Gaál János: Az én virágaim, e néhány lap nem könyv, csak képek sora, az én virágaim képeinek sokasága. Többször megfordult fejemben a gondolat, egy helyre összegyűjtve egy régen letűnt mesterség emlékeit a jövendőnek elmenteni – hiszen múzeumi restaurátorként eddigi életem több mint három évtizede ilyen tárgyak között pergett – de az ötlet csak ötlet maradt. S talán ez is lett volna a sorsa, ha régi dolgaim között kutatva, keresgélve kezembe nem kerül egy kissé gyűrött, megsárgult papírlap, rögeszméim dedikálása: „És hulló csendben, észrevétlenül a hó, és betakarta a nyomokat… E nyomok eleinktől reánk maradt örökségünk, amihez jussunk van, de kötelességünk is nem feledni öreg, elmúló dolgait régen elporladt embereknek.
