mutatja be Törökország és Európa közös kulturális kötődéseinek, ezen belül kiemelten a 19–20. századi magyar–török építészeti kapcsolatoknak.
Az Oszmán Birodalom kései éveitől a köztársaság korai időszakáig számos magyar építész tervezett törökországi helyszínekre, amelyek – akkor is, ha nem valósultak meg – ezt a közös európai dimenziót, a német egyetemeken szerzett tudást, a magyar tervezői gyakorlatot és a török megbízói, illetve megvalósítói igényt tükrözik; ebben az összefüggésrendszerben az oda- és visszahatás a tudástranszfer speciális vetületeként értékelhető. A könyv bemutatja azt a katalizáló erőt, amely a meg nem valósult tervek magyarországi továbbgondolásával egyfajta gyűrűző hatásként érzékelhető. Így látta ezt a törökországi ösztöndíjas Kós Károly, aki Isztambul, a lenyűgözően szép város szabályozása és közintézményekkel való ellátása kapcsán vall erről: „A város ez, és nem egy város. (...) Meggyőződésem, hogy ezt a munkát nem végezheti el idegen ember, ezt a török építőtudománynak és művészetnek kell megcsinálnia”.
A könyv bemutatja azt a folyamatot, amely a török építészeti kultúrának az orientalista jellegű bemutatásától és felhasználásától a modern építészet elveinek alkalmazásáig ível.
Az itt közölt építészeti tervek és gondolatok, az építészeti kapcsolatok bemutatása ebben a rendezett formában soha nem került a nagyközönség elé, ami a témában jártas török és magyar kutatók közös munkájával jött létre.
(részlet Dr. Krähling János előszavából)
Könyvünkben sorra vesszük a magyar építészek törökországi terveinek legjellemzőbb példáit. Részletesen olvashatunk a 20. századi törökországi építészet szóba kerülő legfontosabb épületei létrejöttének körülményeiről és a részt vevő német építészek munkáiról – hiszen a német építészek munkássága nem csupán a korszak építészettörténeti kontextusának megértése céljából fontos, hanem amiatt is, hogy számos magyar és német mester között volt szoros munkakapcsolat. Itt Hillinger Ferenc és Bruno Taut példáját fontos kiemelni. A folyamat nem kizárólag egyirányú volt – a korszak török építészetének legismertebb alkotói: Sedad Hakkı Eldem és Zühtü Başar, valamint az oszmán örökséggel foglalkozó szakemberek, Ekrem Hakkı Ayverdi és İ. Aydın Yüksel magyarországi tevékenységét is bemutatjuk. A párhuzamos történetek közti eligazodáshoz a huszadik század közös magyar–török történetének metszéspontjait felsoroló idővonal nyújt támaszt.
(részlet Kovács Máté Gergő bevezető tanulmányából)
A könyv webshopunkban megvásárolható:
