logo

A TERC V.I.P. felhő alapú szolgáltatásai

A TERC V.I.P. 2017 első féléves fejlesztése a TERC V.I.P. felhőtár szolgáltatás. Az új funkció lehetővé teszi a felhasználóknak az elkészített költségvetéseik dinamikus tárolását és elérését. A felhőbe feltöltött állományok tárolása a TERC Kft. szerverén történik, ahonnan bárhonnan, internetkapcsolattal rendelkező számítógépről letölthető, megosztható másokkal – akár cégen belül a többi hardverkulcs felhasználójával. Az újonnan feltöltött, megosztott költségvetések elérhetőségéről a program indításakor információt küld. A szolgáltatás jelenleg GOLD és SILVER klubtagjaink vehetik igénybe, felhasználónként kb. 100 költségvetés feltöltésére alkalmas tárhely biztosításával.

A felhőtár bevezetésével elérhetővé vált a programban egy másik szolgáltatás, a dokumentumtár lehetősége, amelynek segítségével a TERC Kft. közvetlenül tudja leveleit megküldeni a felhasználóknak.

2017 második félévében ennek a szolgáltatásnak az alkalmazásával minden felhasználó részére a következő féléves frissítésről a megszokott postán küldött díjbekérő csekk helyett a dokumentumtárból válik elérhetővé és letölthetővé a díjbekérő és az éles számla is. Reményeink szerint a későbbiekben a tetemes mennyiségű papírfelhasználásunk és postai költségünk redukálható lesz az online dokumentumok segítségével.

A felhőtár-szolgáltatás részletes leírása a következő linken olvasható.

scrollUp