logo

XXII. Nemzetközi Építészkongresszus TERC-könyvekkel

Idén is találkozhat könyveinkkel a kongresszuson!

Június 12-én, pénteken, Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány  csarnokában tartja az Artifex Kiadó a Magyar Építőművész Szövetséggel közösen az idei, immár huszonharmadik Nemzetközi Építészkongresszust. Témája: POSITIONS FROM THE GULF AND BEYOND – ÁLLÁSPONTOK AZ ÖBÖLBŐL ÉS AZON TÚLRÓL.

Húsz éve futott ki a spanyol boom, majd lecsengett a portugál minimalizmus, hogy az anyagközpontú svájci építészet és a pragmatikus holland jöjjön divatba. Közben a japán, a szlovén, a skandináv építészet folyamatosan a csúcson volt. 

Most pedig itt a legfrissebb regionalista irányzat: az Öböl-országok kritikai építészete, a csillogó, globalista, „flashy” építészet ellenpontja. A fiatalok 2010-ben emelték fel szavukat a befektetők mindenhatósága ellen, ekkor volt, hogy egy fiatal lány, Noura Al-Sayeh vezetésével az apró Öböl-állam, Bahrein forradalmi kiállítással jelentkezett a Velencei Építészeti Biennálén: „Reclaim”, azaz „visszahódítás” néven nem a tengertől, hanem a befektetőktől kívántak visszahódítani parti területeket a közösségek javára – és Arany Oroszlánt nyertek. Az öbölmenti országok, amelyek nevét tavasszal leginkább úgy hallottuk emlegetni, mint az iráni rakéták célpontjai – Bahrein, az Emirátusok, Katar, Kuvait, Szaúd-Arábia, Omán – lassan ráeszméltek arra, hogy van saját építészetük. Ez pedig más, mint a globalista tornyok csillogása, más, mint az egyre inkább visszatetsző gigaprojektek: a The Line, Masdar City, az Expo City Dubai. Párizsból, Londonból, Amerikából hazatérő fiatal építészeik sorra nyerik a nemzetközi díjakat kis projektjeikkel, örökségvédelmi beavatkozásaikkal, kísérletező anyaghasználatukkal, felfedezve saját értékeiket, hagyományaikat.

Ez talán ma a legizgalmasabb új irány, és június 12-én módunk nyílik ezt első kézből megismerni, megérteni. Hiszen a Nemzetközi Építészkongresszuson itt lesz az Arany Oroszlán és Aga Khan-díjas Noura Al-Sayeh, és az általa válogatott előadók: Meitha Almazrooei az MIT-ról, aki a Guggenheim Abu Dhabi programjának kidolgozásában és a Velencei Biennálé UAE nemzeti pavilonjának programadásában is kulcsszerepet vállalt, Turki és Abdulrahman Gazzaz, azaz a Bricklab Dzsiddából, Szaúd-Arábiából, az ikonikus Hayy Cinema kulturális központ tervezői, és Anne Holtrop, az egyik leginnovatívabb, holland-bahreini építész, az izgalmas mubarraki Gyöngy Múzeum tervezője. Előad Lina Ghotmeh, az oszakai expó építészeti díjának nyertese, a londoni British Museum Western Range tervezője.

Az idei kongresszus az öbölbéli események miatt márciusról júniusra csúszott, és végül a helyszíne is változott, de a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium megtekintése nem marad el: a Nemzetközi Építészkongresszust befogadó KIMBA csarnokából pár perc alatt átvonul a nézőközönség a helyszínre, ahol a tervezők bemutatják az épületet (amelyet akkorra a diákság elhagy…). Nem érdemes kihagyni a rendkívüli körülmények ellenére sem a rendezvényt, hiszen soha nem látott, különleges építészeti élményben lesz részünk!

RÉSZLETES PROGRAM ÉS TOVÁBBI TUDNIVALÓK A JELENTKEZÉSI OLDALON >>

 

A TERC Szakkönyvkiadó idén is ott lesz a konferencián, ahol a részvevők kedvezményes áron megvásárolhatják a kiadó szakkönyveit.

Könyveinkről tájékozódhat: https://www.terc.hu/konyvek/sajat-kiadasu-konyvek

Kérdése van?
Lévai-Kanyó Judit
Lévai-Kanyó Judit
Szakkönyvkiadó üzletág vezető
judit.levai-kanyo@terc.hu
+36 20 914 7158
Augusztini-Szekeres Judit
Augusztini-Szekeres Judit
Kereskedelmi és marketingvezető
judit.szekeres@terc.hu
+36 20 464 4342
Bernáth Klára
Bernáth Klára
Könyvesboltvezető
konyvrendeles@terc.hu
+36 70 670 5194
Pető Katalin
Pető Katalin
Kereskedelmi munkatárs - Ybl jegyzetbolt
katalin.peto@terc.hu
+36 30 381 66 93
scrollUp