logo

Bútorművészet Magyarországon 1800-1850

4 800 Ft
Kifogyott
Leírás

A 19. század első felének bútorművészete, az empire, a biedermeier, a neorokokó több mint egy évszázada töretlen közkedveltségnek örvend hazánkban és általában a kontinensen.  A magyarországi bútorgyártás a tárgyalt korszakban komoly mértékben megváltozott. Olyan nagyüzemek jöttek létre, mint Vogel Sebestyén Antal gyára, vagy Steindl Ferenc üzeme, amelyek túllépve a hagyományos céhmesteri kereteken, az egész országba szállítottak bútorokat, sőt exportra is termeltek, a legigényesebb arisztokrata megrendelők igényeit is ki tudták ugyanakkor elégíteni. Ez egy differenciált anyagfelhasználás révén alakult ki: ugyanazt a formát a megrendelő anyagi lehetőségeihez igazodva a legkülönbözőbb anyagokból és technikai megoldásokkal állították elő, ami lehetővé tette a középréteg számára is a luxusbútor jellegű berendezési tárgyak vásárlását.

A könyv átfogja az 1800–1850 közötti magyarországi bútorművészetet 200 különböző tárgy, székek, kanapék, karosszékek, íróasztalok, szekrények, falitükrök, órák, asztalos- és lakatosrajzok valamint enteriőrábrázolások bemutatásával. A kötet a Budapesti Történeti Múzeum "Empire és biedermeier bútorművészet Magyarországon" című kiállításának (2011. december 16. – 2012. május 2.) katalógusa.

 

 

Könyvinfó
Kategóriák Saját kiadású könyvek
Képző- és iparművészet, design
Lakberendezés, belsőépítészet
ISBN: 978 963 9340 98 5
Méret: 208×260 mm
Oldalak száma: 188 oldal
Kötészet: keménytáblás, védőborítóval
Kiadó: Budapesti Történeti Múzeum - TERC Kft.
Kiadás éve: 2012
Kérdése van?
Bernáth Klára
Bernáth Klára
Könyvesboltvezető
konyvrendeles@terc.hu
+36 70 670 5194
Mások ezt is megvásárolták...
scrollUp